Újabb béremelés jön az egészségügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Emelkedik a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, a védőnők és az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozása és bére; a költségvetésben szereplő összesen tízmilliárd forint többletforrást áprilistól kapják meg a szolgáltatók – jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfőn Budapesten.


Az emelés több tízezer forinttal növeli egy átlagos praxis bevételét, valamint a védőnők bérezését.

Balog Zoltán elmondta: 1,8 milliárd forinttal nő az indikátor alapú finanszírozás, 2,1 milliárd forinttal pedig a háziorvosok kártyapénze.

Hozzátette: előbbi pluszforrást teljesítményhez kötik, ezzel a bevétel havi mértéke 250 millió forintról 400 millióra nő, egy praxisra így átlagosan 22 ezer forint többlet jut. A kártyapénz emelésével pedig átlagosan 26 ezer forinttal nő majd egy háziorvos bevétele.

A tartósan betöltetlen praxisok – mintegy 150 ilyen körzet van Magyarországon – újraindításához letelepedési támogatásként félmilliárd forintot szánnak. Erre az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz benyújtott pályázatokkal lehet jelentkezni. Egy pályázó maximum 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhet, ezért vállalja, hogy öt évig a praxisban marad. A praxisok együttműködésének támogatására további 250 millió forintot szánnak.

A miniszter ismertetése szerint a háziorvosok mellett dolgozó szakdolgozók bérének emelésére 1,8 milliárd forint jut. A heti negyven órában foglalkoztatott szakdolgozó nettó bére így átlagosan legalább 10 ezer forinttal emelkedik. Szintén emelkedik azon praxisok finanszírozása, amelyek további asszisztenciát vagy orvost foglalkoztatnak, erre 250 millió a pénzügyi keret – mondta.

A védőnők is részesülnek a béremelésben, erre 1,75 milliárd forint a keret. Az emelés eredményeként a körzeti védőnők fizetése átlagosan havi 30 ezer, az iskolai védőnők bére pedig átlagosan havi 37 ezer forinttal lesz majd több.

Az emberi erőforrások minisztere a védőnői béremeléssel kapcsolatban megjegyezte, jogszabályt módosítottak azért, hogy az emelés – az önkormányzatokon keresztül – valóban eljusson az érintettekhez. Ezt a mostani pluszpénzt csak bérfejlesztésre lehet fordítani – emelte ki.

A hátrányos helyzetű térségek alapellátó fogorvosi finanszírozására 1,5 milliárd forintot szánnak. Ebből 860 millió forint lesz az alapellátás fix díja, ami havi százezer forint többletet jelent majd az orvosoknak, és 684 millió forint jut a szájüregi rákok szűrésére és a gyermekfogászati megelőzésre.

Balog Zoltán ezen kívül bejelentette, hogy a húsz éve a közfinanszírozásban dolgozó orvosok a jövőben jogosultak lesznek a főorvosi cím viselésére.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az indikátorrendszerrel kapcsolatban elmondta, ez szorosan kapcsolódik a népegészségügyi intézkedésekhez, tehát azoknak jár pluszpénz, akik például valódi gondozást végeznek krónikus betegségben szenvedő betegeiknél.

Az államtitkár a sajtótájékoztatón felidézte, hogy az elmúlt négy évben többször is emelkedett az alapellátásban dolgozók finanszírozása, 2009-hez képest 2014-ben a többlet elérte a 30 milliárd forintot.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.