979 találat erre a kulcsszóra: első költségvetés

2014. szeptember 5.

Infografika: veszteséges a hitelintézeti szektor

A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014. első félévében 2,3 százalékkal apadt, s június végén 30,44 ezer milliárd forintot tett ki. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az első negyedév még nyereséges volt,…

2014. szeptember 2.

A lakáscélú állami támogatások

…a garantált hitelrész első folyósítási napjától a felvett kölcsön és járulékai visszafizetéséig, illetve az állami kezesség beváltásáig áll fenn. A hitelfelvevő az állami kezességvállalás után a központi költségvetés javára kezességvállalási…

2014. augusztus 22.

Dől az adó a büdzsébe

Az államháztartás központi alrendszerének első héthavi hiánya – az előzetesen közölttel megegyezően – 851,4 milliárd forint volt – közölte a kormányzati portálon a Nemzetgazdasági Minisztérium. A központi költségvetés 1031,1 milliárd…

2014. augusztus 13.

Enyhén nőtt a biztosítási piac az első fél évben

…mutattak. A gépjármű-biztosítások bővülése elsősorban az új autó-értékesítések, illetve a magyarországi forgalomba helyezések volumenének növekedésével magyarázható a Mabisz szerint. Céginfo.hu – az üzleti információ Ha szeretne részletesebb információhoz jutni meglévő…

2014. július 28.

Csökken a működő cégek száma

…kockázatosságának állapotát, változását és a fizetési késések alakulását. Társas vállalkozások száma, összetétele, új cégalapítások 2014 első félévében 12 százalékkal kevesebb új vállalkozás alakult, mint 2013 azonos időszakában. Az első 6…

2014. július 24.

Elakadt a román járulékcsökkentés

…költségvetés bevételei elmaradtak a költségvetés-tervezetben remélt szinttől, fontos, hogy a kormány pontosan jelölje meg a forrásokat, amelyekből pótolja a bevételkiesést, ahogyan ezt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is kérte tőle. Az…

2014. július 24.

Viták a szabadságolás körül

Lássunk tehát néhány olyan, a szabadságok témakörében kialakult vitát, melyek rendezése végül bírói útra kényszerült! Az első példa azt a meglehetősen kényes esetet érinti, amikor a munkáltató a munkavállaló szabadság…

2014. július 23.

Egyre kevesebb a működő cég

…kockázatosságának állapotát, változását és a fizetési késések alakulását. Társas vállalkozások száma, összetétele, új cégalapítások 2014 első félévében 12 százalékkal kevesebb új vállalkozás alakult, mint 2013 azonos időszakában. Az első 6…

2014. július 22.

Dől az adóbevétel a büdzsébe

…kiutalások 14,2 százalékkal nőttek egy év alatt. Jövedéki adóból 417 milliárd érkezett a költségvetésbe, ami 6 milliárd forintos éves növekedést jelent. Áfa törvény alkalmazása költségvetési szerveknél Egy előadás az áfa…

2014. július 18.

Lehet magyar gazdasági csoda (2. rész)

…adórendszer a keynesiánusi költségvetési politikai eszköztár része, és mint ilyen, már régen kimerült eszköztár. Egyszerűen ezért, mert a költségvetés bevételi és kiadási oldalai már merevekké váltak, mégpedig politikai okokból, nem…

2014. július 3.

Jogviták a szabadságolás körül

Lássunk tehát néhány olyan, a szabadságok témakörében kialakult vitát, melyek rendezése végül bírói útra kényszerült! Az első példa azt a meglehetősen kényes esetet érinti, amikor a munkáltató a munkavállaló szabadság…

2014. június 24.

Dőlnek az adóbevételek a büdzsébe

…bevételei állnak. Általános forgalmi adóból az év első öt hónapjában 1144,6 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 70,8 milliárd forinttal haladta meg. A befizetések…

2014. június 6.

Egységbe kovácsolta a médiát a reklámadó

…tiltakozott az RTL Magyarország és a TV2 is. Több piaci szereplő arra hivatkozott, hogy a reklámadó a költségvetés számára arányát tekintve jelentéktelen bevételt jelentene, a médiavállalatokat viszont tönkretenné. L. Simon…

2014. június 6.

Kevesebb bűncselekmény, több kár – infografika

A költségvetési csalás dominálja azt a 12,44 ezer ismertté vált bűncselekményt, amelyek miatt a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának pénzügyi nyomozói büntetőeljárást indítottak 2013-ban. E gyűjtőfogalomba tartozik a csempészet, a jövedékkel való…

2014. május 28.

A munkáltatók többsége szabálytalan

…tavalyhoz képest csökkenést regisztráltak: tavaly az első negyedévben ebben az ágazatban dolgozott a feketemunkások 13, míg idén 12 százaléka. Az ellenőrzések 28 százaléka ebben az ágazatban zajlott 2014 első negyedévében;…

2014. május 27.

Kinek is kell innovációs járulékot fizetni?

…a társasági szerződés ellenjegyzésétől, közokiratba foglalásától az üzleti év mérleg fordulónapjáig terjedő – első üzleti év. Ennek alapján az új alapítású társaság az első két üzleti évében – az előtársasági…

2014. május 23.

Rosszabbul ment a bankoknak

…a tavalyi első három hónapban. A hitelintézetek mérlegfőösszege 0,5 százalékkal nőtt, az első negyedév végén 31 315 milliárd forintot tett ki. A negyedév során a 90 napon túl késedelmes hitelek…

2014. május 23.

Dőlnek az adóbevételek a büdzsébe

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya az első négy hónapban 951,1 milliárd forint volt; ezen belül a központi költségvetés 1031,5 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 44,8 milliárd forintos, az…

2014. május 23.

Az Aranybulláig korlátok nélkül adóztattak a királyok

A feudális adózás alapjai az Árpád-házi királyok korában Az első magyar király uralkodása alatt kialakult hármas adókötelezettségi rendszer egészen 1848-ig fennmaradt. Ennek a rendszernek az volt a lényege, hogy adózni…

2014. május 21.

Adójog és az ingó vagyontárgyak értékesítése

…jelleggel értékesítő személyi kör az eredetileg saját szükségleteinek kielégítése érdekében megvásárolt ingóságokat árusítja, és célja elsősorban nem a jövedelemszerzés, hanem a veszteségminimalizálás (például kinőtt gyermekruhák értékesítése, használt bútorok, sportcikkek eladása…