545 találat erre a kulcsszóra: Parragh László/page/5

2010. december 15.

Veszély leselkedik az evás cégekre

…a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének elnöke. Zara László hozzátette: az eva-törvény kimondja, hogy az szja szerinti osztalék után nem kell megfizetni az szja-t, az eho-törvényben azonban nem szerepel ez….

2010. október 28.

Összeolvadhat a hideg- és melegkaja-jegy

…– mondta az fn.hu-nak Fata László, a Cafeteria net vezető tanácsadója. Sőt, az is elképzelhető, hogy nem lesznek külön hideg- és melegétkezési jegyek, hanem a szolgáltatók csak egyféle jegyet bocsátanak…

2010. augusztus 9.

Viszajön a kötelelző kamarai tagság?

…kamarai tagsággal meg lehetne oldani azt is, hogy valamennyi vállalatcsoport a tényleges gazdasági befolyásának megfelelően vegyen részt a kamara döntéseiben – mondta Parragh László. Az Új Széchenyi Terv vitairata szerint…

2010. július 6.

Nem lesz elvárt jövedelem?

A Jobbik haladéktalanul és teljesen kiirtaná a meglehetősen homályos tevékenységre jellemző kereset (piaci kereset) fogalmát az adó- és járulékfizetési rendszerből. Gyenes Géza és Nyikos László képviselők módosító indítványa szerint újra…

2010. június 14.

Nem szűnik meg teljesen az örökösödési illeték

A testvérek és a házastársak várhatóan nem tartoznak majd az illetékmentes körbe. Ezt Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke „meglehetősen furcsának és méltánytalannak” tartaná – írja a lap….

2010. május 31.

Az is csoda, ha 2012-re lesz adóreform

…keletkezhet, amit adócsökkentésre lehetne fordítani – mondta Akar László, a GKI Gazdaságkutató elnöke azon a műhelymegbeszélésen, amely Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója szervezésében jött létre. A versenytársakhoz képest egyértelműen…

2010. április 8.

Mi lesz a lánctartozásokkal?

Az építési vállalkozók érdekképviseletei eltérően nyilatkoztak az fn.hu-nak arról, vajon megfelelő eszköz-e a lánctartozások visszaszorítására, ha az építők jelzálogot jegyeztethetnek be az ingatlanra, amennyiben megrendelőjük nem fizetett nekik. A kérdés…

2010. április 2.

Meg kellene szüntetni az iparűzési adót?

…László, a Cisco Magyarország ügyvezetője beszélt. A közigazgatási reform szervezetek által javasolt pillérei például a minőségi jogalkotás, a minőség- és szervezetfejlesztés, a finanszírozhatóság uniós forrásokkal. A közigazgatási és közszolgálati reformnak…

2010. január 29.

Mégis bevezetné az ingatlanadót a Fidesz?

…légi járművekre és a nagy teljesítményű személygépkocsikra vonatkozó rész tehát hatályban marad, azokat nem kifogásolta a testület. Mádi László nem adott konkrét programot a Fidesz lakás- illetve adópolitikájára, de alapelvként…

2010. január 25.

Az AB és az adó: elefánt a porcelánboltban

…és elismert adószakemberek is – akik között van egykori és mostani pénzügyminiszter is. Egyikük, László Csaba, a KPMG partnere, expénzügyminiszter egyenesen azt mondja, hogy a családi pótlékos adószabály megsemmisítése, különösen…

2010. január 7.

Februártól kell fizetni az elvárt járulékot

…kereset fogalma. Az ügyvédi munka ugyanis nem homogén, igen sokféle tevékenységet fed le – fejtette ki Réti László. Mindkét szervezet az alkotmánybírósági ítéletben bízik, de azt még nem tudni, mikor…

2009. december 14.

Oszkó szerint jó pályán halad az ország

A növekedést tekintve 2010-ben és 2011-ben a legjobb helyzetben lehet – mondta Oszkó Péter hétfőn, az APEH és az MKIK TOP 100 kiadványának bemutatásakor. Parragh László, az MKIK elnöke úgy…

2009. december 1.

Nem nyújt be új törvényt a kormány

…lesz, vagyis a törvény szerint áprilisban vagy májusban kell voksolást tartani. Sólyom László köztársasági elnök eddig mindig tartotta magát ahhoz, hogy a lehető legkorábbi időpontra tűzte ki a választásokat, vagyis…

2009. november 24.

Az egyéni vállalkozókat érintő jövedelemadó-változások

…kettős adóztatás elkerüléséről (Krtv. 14.§-a, továbbá a Törvényjavaslat 131.§-ának 1. pontja és 7.§-a). Szatmári László cikke a továbbiakban részletesen fogalakozik az ősszel kihirdetett módosításokkal is. Forrás: ADÓ szaklap 2009/14. szám…

2009. szeptember 18.

Parragh: „last minute”-hangulatban van az ország

Az Országgyűlést megkerülve, rendeletekkel kormányozna Parragh László azért, hogy minél versenyképesebb legyen Magyarország a válság elmúltával. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a kormány válságkezelése felületes, féloldalas, és a…

2009. augusztus 19.

Nincs menedék az áfacsalók számára az unióban

Az erre vonatkozó előterjesztést tegnap ismertette Kovács László adóügyi biztos, hangsúlyozva, hogy a gazdasági válság a korábbinál is fontosabbá teszi az adócsalók lefülelését és ily módon a költségvetési bevételek emelését….

2009. augusztus 3.

Egyre népszerűbb a Széchenyi Kártya

…Krisán László, a rendszert működtető KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója. „”Jó antibiotikum”” Elmondta: a növekedés annak tudható, hogy a válság idején a kis- és középvállalkozások (kkv) a hosszú távú hitelek helyett inkább…

2009. július 13.

Megmentheti a vállalkozókat az Alkotmánybíróság?

Az új szabályt rossznak, igazságtalannak, statisztikai szemléletűnek tartja a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) főtitkára. Gábor László szerint a „tevékenységre jellemző kereset” nyilvánvalóan pluszteher lesz az ügyvédek döntő többsége számára, súlyos…

2009. július 3.

Elhasalhat az új vállalkozói sarc az alkotmánybíróságon

Az új szabályt rossznak, igazságtalannak, statisztikai szemléletűnek tartja a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) főtitkára. Gábor László szerint a „tevékenységre jellemző kereset” nyilvánvalóan pluszteher lesz az ügyvédek döntő többsége számára, súlyos…