Sportra és mozgásra költhető alszámlát kap a SZÉP-kártya
Az aktív Magyarországért felelős államtitkár javaslatára 2025-től a SZÉP-kártya sportra és mozgásra költhető alszámlát kap – közölte szerdán az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A legtöbb svéd vállalatnál részletekbe menően szabályozzák az ott dolgozókkal kapcsolatos munkaügyi teendőket, de arra még ott sem futotta, hogy foglalkoztak volna azzal is: miképpen bánjon a cég az olyan alkalmazottakkal, akik „friss” szülők.
Egy felmérés szerint 700 vállalatot kérdeztek meg, léteznek-e a házi kollektív szerződésekben fejezetek, utalások arra vonatkozóan, hogy a gyerekes szülőkkel hogyan foglalkozzanak. Kiderült, közülük csak tíz munkahely tud ilyet felmutatni. De a megkeresett cégeknek legalább a fele szívesen vette volna, ha munkaügyi tanácsot kapnak azzal kapcsolatban, hogyan támogassák az édesanyákat és az édesapákat.
A praktikus tanácsokat az alkalmazottaktól és a főnököktől egyaránt begyűjtötték, majd egy kis kézikönyvben összesítették.
A babavárás legyen tényleg öröm
A legfontosabb, általános tanács az, hogy a vállalat vezetése támogassa, hogy alkalmazottai szülők legyenek, sőt nyilvánítsák ki a vezetők a „gólyahír” miatti örömüket. Sokan félnek attól, hogy ha kitudódik, hogy szülni fognak vagy apák lesznek, akkor elbocsátják őket, vagy máshová helyezik. Ez persze papíron tilos, de olykor mégis talál rá módszereket a vezetés. (Magyarországon az apákat nem fenyegetik ilyen veszélyek, mert még nem nagyon terjedt el, hogy gyesre mennek.)
Érdekes felvetésekkel élnek a svéd munkaügyi szakemberek. Szerintük nem csak a negatív oldalát kellene nézni annak, ha valaki elmegy szülni – jóllehet a terhesség, a szülés és a gyerekbetegségek miatt gyakori otthonmaradás jelentős munkaerő-idő kieséssel jár –, hanem a pozitív oldalát is. Ilyen például, hogy a szülők sokat fejlődnek mint emberek, gyorsabban tudnak döntést hozni, és jobban tudnak majd egyszerre több dologra figyelni, mint mielőtt kisbabájuk lett volna.
Sok szülőnek a gyes alatt több ideje marad elgondolkodni a munkájáról és sokakban megfoganhat az a gondolat is, hogy munkahelyet, foglalkozást vált később. De ha a vállalat a gyes alatt is jó kapcsolatban marad a munkaerővel, akkor ilyenek eszébe sem jutnak. A munkaerőcsere márpedig költségekkel jár mindkét fél számára.
Praktikus tanácsok, gondoskodó munkaadóknak
A legfontosabb az, hogy a szülők érezzék, attól, hogy gyermekük született, ugyanolyan megbecsült tagjai a csapatnak, mint annak előtte.
A cikk a Humánpolitikai Szemle 2012/2. számában is olvasható, az előfizetési lehetőségekről bővebben itt tájékozódhat.
Az aktív Magyarországért felelős államtitkár javaslatára 2025-től a SZÉP-kártya sportra és mozgásra költhető alszámlát kap – közölte szerdán az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ.
Habár a gyermekek kapcsán sokszor inkább arra asszociálunk, hogy érkezésükkel a szülők szabadsága az addig megszokotthoz képest sok tekintetben korlátozódik, munkajogi szempontból ennek épp a fordítottja igaz, a munkavállalók gyermekük születésével ugyanis az addiginál több éves szabadságra lesznek jogosultak. E pótszabadság ugyanakkor nem minden köznapi értelemben vett gyermek után jár, emiatt érdemes a gyermek jogi fogalmát közelebbről is megvizsgálni.
Megjelentek a dolgozó fiataloknak szóló munkáshitel részletszabályai – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szombaton.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!