859 találat erre a kulcsszóra: Ferenc József

Új vezetőt neveztek ki a NAV élére
2021. június 24.

Új vezetőt neveztek ki a NAV élére

…ezért tovább kell gyorsítani az adóhivatal informatikai fejlesztésén. Varga Mihály az új célok megvalósításával Vágujhelyi Ferencet bízta meg az adóhivatal élére. A hivatal idén már 5,5 millió ember helyett készíti…

2021. június 17.

Béremelést követelnek az állami szférában dolgozók

…hiányzik az érdekegyeztetés, ezért követelik, hogy a szakmai szervezeteket, a szakszervezeteket vonják be az őket érintő kérdésekbe – mondta a PDSZ képviselője. Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének…

2021. június 10.

A diákmunka segíthet a gazdaság újraindításában

…a diákmunka is – hangsúlyozza Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. – A piaci keresletet jól mutatja, hogy az ELTE-Trenkwalder iskolaszövetkezet jelenleg minden eddiginél több, 300 feletti nyitott fővárosi és…

2021. május 28.

Keresztes hadjáratok és pénzügyek – Utóélet (4. rész)

…is a keresztes mozgalommal kapcsolatban. II. János Pál pápa 2000-ben bocsánatot kért (többek között) a keresztes háborúk során elkövetett borzalmakért. Volt miért! Az iszlám világ felé való további nyitást Ferenc…

2021. május 21.

Keresztes hadjáratok – Pénzügyek (3. rész)

…látomásához, annál nagyobb fény díszíti, és minél távolabb kerül a látóterétől, annál inkább elveszíti ragyogását. III. Ince pápa elfogadja Assisi Szent Ferencnek a ferences rend alapítójának szabályzatát (Giotto di Bondone…

2021. május 14.

Keresztes hadjáratok és pénzügyek – A hadjáratok (2. rész)

…Keresztes lobogók alatt (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1986) Hanula Zsolt: A gyermekek keresztes hadjárata valójában csak egy félrefordítás Jones, Dan: A keresztesek – A Szentföldért vívott háborúk története (Kossuth Kiadó, Budapest,…

2021. április 16.

További érdekességek a számolócédulák világából

…hogy vajon hány (sokszorosítással készült) rézkarc talált így gazdára. Néhány művész neve, akik rajzai szerepeltek ezeken a cédulákon: Munkácsy Mihály, Derkovits Gyula, Rippl-Rónai József, Szinnyei Merse Pál, Egry József, Borsos…

2021. április 2.

A számolócédulák varázslatos világa

…adománygyűjtés, mozi, színházi és operaelőadás, különböző évfordulók megünneplése, vásárok, sőt, egészségügyi felvilágosítás is szerepelt a célok között. Sok számolócédulán találhatóak neves művészek rajzai (Munkácsy Mihály, Uitz Béla, Egri József, Fényes…

A nők továbbra is 16 százalékkal kevesebbet keresnek
2021. március 8.

A nők továbbra is 16 százalékkal kevesebbet keresnek

…felhagynak karrierjük építésével” – mutat rá Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója, hozzátéve: – „Bizonyos területeken azonban sajnos továbbra is negatív diszkrimináció érvényesül, kimutathatóan alacsonyabb bért fizetnek a nőknek, mint…

2021. március 3.

Egy tonnányi potencianövelőre csapott le a NAV

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogott küldeményt Dubaiban adták fel egy magyarországi vállalkozás részére. A csomagot kísérő okmányokon szándékosan téves árumegnevezést tüntettek fel. A szállítmány ellenőrzésekor felmerült a gyanú, hogy…

2021. február 19.

Az iszlám a gazdaságról – alapok (1. rész)

…a Bibliában is: Ádam (Ádám), Idrísz (Énok), Núh (Noé), Húd (Heber?), Szálih (Salih), Ibráhím (Ábrahám), Ajjúb (Jób), Lút (Lót), Iszmáíl (Izmael), Iszhák (Izsák), Jaakúb (Jákob), Júszuf (József), Suajb (Jethro?), Múszá…

2021. január 20.

4 százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke és Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően megerősítette,…

2021. január 13.

Minimálbér 2021-ben: jövő héten folytatódik az alkudozás

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, valamint Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke is arról számolt be, hogy az eddigi álláspontok nem közeledtek, így…