Ismét jöhet a munkaerőhiány
…24 ezerrel, a márciusinál pedig 17 ezerrel több. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,5 százalékponttal, 4,4 százalékra emelkedett és 0,4 százalékponttal nőtt márciushoz képest. Nyáron már munkaerőhiány lehet Horváth…
…24 ezerrel, a márciusinál pedig 17 ezerrel több. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,5 százalékponttal, 4,4 százalékra emelkedett és 0,4 százalékponttal nőtt márciushoz képest. Nyáron már munkaerőhiány lehet Horváth…
…25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 3,9 százalékosra, az 55-74 éveseké 1,1 százalékponttal, 3,2 százalékosra emelkedett. A férfiak körében a munkanélküliek száma 14 ezerrel, 106 ezerre, a munkanélküliségi ráta…
…a pandémia nyomán kialakult munkaerőpiaci romlás megállása az ok. A munkanélküliség, bár jelentősen emelkedett Magyarországon, nemzetközi összehasonlításban viszonylag alacsony szinten maradt, tavaly 4,1 százalékra nőtt – tette hozzá. Az azonban…
…25–44 évesek és a városban élők. Döntő többségük, 77 százalékuk diplomás, az érettségizettek aránya pedig 21 százalék, vagyis az ennél alacsonyabban iskolázottak (szakmunkások, szakiskolai bizonyítvánnyal rendelkezők és legfeljebb alapfokú végzettségűek)…
…25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,7 százalékponttal, 4,0 százalékra, az 55-74 éveseké 1,1 százalékponttal, 3,3 százalékra emelkedett. A férfiak körében a munkanélküliek száma 14 ezerrel, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal,…
…munkahelyet a vírus elvett, annyit hozzanak létre. Ezt segítheti a tanácsnak az a javaslata, miszerint a szocho-kedvezmény a jelenlegi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is igényelhető lenne….
…azonban senkitől nem lehet elvárni – főleg a hosszabb munkanélküliség után újra munkába álló emberektől –, hogy ezt a saját zsebükből fizessék. Vannak munkahelyek, ahol az ott dolgozókat hetente ingyen…
…Ezt segítheti a tanácsnak az a javaslata, miszerint a szocho-kedvezmény a jelenlegi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is igényelhető lenne. Ez 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói…
…volt a mutató értéke – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.. A munkanélküliség okozza a legnagyobb félelmet Áprilisban a lakosság saját pénzügyi helyzetét az előző hónaphoz képest erősen javulónak értékelte, így…
…GKI szerint a foglalkoztatás és a munkanélküliség éves átlagban nagyjából változatlan marad, de az év folyamán javulni fog. A reálkeresetek 2 százalékkal, a fogyasztás 3,5 százalékkal, a beruházások 6 százalékkal…
…munkanélküliségi rátája egy év alatt 2,8 százalékponttal, 13,5 százalékra nőtt. Az összes munkanélküli csaknem ötöde a fiatalok köréből került ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 1,0 százalékponttal, 4,0 százalékosra,…
…időszaki foglalkoztatás megítélése javult. A munkanélküliség miatt aggódik leginkább a lakosság Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága márciusban az ipar kivételével romlott, a kereskedelmi és szolgáltató cégek körében ismét több lett…
…adóintézkedések valószínűleg 2022-ben lépnek hatályba, bár egyes törvényhozók és a közigazgatáson kívüli Biden-támogatók is amellett érveltek, hogy addig ne vezessék be, amíg a koronavírus-járvány okozta munkanélküliség magas szinten van. (MTI)…
…amennyi a hivatalos tagállami munkanélküliségi statisztikákban szerepel. 2019 negyedik negyedévében az unióban élő 450 millió ember közül 201 millió rendelkezett munkahellyel. A 2020-as év tavaszát megelőző 12 hónapban az uniós…
…ezerrel, a tavaly januárihoz viszonyítva pedig 55 ezerrel csökkent. A munkanélküliek száma decemberhez mérve 38 ezerrel, tavaly januárhoz képest 54 ezerrel nőtt. A munkanélküliségi ráta 5,0 százalékra emelkedett. A KSH…
…közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.. A munkanélküliség miatt aggódnak a legtöbben Az üzleti szférában februárban az ipari és kereskedelmi cégek várakozásai rosszabbak, az építőipari, és főleg a szolgáltató vállalkozásoké kissé…
Jövő év január 1-jétől bevezetik a személyi jövedelemadó-mentességet a 25 év alatti fiatalok számára, „amivel párhuzamosan ott a diplomás gyed lehetősége is”, így a 25 év alatti, gyermeket vállaló fiatal…
…vezető, a megkérdezettek 68 százaléka számít a munkanélküliségi ráta növekedésére. Magyarországon e területen is valamivel jobbak a várakozások, itt a pénzügyi szakértők 63 százaléka számít a munkanélküliség emelkedésére – ismertette…
…ugyanannyian dolgoztak, mint a járvány előtt, 2019 decemberében. A foglalkoztatottak száma újra elérte a 4,5 milliót – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a munkanélküliség a harmadik legalacsonyabb az EU-ban. A gazdaságvédelmi akcióterv…
…időponttól újra meg kell állapítani. A minimálbér, illetve a garantált bérminimum a jogosultság kezdő napján érvényes összegének jelentősége van a diplomás gyermekgondozás díj összegének meghatározásánál is, mivel ez esetben ezek…