Fékez az ingatlanpiac
…az árak csökkenését mutatja. A téglaépítésűeknél a fővárosban enyhe mérséklődés érezhető, míg a keleti és a nyugati országrészben egyaránt az előző negyedéves adatnál magasabb ponton zárt a mutató. Az előző…
…az árak csökkenését mutatja. A téglaépítésűeknél a fővárosban enyhe mérséklődés érezhető, míg a keleti és a nyugati országrészben egyaránt az előző negyedéves adatnál magasabb ponton zárt a mutató. Az előző…
…szám a legalacsonyabb, mindössze 16 százalék. Nem könnyű egyértelmű okot találni arra, hogy miért tér el ilyen drasztikusan vármegyénként a családi vállalkozások aránya. Mind keleti, mind nyugati vármegyék találhatók a…
Az adóhatóság szerdai tájékoztatása szerint egyre gyakoribb, hogy a távol-keleti árucikkeket forgalmazó ruha- és cipőüzletek vegyesboltokká alakulnak, valamint újabb és újabb ilyen profilú üzletek is nyílnak. A háromnapos akcióban a…
Lázár János építési és közlekedési miniszter az ünnepségen hangsúlyozta, a keleti nyitás működik, nemcsak külpolitikai stratégiaként, hanem a gazdasági valóságban is. A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus kifejtette,…
…Matematikai Olimpiáján (EGMO) induló magyar csapatnak. Az idén pedig a Girls Who Code nevű kéthetes virtuális nyári tábort is ők szervezték meg, ahol több tucat európai, közel-keleti és afrikai országból…
…5% katolikus. Ma már kevésbé nehezedik nyomás az egyházakra és hívekre, de korábban az államgépezet militánsan egyház- és vallásellenes volt. Az ország az indokínai félsziget keleti oldalán, egy vékony, 1800…
…lesz, elsősorban a nagy keleti beruházások nyomán. „Ez egy nagyon fontos biztosítéka annak, hogy a magyar gazdaságot a következő nagyon nehéz időkben is növekedési pályán tudjuk tartani és meg tudjuk…
…lakott területet nevezték Guineának. Innen érthető, hogy több Guinea is van a világon. A sziget gyarmatosítása a XIX. században kezdődött és a sziget nyugati felét birtokba vették a holland Kelet-Indiai…
…csomag életbe lépte előtt az uniós adóalanyok jelentős versenyhátrányban voltak a – jellemzően – távol-keleti adóalanyokkal szemben, ugyanis utóbbi kör 22 euró érték alatt adómentesen tudta az uniós megrendelői felé…
Megelőzte a prágai árszint a bécsit, amire korábban nem volt példa, derült ki az Otthon Centrum bérlakáspiaci elemzéséből. A régióban egyedül a keleti szomszédnál lehet olcsóbban lakást bérelni, ami tovább…
…termékekre – és gyártás építőanyag-kereskedelem gépjármű- és gépjármű-alkatrész kereskedelem és javítás informatikai és telekommunikációs kereskedelem turizmus, vendéglátás futárok, ételszállítók személyszállítás ideiglenes árusítóhelyeken történő értékesítés távol-keleti termékeket árusítók textilkereskedelem étrend-kiegészítők, gyógyhatású…
Azt írták, a tulajdonos import vámkezelést kezdeményezett a NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága egyik vámudvarában. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a konténerben található 97 doboz (távol-keleti származású) építőjáték feltehetően szellemi tulajdonjogot…
…a megkérdezettek szintén 82 százaléka csökkentette, illetve ritkította. A keleti országrészben 88, az ország többi részén 77-79 százalék ez az arány. A nők ebben az esetben is megfontoltabbak: 56 százalékuk…
…Lesz egy pont, ahol érezni fogjuk, hogy mi elég, mi az, amihez nem akarunk gépet használni” – mondta el Keleti Arthur, jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja alapítója. Forrás: Ecommerce Hungary…
…pedig 29 százalék volt a befektetési célú ingatlanvásárlás aránya. A keleti országrészben a befektetők Debrecent részesítették előnyben, ahol a 2022-es adásvételek 46 százaléka nem saját célú vásárlás volt. Pécsen, Szegeden,…
…az utóbbi idők kihívásaira – így például az Európa keleti részén dúló háború következményeire, illetve a gazdaságaink számára komoly nehézségeket okozó, magas inflációra – amelyekre a versenyhatóságok folyamatosan keresik a…
…vállalat megerősödve, több mint 15 év után újra 100 százalékban magyar tulajdonba került. A vállalat közel 15 országban, köztük számos európai országban, Észak-Afrikában és a közel-keleti régióban van jelen. (MTI)…
…250 ezer forint alatti, Pest vármegyében viszont a 600 ezer forint feletti fajlagos ár kategóriába tartozott legtöbb értékesített ingatlan. A panellakásokért idén az év első három hónapjában az ország keleti…
…nagy értékű drónt vehetett át Beregdarócon, az ország keleti határán. Az új eszközök rövidesen bekapcsolódnak az ellenőrzési munkába, és még inkább megnehezítik a csempészáru Magyarországra jutását – írták. Hozzátették: a…
…emelkedett. Ezáltal a keleti házgyári lakások elérték a nyugati területeken található panelek árszintjét, amely a vizsgált időszakban 452 ezer forint volt négyzetméterenként. A keleti országrészben a használt tégla lakások átlagos…