Zsinórmértékek a munkajogban – az együttműködési kötelezettség

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkavállalók oldaláról munkavállalásra – az esetek többségében – jövedelemszerzés céljából kerül sor, míg a munkáltatók gazdasági céljaikra tekintettel létesítenek munkaviszonyokat. Mindkét fél vonatkozásában elmondható, hogy a fenti célok elérése érdekében a hosszú távú együttműködés tekinthető kifizetődőnek, ehhez azonban szükség van arra, hogy a felek közötti kooperáció megfelelő módon történjen. A munkajogviszony tartós jellegére tekintettel a törvény meghatározza azon általános magatartási követelményeket, melyeknek a jogviszonyban részt vevő feleknek eleget kell tenni. Az egyik ilyen követelmény az együttműködési kötelezettség.

 A munka törvénykönyve értelmében a jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése során kölcsönösen együtt kell működni [Mt. 6. § (2) bek.], mely kötelezettség azonban nemcsak a munkáltatót és munkavállalót, hanem az üzemi tanácsot és a szakszervezetet is terheli. Fontos körülmény, hogy az együttműködési normának akkor is eleget kell tenni, ha a másik fél nem annak megfelelő módon jár el.

Az együttműködési kötelezettség a gyakorlatban valamely tevőleges magatartásban nyilvánul meg, és egy olyan általános elvnek minősül, mely áthatja a munkajogi szabályok egészét és lehetővé teszi azt, hogy a másik fél a törvényből eredő jogaival megfelelő módon tudjon élni. Így alapul szolgál a tájékoztatási kötelezettség teljesítéséhez, vagy ahhoz a szabályhoz, amely alapján a jognyilatkozatokat és egyéb magatartásokat késedelem nélkül, szükség esetén az egyébként nem a kötelezett által viselendő költségek megelőlegezésével kell megtenni vagy tanúsítani [Mt. 25. § (8) bek.].

Az együttműködési kötelezettség, mint fogalom, gyakran nem egyértelműen megfogható kategória, ezért általában konkrét jogvitákban, valamely konkrét jogsértésnél szoktak a felek hivatkozni rá, mint mögöttes magatartási követelményre. A munkáltatók előszeretettel alkalmazzák az együttműködési kötelezettség megsértését, mint felmondási indokot, és a bírói gyakorlat is visszaigazolja azt, hogy az egymással történő együttműködésnek alapvető normaként nagy jelentősége van. Egyik döntésében például arra utalt a bíróság, hogy az azonnali hatályú felmondás esetén a felek együttműködési kötelezettségét vizsgálni és értékelni kell (BH2014. 157), míg egy másikban megállapította, hogy a munkáltató megsérti az együttműködési kötelezettségét, ha a munkába járáshoz nyújtandó utazási költségtérítés tekintetében nem tájékoztatja a munkavállalót az elszámolás feltételeiről (BH2013. 282).

 

Az egymással történő együttműködés megsértése körébe tartozó magatartások értékelésére a legtöbb esetben csak perben, a bíróság előtt kerül sor, így érdemes figyelemmel lenni az eseti döntésekre, mert ezek alapján lehet következtetni arra, hogy egy alapvetően passzív magatartás milyen hátrányos jogkövetkezményekkel járhat. A bírói gyakorlat kimondja, hogy az együttműködési kötelezettség alapján a munkavállaló célhoz kötötten köteles hozzájárulni orvosi adatainak az alkalmassági orvosi vizsgálatot végző orvossal való közléséhez (EBH2005. 1237). Szintén az együttműködési kötelezettség körébe tartozik az, hogy a munkavállaló betartsa a munkáltatónál érvényben lévő etikai szabályokat (EBH2004. 1055), valamint úgy járjon el, hogy az a munkáltató helytelen megítélésére ne legyen alkalmas (BH2009. 255).

A fentieken kívül fontos hangsúlyozni azt is, hogy az együttműködési kötelezettség a törvényben meghatározott egyéb magatartási követelményekkel – így például a jóhiszeműséggel, és tisztességgel – szoros kapcsolatban áll, vagyis mindenki részére javasolt, hogy ezeket együttesen vegye figyelembe a jogviszony teljesítése során.

---