545 találat erre a kulcsszóra: Parragh László/page/3

2020. augusztus 29.

Parragh László átalakítaná az iparűzési adó rendszerét

A közjegyzői díjak mérséklésére és az adócsomag további átalakítására is szükség van, de versenyképes oktatásra és képzésre is törekedni kell a gazdaság versenyképességének javítására – mondta Parragh László, a Magyar…

2020. augusztus 24. Koronavírus

Jövő hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra

Jövő hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten. György László közölte: a munkahelyvédelmi bértámogatással a…

2020. augusztus 14.

Június volt eddig a legjobb hónap az építőiparban

…Koji László elmondta, bár júniusban 15,7 százalékkal gyengébben teljesített az építőipar, mint egy évvel korábban, ezzel együtt 365 milliárd forintos beruházásával ez volt az idén eddig a legjobb hónap. Kitért…

2020. augusztus 11.

Kataemelés: vitába szállt a budapesti kamara elnöke Parraghgal

…is mondta, hogy a budapesti vállalkozásoktól Parragh László javaslatának törvényi elfogadása után tömegesen érkeztek elkeseredett panaszlevelek, melyek értetlenül álltak a kialakult helyzet előtt, miszerint a kamara országos elnöke javasolta az…

2020. augusztus 5. Koronavírus

Drasztikusan csökkent az Erste nyeresége

…folyósított hitelportfólió (amelyre a moratórium nem vonatkozik) minősége kiemelkedő. Az új kihelyezéseket a koronavírus sem állította le. Abban bíznak, hogy a fél évinél jobb eredménnyel zárják az évet. Harmati László…

2020. július 28. Koronavírus

Járvány elleni kisokost készít cégeknek a kormány

Meghaladhatja a várakozásokat, és az uniós átlagot a magyar gazdaság idei teljesítménye – mondta keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára. György László…

2020. július 14. Koronavírus

ITM: óvatos fordulat a munkaerőpiacon

György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az akcióterv végrehajtásának előrehaladását ismertetve a tárca közleménye szerint rámutatott: eredményes volt a Gazdaságvédelmi akcióterv első két fázisa, sikerült a koronavírus-járvány által veszélybe…

2020. június 29.

50 új munkahelyet teremt Debrecenben a Sensirion

…számára. A fejlődésre a leendő munkatársaknak is készen kell állniuk, hiszen a vállalat bevételének csaknem a negyedét kutatási-fejlesztési célokra fordítja – tette hozzá Ábrahám László. Az 1998-ban alapított Sensirion csaknem…

Megemelik a katát jövőre
2020. június 25.

Megemelik a katát jövőre

…többet számláz, a hárommillió forint feletti rész után bizonyos mértékű (akár negyvenszázaléknyi) adót kellene leróni – mondta kamara elnöke, Parragh László Magyar Nemzetnek adott interjújában. Szerinte ezzel eltűnne az adóelőny,…

Jön a kataemelés jövőre? A PM vizsgálja a kamara javaslatát
2020. június 18.

Jön a kataemelés jövőre? A PM vizsgálja a kamara javaslatát

…leróni – derült ki a kamara elnöke, Parragh László Magyar Nemzetnek adott interjújából. Szerinte ezzel eltűnne az adóelőny, s megakadályozható lenne, hogy a munkaadók munkaviszony helyett katás vállalkozóként – lényegében…