Vasárnapi munka: távoli álláspontok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gyáriparosok szövetsége fenntartaná a jelenlegi szabályozást, a VOSZ tárgyalna a munkavállalók javaslatáról.


A kiskereskedelemben a vasárnapi munkavégzés szabályozásának kérdésében még távol áll egymástól a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) munkaadói és munkavállalói oldalának álláspontja – mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a keddi VKF-tárgyalást követően az MTI-nek.

Dávid Ferenc felidézte, hogy a kérdés rendezésére még májusban a VOSZ, a Liga Szakszervezetek (Liga) és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közös ajánlást fogadott el. Eszerint a vasárnapi munkavégzésért járó 50 százalékos bérpótlékot 100 százalékra, a legalább havi egy szabad vasárnapot kettőre emelnék a kiskereskedelemben. 

[htmlbox Kié_a_pénzem?]

 

A VOSZ főtitkára szerint ez egy korrekt tárgyalási alap, azonban a munkáltatói oldal két másik szereplője, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és az Áfeosz-Coop Szövetség a jelenlegi szabályozás fenntartását javasolták.

Székely Tamás, a MASZSZ alelnöke az MTI-nek elmondta: a szövetség a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) álláspontjával ért egyet, amely szerint a vasárnapi nyitvatartás rendezésénél a munkavállalók jövedelmét, szabadságát, pihenőidejét úgy kell szabályozni, hogy a dolgozók ne járjanak rosszul.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.