Új Mt: még kifogásolhatja az EU


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eltérő jogi védelemben részesülnek a július óta hatályos új Munka törvénykönyvében (Mt.) azok a munkavállalók, akiknek a munkáltatója egy gazdasági egység átruházása folytán változik meg, és azok, akiknél például két társaság összeolvadása miatt állt be munkáltatói jogutódlás. Az új gyakorlat az uniós irányelveknek csak részben felel meg, amely akár Magyarország kötelezettségszegési eljárásban történő elmarasztalásához is vezethet – hívja fel a figyelmet a Deloitte.


A Deloitte közleményében kiemeli: az új Mt. szakít a munkáltatói jogutódlás kialakult rendszerével. Fenntartja a megkülönböztetést a jogszabályon és a gazdasági egység átszállásán alapuló jogutódlás tekintetében, azonban csak az utóbbi esetkört szabályozza a munkáltató személyében bekövetkező változás fejezetcím alatt. Így a munkavállalók tájékoztatására vonatkozó, az átadó vagy átvevő munkáltatót terhelő kötelezettséget csak a jogügyleten alapuló változás esetén írja elő.

A korábbi Mt. rendelkezései a munkáltató személyében bekövetkező változás két esetkörét különböztették meg. A jogutódlás megvalósulhatott jogszabály alapján (például átalakulás, így egyesülés vagy szétválás) vagy egy gazdasági egység (például egy üzem) adásvétele vagy egyéb hasonló jogügylet eredményeként. A jogutódláskor fennálló munkaviszonyokból eredő jogok és kötelezettségek mindkét esetben átszálltak a jogelődről a jogutód munkáltatóra. Ugyancsak előírta a jogszabály a jogelőd és a jogutód számára a munkavállalók érdekképviseletének vagy a képviselőikből alapított bizottságnak a tájékoztatását, legkésőbb a jogutódlást megelőzően tizenöt nappal.

Többet szeretne tudni az új Munka Törvénykönyvéről?
Szakmai rendezvények, képzések:

A Complex Kiadó új kiadványai:

A tájékoztatásnak ki kellett terjednie a jogutódlás (tervezett) időpontjára, okára és a munkavállalókat érintő jogi, gazdasági és szociális következményeire. Ezen felül konzultációs kötelezettség is terhelte a munkáltatókat a munkavállalókat érintő tervbe vett egyéb rendelkezésekről.

Ez a korábbi szabályozás összhangban volt a vonatkozó közösségi joganyaggal.

Bár az új Mt. szintén kimondja az európai irányelvnek való megfelelést, vitatható, hogy ez ténylegesen meg is valósul-e. Az irányelv értelmében ugyanis a korábban hatályos magyar szabályozással egybehangzóan, az általános jogutódlás körében is szükséges a munkavállalók jogait védő rendelkezések érvényre juttatása. Az új Munka törvénykönyve ezzel kifejezetten ellentétes álláspontra helyezkedve, a jogszabályon alapuló jogutódláshoz nem írja elő különleges munkajogi garanciák alkalmazását.

Az irányelvnek csak részben megfelelő nemzeti jogszabály pedig akár Magyarország kötelezettségszegési eljárásban történő elmarasztalásához is vezethet – áll a Deloitte közleményében.

(forrás: MTI)

Adó-kódex adótörvények csomag


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 13.

A munkáltatók 37 százaléka tervez létszámbővítést a harmadik negyedévben a Manpower feljegyzése szerint

A magyarországi munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 31 százalék után, a leépítést tervező cégek aránya ugyanebben az időszakban 23 százalékra emelkedett 22 százalékról – derül ki a Manpower Magyarország csütörtökön közzétett negyedéves munkaerőpiaci előrejelzéséből.