Változatlan a munkanélküliségi ráta


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly szeptember-novemberben – hasonlóan 2011 őszéhez – 10,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon a 15-74 éves korosztályban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.


A férfiak között a munkanélküliség aránya 0,3 százalékponttal nőtt és 12,1 százalékos volt, a nőknél 0,3 százalékponttal javult a ráta és 11,0 százalékra csökkent – fűzte hozzá a jelentés. 2012. december-2013. februárban 282 ezer férfi és 220 ezer nő volt állás nélkül.

A munkanélküliek 17,9 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 29,2 százalékos munkanélküliségi rátája 0,9 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.

A 25-54 évesek, vagyis az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,8 százalékos volt, ami egy évvel azelőttihez képest 0,2, az egy hónnappal korábbival szemben 0,8 százalékpontos növekedésnek felelt meg. Az 55-64 évesek munkanélküliségi rátája 2,2 százalékponttal, 7,3 százalékra csökkent.

A munkanélküliek 45,6 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 15,7 hónap volt.

A munkanélküliség kezelésére szolgáló eszközrendszer működtetésére és értékelésére kialakított adminisztratív nyilvántartásból származó adatok szerint 2013. február végén több mint 676 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, ez 4,6 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

(Forrás: MTI)

A munkanélküliek 468 ezer fős létszáma 7,2 ezerrel – 1,6 százalékkal – haladta meg az előző év azonos időszakának értéket. 2012 szeptember-novemberben a munkanélküliek 48 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama pedig csaknem másfél év, 17,5 hónap volt a KSH adatai szerint.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Rejtett tartalék a munkaerőpiacon: karrierszünet után visszatérőket vár a Morgan Stanley

Szülési szabadság, hozzátartozók ápolása, betegségből való felépülés vagy éppen továbbtanulás – akármilyen okból is szakítja meg valaki a karrierjét hosszabb időre, sokaknak nem könnyű visszarázódni a munka világába. Pedig ezek az inaktív szakemberek fontos tartalékot jelenthetnek egy olyan kifeszített munkaerőpiaci környezetben, mint a mostani. A Morgan Stanley budapesti irodája immár kilencedik alkalommal hirdette meg Return to Work – Lendülj újra munkába! programját, amelynek keretében a karrierjüket bármilyen okból megszakítóknak segít visszarázódni. A 16 hetes képzésre október végéig lehet jelentkezni.