184 találat erre a kulcsszóra: Kína

Laosz dióhéjban – történelem, gazdaság, adózás
2021. április 9.

Laosz dióhéjban – történelem, gazdaság, adózás

…produkált. Nagyon erős a kínai gazdaság befolyása. Az ország természeti kincseinek többségét kínai vállalatok ellenőrzik. Laosz igen jelentős arany- és rézkészlettel rendelkezik, ezeket is a kínai bányavállalatok termelik ki. Az…

2021. február 11.

A világ legnagyobb kereskedelmi integrációja a láthatáron – RCEP

…gazdasági felértékelődéséről és arról a folyamatról, hogy a világgazdaság súlypontja egyre inkább a dél-kelet-ázsiai és csendes-óceáni térségre tevődik át. Ezen belül pedig Kína súlya és befolyása megkerülhetetlenné válik. A kínai…

2021. január 26. Koronavírus

Az IMF kicsit optimistább lett

…évit 0,1 százalékponttal csökkentette az előzőhöz képest. Az országcsoport bruttó hazai terméke tavaly 2,4 százalékkal csökkent. Kínai növekedési előrejelzését az idén 0,1 százalékponttal, jövőre 0,2 százalékponttal 8,1 és 5,6 százalékra…

2021. január 6. Koronavírus

Idén 4 százalékkal nőhet a világ gazdasága

…számításai szerint tavaly az amerikai GDP 3,6 százalékkal, az euróövezeti 7,4 százalékkal, a japán pedig 5,3 százalékkal csökkent. Kína GDP-je idén várhatóan 7,9 százalékkal nő a júniusban becsült 6,9 helyett,…

2020. december 15.

Összeszedte magát a G20-csoport a harmadik negyedévben

…többi nagy gazdaság közül a kanadai 8,9 százalékkal, a német 8,5 százalékkal, a brazil 7,7 százalékkal, az amerikai 7,4 százalékkal, a japán 5,3 százalékkal, az ausztrál 3,3 százalékkal, a kínai…

2020. december 8.

Németország – Európa erős embere gyengélkedik

Németország rendelkezik Európa legerősebb gazdaságával, de globálisan is tiszteletreméltó a negyedik helyezése. Sokáig a világ vezető exportőre is volt, ma már Kína jócskán megelőzte ebben, de még mindig az elsők…

2020. november 24.

Hong Kong – még csillog, de már fakul a fénye

Hong Kong neve még mindig jól cseng gazdasági körökben, bár korábbi jelentőségéből már jócskán veszített. Az egykori városállam 1997. óta Kína egyik különleges közigazgatási és gazdasági övezete, a kínai gazdaság…

2020. november 10.

Merre fordul az amerikai gazdaságpolitika?

…A kínai viszonylatban érzékelhető importcsökkenés oka az, hogy ugyanazokat vagy a helyettesítő termékeket sokan immáron nem Kínából, hanem Tajvanból, Dél-Koreából vagy a térség más országából szerezték be. Az ország második…

2020. november 3.

Kína gazdasága és adórendszere

…90%-át Kínában zajlik. Nem véletlenül állította Teng Hsziao Ping kínai vezető, hogy ami a Közel-Kelet számára az olaj, az Kínának a ritka földfém. Ennek csak részben az oka, hogy Kína…

2020. szeptember 16. Koronavírus

Sok befektető tart elhúzódó stagnálástól

…5,3 százalékos növekedést vár. A kínai gazdaságban a hitelminősítő az idén 1,9, jövőre viszont már 7 százalékos növekedést valószínűsít. A Moody’s hangsúlyozza, hogy Kína a globális feldolgozószektor kulcsfontosságú beszállítója. (MTI)…

2020. augusztus 27.

Peking elítélte a kínai cégek ellen irányuló amerikai szankciókat

…Kína által önkényesen kijelölt azonosítási övezetbe. A kínai hadügyminisztérium csütörtöki sajtótájékoztatóján a rakétakilövésekről szóló értesülést nem erősítették meg. Vu Csien, a kínai hadügyminisztérium szóvivője mindazonáltal úgy fogalmazott: Kína határozott intézkedéseket…

2020. július 16. Koronavírus

Kína: meglepő növekedés a második negyedévben

A kínai statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint a kínai bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben 3,2 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Elemzők enyhébb, 2,5 százalékos…

2020. június 4.

Trianon adókötelezettségeket is jelentett – 1. rész

…világháborúban. A Magyarországon kívüli aláíró országok a következők voltak: Északamerikai Egyesült Államok, Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország, Japán, Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nikaragua, Panama, Lengyelország, Portugália, Románia, a Szerb-Horvát-Szlovén Állam, Sziám…

2020. április 20. Koronavírus

Matolcsy: Magyarország európai kistigris lehet

…a nyugati fejlettség beérését már nem csupán nyugati, hanem ázsiai politikai, társadalmi és gazdasági megoldások is segíthetik. A jegybankelnök nem tartja azonban tanácsosnak Kína, Japán vagy Dél-Korea sikeres mintáit célba…

2020. március 24.

Adó-kódex

Az Adó-kódex az Adó szaklap társkiadványaként immár közel 30 éve szolgálja az adózással, számvitellel foglalkozó szakemberek, valamint a társadalombiztosítási kifizetőhelyeken dolgozó munkatársak, továbbá a cégvezetők információellátását. Minden évben megjelenteti a…

Matolcsy gyorsítana
2020. március 16.

Matolcsy gyorsítana

…válságkezeléssel megvédheti a 2020-as évet és megnyerheti 2021-t. A Növekedés.hu-n hétfőn megjelent írásában Matolcsy György egyben azt is felveti, hogy miért ne lehetne gyorsítással újraindítani a gazdaságot. Kifejti: Kína és…