Új eszközt vethetnek be a feketefoglalkoztatókkal szemben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén tavasztól a jogsértésen ért munkaadók kötelesek lesznek jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

A március elsejétől hatályos törvénymódosítás felszámolhatja a jogkövető vállalkozások versenyhátrányát, csökkentheti a munkavállalók kiszolgáltatottságát – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor.

A foglalkoztatásra vonatkozó szabályok ellenőrzése rugalmasabbá és hatékonyabbá válik. A jogszabályváltozások alapján a jövőben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság visszamenőlegesen biztosíthatja a bejelentés nélküli foglalkoztatásból elmaradt munkáltatói befizetéseket.

Bodó Sándor kiemelte, hogy a kormány 25 év után újítja meg a munkaügyi ellenőrzés szabályrendszerét. A hatóság a jogsértés feltárását követően a kárt szenvedett munkavállaló legalább egy hónapra szóló bejelentésére kötelezheti a munkáltatót a mindenkori minimálbér mértékéig. Az intézkedés rendezi a munkából élők jogviszonyát, amivel több társadalombiztosítási ellátásra is jogosulttá válnak, és meghosszabbodik a nyugdíjszámítást megalapozó szolgálati idejük.

munkavállalók

A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvénymódosítást az ITM javaslata alapján tavaly fogadta el az Országgyűlés. Az új rendelkezés megszüntetheti a jogszerűen foglalkoztató vállalkozások versenyhátrányát, hiszen a költségvetés és a munkavállalók kárára ügyeskedők elveszítik a bejelentés nélküli foglalkoztatásból származó, tisztességtelen előnyöket. A március elsejével életbe lépő előírás a versenytorzító hatások kiküszöbölése mellett fehéríti is a gazdaságot – olvasható az államtitkár közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.