Varga kérte és dicsérte a NAV-ot
…az adóhatósághoz, mert a több mint 22 ezer embert foglalkoztató hivatal garantálja a bevételek 92 százalékát. Varga Mihály elmondta: a NAV-tól azt várják, hogy hatékonyan lássa el munkáját, a tisztességes…
…az adóhatósághoz, mert a több mint 22 ezer embert foglalkoztató hivatal garantálja a bevételek 92 százalékát. Varga Mihály elmondta: a NAV-tól azt várják, hogy hatékonyan lássa el munkáját, a tisztességes…
Az adópolitikát nem akarjuk gyökeresen megváltoztatni, a finomhangolás időszaka jön – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Portfolio.hu-nak adott interjújában. Ugyanakkor az új miniszter nem volt maradéktalanul elégedett az eddigi…
…SZULIMÁN SZÛR TARRÓS TÉKES TEKLAFALU TENGERI TÉSENFA TÉSENY TÓFÛ TORMÁS TÓTSZENTGYÖRGY TÖTTÖS TÚRONY UDVAR ÚJPETRE VAJSZLÓ VÁRAD VARGA VÁSÁROSBÉC VÁSÁROSDOMBÓ VÁZSNOK VEJTI VÉKÉNY VELÉNY VÉMÉND VERSEND VILLÁNY VILLÁNYKÖVESDI VOKÁNY ZÁDOR…
A magyar kormány sosem foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a bankbetéteket megadóztassa, és nem is kíván használni hasonló eszközt − mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA)…
…év első felében olyan pénzügyi programokat kell kialakítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a kkv-k elfogadható feltételek mellett válthassák át devizahitelüket – hangzott el Orbán Viktor előadásában, aki Varga Mihály nemzetgazdasági…
…Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága ülésén. A tavasz folyamán a hitelezés helyreállítását, bővítését célzó megállapodás születhet a kormány és a magyarországi bankok között – jelentette be Varga Mihály. (Forrás: MTI)…
…a világ nem tudott róla. dr. Varga Péter Ügyvéd, munkajogi szakjogász, 1975-ben született Szombathelyen. A Nagy Lajos Gimnázium elvégzését követően a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte az alapdiplomáját…
A miniszterelnök Matolcsy Györgyöt jelöli a Magyar Nemzeti Bank élére. Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is bejelentette: Varga Mihály eddigi tárca nélküli miniszter váltja…
…A munkaerő-kölcsönzés szabályozásáról dr. Varga Péter, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) alelnöke is elmondta véleményét HR & Munkajognak; a vele készült interjút pénteken olvashatja lapunkban. dr. Varga Péter szintén…
A frissen alakult és a már régebben működő cégek egyaránt számíthatnak jövőre adóellenőrzésre, ha néhány árulkodó tény felkelti a NAV érdeklődését – derült ki Varga Árpád NAV-elnökhelyettes prezentációjából, amelyet az…
A jogszabály-módosítást a parlament 256 igen szavazattal, 65 nem ellenében, 19 tartózkodással fogadta el. A fideszes Rogán Antal, Babák Mihály és Kapus Krisztián, valamint a KDNP-s Spaller Endre által jegyzett…
…ellenőrizheti, hogy az üzletből kilépő vendég kapott-e számlát – vázolta a hatóság előtt álló új perspektívát dr. Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese. A rendszer például heti bontásban grafikont is készít…
Fellebbentette a fátylat a széles nyilvánosság előtt egyelőre még ismeretlen, mikrovállalkozásokra vonatkozó beszámolási rendszer alapjairól a CompLex Kiadó Rodin Felnőttképzési Üzletága által szervezett Adómozaik konferencia első napján Tóth Mihály, a…
Lemondott tisztségéről Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke – közölte a szövetség főtitkára kedden. Kovács Levente írásos tájékoztatásában emlékeztetett, hogy Patai Mihály korábban kilátásba helyezte lemondását abban az esetben, ha…
Helyzetértékelésként Varga Mihály elmondta, hogy Magyarország nyolc éve van túlzott deficit eljárás alatt, azaz az államháztartási hiány hosszú időn keresztül meghaladta a kritikus szintet. Az EU országainak nagy része akkor…
…mint nyugdíjas magánszemély fejtette ki a véleményét, és nem kívánja továbbiakban kommentálni állításait. Varga Zs. András: légvárakat építünk A jogbiztonság egész kérdését némiképp zárójelbe tette Varga Zs. András, a legfőbb…
…támogatja a rendszerüzemeltetők munkáját. Korábbi tapasztalatok alapján sok helyen előfordul, hogy a mobil eszközök rendszereihez kapcsolódó alkalmazásboltokat a céges biztonsági politika szigorú ítészei egyszerűen letiltották.Tóth András Mihály, a hazai Microsoft-képviselet…
…rendkívüli elnökségi ülésen ismertette ezt a bankszövetség elnökségi tagjaival – írja a lap. Itt Patai Mihály felajánlotta, hogy lemond a bankszövetség elnöki pozíciójáról, amennyiben a csomag bankokat érintő elemeit elfogadja…
…– kezdte bevezetőjében Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese keddi sajtótájékoztatóját. Az adóhatósághoz beérkezett adatok alapján az igazgatóhelyettes kiemelte, hogy a vállalkozások értékesítésének nettó árbevétele tavaly 71 372 milliárd forintot tett…
Nem tudni, ki áll a Condescending Corporate Brand Page (szabad fordításban a Lekezelő Céges Facebook Oldal) mögött, ám a webes marketinggel foglalkozó szakmai oldalak közül többen is bemutatták az elmúlt…