Megbírságolta a Drehert a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Dreher Sörgyárak Zrt.-re, és megfelelési program kialakítására kötelezte. A GVH vizsgálata feltárta, hogy a sörgyártó cég a törvényi tilalom…
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Dreher Sörgyárak Zrt.-re, és megfelelési program kialakítására kötelezte. A GVH vizsgálata feltárta, hogy a sörgyártó cég a törvényi tilalom…
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálat keretében vizsgálta, hogy az LG Electronics Magyar Kft. (LG) teljesítette-e egy korábbi eljárás során tett vállalásait. A GVH megállapította, hogy korábbi eljárása eredményes volt, a…
A bankszövetség támogatta, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pedig üdvözölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter javaslatát, hogy 2023. október 9-től a kereskedelmi bankok önkéntes kamatplafont alkalmazzanak. Ez az újonnan szerződött vállalkozói forgóeszközhitelek…
…kompenzációs vállalást nyújtott be, amit a GVH kötelezően előírt számára. Mindezek alapján a GVH Versenytanácsa – tekintettel a kiemelt együttműködésre és az önként vállalt kompenzációra – több mint 35 százalékkal…
…Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amikor helyszíni vizsgálatot tartott a GVH. A vizsgálati jelentéstervezet elkészítésének eredeti határideje 2023. szeptember 24-én járt volna le, de a Gazdasági Versenyhivatal ezt egy hónappal meghosszabbította, mivel…
…A GVH vizsgálata megállapította azt is, hogy a vállalkozás Google Adwords hirdetésekkel és a honlapján azt a téves benyomást keltette a fogyasztóban, hogy az iWear márkanevű terméket meg lehet vásárolni…
…akciós termékeket pedig a vásárlókat tájékoztató „%” jel mutatja meg a termékkártyákon. A GVH és az Árfigyelőt létrehozó munkacsoport folyamatosan dolgozik a további funkcionális fejlesztéseken, hamarosan élesedik a térképes boltszűrő,…
A közlemény szerint a GVH iránymutató vizsgálata feltárta, hogy a Heineken a törvényi tilalom ellenére szinte kizárólagosságot eredményező beszállítói együttműködést alakított ki egy fővárosi vendéglátóhellyel. A holland tulajdonú sörgyártó cég…
Az MTI-nek küldött közlemény szerint a GVH februárban indított vizsgálatot a Regenera másnaposság elleni ital gyártójával és forgalmazójával, az SSHS Group Kft.-vel és a Regenera Hungary Kft.-vel szemben. A vállalkozások…
A GVH-hoz érkező piaci információk alapján számos belföldi szállásadó üzletmenetében jelentős fennakadást okoztak a booking.com szerződéses feltételei és üzleti gyakorlata, több tucat panasz számolt be arról az elmúlt hetekben, hogy…
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a digitális piac új uniós szabályozásában is kiemelt figyelmet fordít a fogyasztók védelmére, az online térben működő cégek tevékenységére – közölte a GVH….
Már két hónap telt el azóta, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium GFM és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szakmai együttműködésének eredményeként elindult az árfigyelő rendszer – emlékeztett pénteki közleményében a minisztérium….
…a jogsértését, a Booking holland üzemeltetőjére a GVH 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki 2020-ban, ami minden idők legmagasabb hazai fogyasztóvédelmi típusú versenyhatósági bírságának számít – közölte a GVH. (MTI)…
…uniós fogyasztóvédelmi célú magánjogi rendelkezések alapján – írták. A jogsértés értékelésekor a GVH figyelembe vette, hogy a tisztességtelen gyakorlat intenzív és széleskőrű volt, mivel a cégek 3 és fél éven…
A GVH felidézte, hogy 2020 őszén fogadta el a hivatal a Tesco áruházlánc üzemeltetőinek korrekciós kötelezettségvállalásait, miután a cég a vevőket megtévesztve nem tájékoztatott előre arról, hogy honlapján csak online…
A közlemény szerint a GVH tavaly indult vizsgálata megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztően népszerűsítette ügyfelei között egyes mobilinternet-kedvezményeit, amelyeket hűségvállalás esetére kínált. A kampány üzenetei azt a benyomást kelthették,…
…döntést hozzanak. A GVH végezetül kitért arra is, hogy az üdülési jogok kérdésével – a hatósági eljárással párhuzamosan – a Családbarát Munkacsoport is kiemelten foglalkozott. A GVH által tavaly életre…
A GVH felidézte: az Elf Bar egy többféle ízben elérhető, nikotinos vagy nikotinmentes folyadékkal előre feltöltött, akkumulátoros, eldobható, dohányzást imitáló eszköz. A GVH tavaly nyáron két szlovák webáruházzal szemben indított…
A GVH pénteki közleménye szerint a tejtermékek, majd a tartós élelmiszerek piacain elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatok lezárását követően újabb vizsgálatot indítottak. Fogyasztói jelzések alapján import tejtermékek – sajtok, gyümölcsjoghurtok -,…
…a GVH egyeztette a jelentéstervezet tartalmát és javaslatait a hazai élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezetekkel, illetve az Agrárminisztérium képviselőivel. A beérkezett észrevételeket feldolgozták és beépítették a végleges jelentésébe – írták….