934 találat erre a kulcsszóra: Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztálya

Emelték a keretet a fiatalok nyári munkavégzéséhez
2021. augusztus 4.

Emelték a keretet a fiatalok nyári munkavégzéséhez

A minisztérium közleménye emlékeztet: a program lehetőséget teremt a fiatalok számára, hogy a szünidőben valós körülmények között dolgozva keresethez jussanak. A tanulók önkormányzati vagy vállalati diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben július…

2021. június 16.

Ismerje meg a kiva minden részletét! (2.)

…teljes munkaidőben alkalmazásban állók tekintetében közzétett nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset, vagy – ha a munkát munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján végzik – a szerződésben meghatározott díj havi összege, vagy bb)…

2021. június 1. Koronavírus

Mi jön az ágazati bértámogatás után?

…be kedden. A minisztérium közleményében hozzátette, keddtől már bármelyik, legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőt munkához juttathatja a kibővített Vállalatok munkaerő támogatása program. A megítélt támogatások több mint 99 százalékát már…

Varga Mihály komoly növekedést lát
2021. május 27.

Varga Mihály komoly növekedést lát

…arra, hogy a korábbi innovatív fejlesztéseknek – gazdaságfehérítő intézkedések, például online kasszák – köszönhetően a minisztérium napi szinten rálát a gazdaságra, egy indexen keresztül hetente elemzik a folyamatokat. Ebből az…

2021. május 12.

250 ezer forint adókedvezményt kaphatnak tanulónként a vállalatok

…kaphatnak a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban résztvevők is – tájékoztatott szerdán a minisztérium. Már júliusban is alkalmazható lesz A szakképzés népszerűségének növekedése új lehetőségeket teremt a gazdasági…

2021. április 14.

Nem mindig mond igazat a textiltermékek címkéje

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén is vizsgálta, hogy a 100 százalékos pamutként kínált textiltermékek összetétele igazolja-e a címkén, csomagoláson olvasható információt. A negyven különböző ágynemű és hálóruha közül…

2021. március 30.

4 millió 550 ezer volt a foglalkoztatottak száma februárban

…havi összevetésben emelkedett a foglalkoztatottak száma – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor a legfrissebb statisztikai adatokra reagálva kedden az M1 aktuális csatornán. (MTI)…

2021. március 29. Koronavírus

ITM: az áprilisi bérekre is kérhető ágazati bértámogatás

…szálláshely szolgáltatás nemzetgazdasági ágban dolgozik. Bodó Sándor hangsúlyozta: a Innovációs és Technológiai Minisztérium a járványhelyzetben is elsődleges feladataként kezeli a munkahelyek megtartását. Magyarország az elmúlt évtizedben nemzetközi összevetésben is kimagasló…

2021. március 22. Koronavírus

Ágazati bértámogatás: az igénylők 99 százaléka megkapta

…problémával kelljen szembenézniük a cégeknek, egyszerűsítették az adminisztrációt, és előlegként átutaltatják a bértámogatás megítélt összegét az igénylőknek. A minisztérium korábbi tájékozatása szerint az ágazati bértámogatás mértéke a bruttó bér 50…

2021. március 18.

Kúriai ítélet a feltételes adómegállapításról

…24. napján feltételes adómegállapítási kérelmet nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz. A minisztérium az adó feltételes megállapítása iránt benyújtott kérelemre meghozott NGM/15236/7/2013. számú határozatában a felperes adókötelezettségét, illetve annak hiányát négy…

2021. március 1.

Ötezer új munkahely jött létre a munkaerő-támogatásból

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerint a kormány változatlanul azon dolgozik, hogy minél többen munkába tudjanak állni, hiszen ez elengedhetetlen Magyarország működéséhez és a gazdaság újraindításához. 5…

2021. február 9. Koronavírus

A kiskereskedelem jól állta a koronavírus-válságot

…forgalma ősztől havi szinten 2-3 százalékkal emelkedett. A növekedést a tartós fogyasztási cikkek és az üzemanyag forgalmának visszaesése, az elhalasztott beszerzések, utazások fogták vissza – állapította meg a minisztérium elemzése….

2020. december 14. Koronavírus

5 milliárd forintért igényeltek ágazati bértámogatást

A minisztérium közleménye szerint az államtitkár elmondta: a program határidejét meghosszabbították, az érintettek köre pedig kibővült. December 10-től az utazásszervezők és -közvetítők, a szálláshely szolgáltatás tevékenységet végzők is pályázhatnak a…