979 találat erre a kulcsszóra: első költségvetés

2018. február 12.

Megkapták első, emelt fizetésüket a NAV-osok

Kiemelte, hogy az életpályamodell által biztosított fizetésemelés a költségvetési bevételek 95 százalékáért felelős hivatalnál elkerülhetetlen volt. A NAV életpályamodellje egyedülálló a közszolgálatban, nem tesz különbséget a civil és a hivatásos…

2018. február 8.

Varga: 2021-re papírmentes lehet a NAV

…hoznia, mint tavaly, hogy mindeközben idén az adócsökkentések révén 280 milliárd marad a családoknál, a lakosságnál, és a vállalkozóknál. A költségvetés 2018-ban majd 14 ezer milliárd forintot vár a NAV-tól….

2018. február 2.

Adóhorror: a túlzott adóztatás következményei

…irányítását is. Rurik halálakor Igor még csak kétéves volt. Rurik halála után Oleg egyesítette a kijevi és a novgorodi fejedelemségeket, Oleg volt az első kijevi nagyfejedelem. Oleg halála után teljesült…

2018. január 16.

Első házasok adókedvezménye: idén is igényelhető

Novák Katalin közölte, a havi ötezer forintos, két évig járó kedvezményt akkor lehet igénybe venni, ha legalább az egyik fél az első házasságát köti, az igénylésnek azonban nincs felső korhatára….

2018. január 11.

MNB: fenntarthatóbb lett a nyugdíjrendszer

…köszönhetően a nyugdíjrendszer bevételei immár a 2030-as évek közepéig fedezhetik a kiadásokat, azaz mintegy 20 évig biztosítottak az egyensúlyi állapot melletti nyugdíjkifizetések. A magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása nagymértékben segítette a költségvetés…

2017. december 14.

Zara: értelmetlen a feltöltési kötelezettség

…Ez a tevékenység azonban nem több, mint felesleges adminisztráció, az állam bevétele ettől nem lesz több, ellenben a becslés kockázattal jár az adózók és a költségvetés számára is. Ezért is…

2017. november 29.

Év végén itt az első éles CBC határidő!

…31-ig kell eleget tenni mind a 2016-os, mind pedig a 2017-es évre vonatkozóan. Az első, 2016-os adatszolgáltatási év esetében az adózóknak volt egy év türelmi idejük a kötelezettség teljesítésére, az…

2017. november 23.

Elindulhat az első lakáslottó

…hogy a közösség bármely tagjának nagyobb kötelezettsége keletkezne, mint amennyit a szerződésben vállalt. Az első közösség nyilvántartásba vétele mellett elindult a további közösségek szervezése és várhatóan a jövő év első…

2017. november 15.

Egyre több csok-ot folyósítanak a bankok

…Takarék Csoportnál január elejétől szeptember végéig a folyósítások 14,41 milliárd forintot tettek ki, ami csaknem 40 százalékkal haladja meg a 2016-os év első kilenc havi értékét. Összesen 4959 darab csok-igénylés…

2017. november 10.

Nagyon jól ment az OTP-nek

…a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében. Az első háromnegyed évi adózott nyereség 212,885 milliárd forint volt, 21 százalékkal haladta meg az előző…

2017. november 2.

Rendelet jelent meg a Magyar Államkincstárról

A rendelet kimondja: a Magyar Államkincstár az államháztartásért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv. Vezetője az elnök, akit több helyettes is segít. A kincstár központi…

2017. október 13.

Főleg az építőipar pörgött az első félévben

A világ meghatározó gazdaságai nem teljesítettek rosszul az idei első félévben. Kína 6,9 százalékos tempója továbbra is kimagasló, de az Egyesült Államok 2,1 százalékos, illetve az Európai Unió 2,3 százalékos…

2017. október 9.

Az időszaki elszámolás szabályai az Áfa törvényben

…Nézzük az első kiegészítő szabályt. Ha az időszakra vonatkozó ellenérték esedékessége is és a bizonylat kelte is megelőzi az időszak utolsó napját, akkor a bizonylat kelte lesz a teljesítés időpontja….

2017. szeptember 27.

Létrejött az első vámszabad terület

Az engedélyt a szövetség kezdeményezésére az érintett terület tulajdonosa, a Záhony-Port Záhonyi Logisztikai és Rakománykezelési Szolgáltató Zrt. kérelmezte az NGM-nél. Az engedély nyomán az ország jelenleg egyetlen vámszabad területe jött…

2017. szeptember 27.

Macron bemutatta uniós reformjavaslatait

…több mint másfél órás beszédében a francia elnök kulcskérdésnek nevezte Európa biztonságát, amelyhez egy közös „európai beavatkozási erő”, egy „közös védelmi költségvetés” és egy „közös doktrína” létrehozását javasolta 2020-ig. Egy…

2017. szeptember 26.

Egyre több új traktort és kombájnt adnak el

A közlemény szerint a legfontosabb mezőgazdasági gépek közé tartozó traktorok és kombájnok piaca is bővült, az idei első hat hónapban 1387 új traktort adtak el, ami 32 százalékos növekedés éves…

2017. szeptember 14.

Szárnyal a hazai tranzakciós piac

Megközelítőleg 980 millió dolláros forgalommal 2011 első hat hónapja óta a legsikeresebb első félévet zárta a hazai cégfelvásárlási piac – derül ki az EY Magyarország félévente kiadott M&A Barométeréből. Az…

2017. szeptember 14.

Első házasok adókedvezménye: többen használják ki

…egyik házastárs első házasságát köti. [htmlbox felteteles_adomegallapitas] Az szja-bevallások adatait részletezve Tamásné Czinege Csilla elmondta, hogy tavaly 2,2 milliárd forint maradt összességben az első házasoknál. Míg 2015-ben 22 ezren, addig…