Több pénzt kapnak a rendvédelmi dolgozók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átlagosan 5 százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére 2016-ban a parlament keddi döntése értelmében.


A Ház 138 igen, 15 nem szavazattal, 28 tartózkodás mellett fogadta el a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény módosítását, amely meghatározza a 2016. január 1-jétől érvényes illetményfejlesztés szabályait. A jogszabály-módosítás lehetővé teszi a teljesítményjuttatás kifizetését is már jövőre.

A béremelési folyamat több lépcsős: az első ütem idén július 1-jével valósult meg, amelynek során 30, 25, illetve 15 százalékkal emelkedtek az illetmények; 2019. január 1-jéig évente átlagosan 5-5 százalékos lesz az emelés mértéke.

XIII. Magyar Munkajogi Konferencia

 

Előjelentkezési akció!

Ha október, akkor Visegrád! Megkezdődött az előjelentkezés a XIII. Magyar Munkajogi Konferenciára. December 31-ig még a 2015-ös áron jelentkezhet a jövő évi rendezvényre.

 

További információ és jelentkezés >>

A törvénymódosítás emellett rendezi a más szervhez vezényeltekre alkalmazandó összeférhetetlenségi szabályokat és a rendfokozat kérdéseit, az illetményre és szabadságra vonatkozó garanciális rendelkezéseket külföldre vezénylés esetén, valamint a fizetési fokozat megállapításával kapcsolatos szabályokat magasabb besorolású vezetői beosztásba helyezés esetén.
Új elem, hogy a törvényben 260 órában határozták meg a készenlét havi maximális időtartamát.

A Magyar Rendvédelmi Kar által lefolytatott etikai eljárás esetén alkalmazható szankciók köre a figyelmeztetés, illetve megrovás lehetőségével egészült ki.

Nem került bele a törvénybe az eredeti javaslat azon, sajtóvisszhangot kapott szövegrésze, amely lehetővé tette volna a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, hogy munkatársait a tartalomszolgáltatók, médiavállalkozások munkavállalói között foglalkoztassa. Az ezt átíró módosítás úgy szólt, hogy az elektronikus hírközlési és postai szolgáltatók kötelesek a nemzetbiztonsági szolgálat munkatársát alkalmazni, amennyiben a szolgálatok főigazgatói azt kezdeményezik, de ez a passzus nem kapta meg a szükséges szavazatszámot a keddi voksolás során.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.