Tovább lehet pályázni Az Év Felelős Foglalkoztatója címre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Meghosszabbított határidővel, augusztus vége helyett szeptember 17-ig jelentkezhetnek a cégek „Az Év Felelős Foglalkoztatója” díjakra.

A rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is arra mutatnak rá, hogy a vállalkozások jól felfogott érdekét szolgálja, ha munkavállalóikat legfontosabb értékükként kezelik, megtartásuk és jóllétük érdekében erőfeszítéseket tesznek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Bodó Sándor.

A hatodik alkalommal meghirdetett pályázaton hagyományosan több kategóriában osztanak díjakat: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és a közszféra szervezeteinek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2021-ben is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. A Restart-Up kezdeményezés különdíját pedig negyedszerre ítélik majd oda a 45 év feletti munkavállalók megtartásáért, foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért legtöbbet tevő cégeknek.

A pályázati felhívás és a dokumentáció a https://ofa.hu/hu/news/elindult-az-ev-felelos-foglalkoztatoja-2021-palyazat linken érhető el.

Bodó Sándort idézve a közleményben azt írták: a felelős foglalkoztató a munkavállalói elkötelezettségét és elégedettségét növelő eszközöket alkalmaz és intézkedéseket tesz. Fontosnak tartja a minőségi munkahelyek megteremtését, a családbarát hozzáállást, a közösségteremtést és csapatépítést, a fejlődési és előrelépési lehetőségek biztosítását, az egészségmegőrzést is.

A felelős foglalkoztatás és a társadalmi szerepvállalás szükségességét, az abban rejlő lehetőségeket egyre többen ismerik fel. Ma minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon – tette hozzá.

„Az ismét keresletivé váló munkaerőpiac arra készteti a vállalkozásokat, hogy a versenyképes bérezésen túl egyéb módokon is igyekezzenek bebiztosítani munkavállalóik hűségét” – közölte Bodó Sándor.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. május 25.

Átlagosan 18 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők. Kétezer forintot elérő órabérre főként azok a diákok számíthatnak, akiket üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen alkalmaznak.

2023. május 25.

A diákmunka és a nyugdíj kapcsolata

Áttekintjük, milyen kapcsolatban áll a diákmunka és a nyugdíj, mikor szerez szolgálati időt a dolgozó diák, és mikor nem.

2023. május 24.

577 900 forint volt a bruttó átlagkereset márciusban

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 577 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 398 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 16,5 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).