Egyre később fizetnek a cégek
A jelentésről szóló közleményben az Atradius azt írta: 2012-ben tovább nő a szállítói hitelezés szerepe a hazai cégek likviditásának fenntartásában, ez pedig a fizetési kockázatok és a beszállítói láncok kitettségének…
A jelentésről szóló közleményben az Atradius azt írta: 2012-ben tovább nő a szállítói hitelezés szerepe a hazai cégek likviditásának fenntartásában, ez pedig a fizetési kockázatok és a beszállítói láncok kitettségének…
…üzleti kockázatok. Az üzleti év lezárásaként túl későn közzétett pénzügyi beszámolók kockázatot jelenthetnek a befektetők számára, ugyanakkor ezek pontosabbak és részletesebbek azoknál, amelyeket rövidebb időn belül tesznek közzé – állapítja…
…üzleti kockázatok. Az üzleti év lezárásaként túl későn közzétett pénzügyi beszámolók kockázatot jelenthetnek a befektetők számára, ugyanakkor ezek pontosabbak és részletesebbek azoknál, amelyeket rövidebb időn belül tesznek közzé – állapítja…
A jövő évtől hatályba lépő, már elfogadott jogszabály-módosítások közül két − az adózás rendjéről szóló törvényben megfogalmazott − változás alkalmazásával a jövőben csökkenthetők lesznek az adózási kockázatok….
…történő, a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok közötti foglalkoztatásra irányadó alkalmassági vizsgálat, valamint az állat- és növényegészségügyre vonatkozó jogszabályban előírt vizsgálatok elvégzésének kötelezettségét. A foglalkoztathatósági vizsgálatról a munkáltatóval foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatásra szerződött…
…ehhez viszont előzetesen el kell végezni a kockázatok felmérését, azok értékelését. Mivel a foglalkoztatónak kell bizonyítania, hogy mindent megtett a munkahelyi kockázatok csökkentése érdekében, a kockázatértékelést megfelelően dokumentálni is kell….
…érhető el. Ha egy kutatás vége szabadalmi bejegyzés, az szinte biztos, hogy megfelel a K+F követelményeinek. Kockázatok Az APEH az idei évben fokozottan ellenőrzi a K+F tevékenységet. Általánosságban azt lehet…
…de megjegyzik, hogy ezt a prognózist is lefelé ható kockázatok terhelik. Akár 4,5 %-os alapkamat is lehet itthoní A cég londoni szakértői szerint Magyarországon ugyanakkor az idén még további 1,25…
…immár hazánkon kívül Csehországban, Szlovákiában működő CRIF Credit Bureau Services vezetője, Enrico Lodi. Csökkenő hitelezés és növekvő kockázatok jellemzik jelenleg mind az olasz-, mind a magyarországi hitelezést, a hitelezési tevékenység…
Folytatják azoknak a vállalkozásoknak a kiválasztását és egyedi kockázatelemzését, amelyekre a következő kockázatok valamelyike jellemző: a bevallások benyújtásának elmaradása; az áfa- és a jövedelemadó bevallások összhangjának hiánya; többszörös székhely-, illetve…
…tagja is van, az ő tevékenységeik arányait is figyelembe kell venni a számolásnál. Akik a vállalkozási kockázatokat saját vagyonuk terhére viselik (pl. ügyvédek, bt. beltagok, egyéni vállalkozók), azok mindenképpen a…
…túl kockázatosnak tartja a nemzetközi porondra való kilépést, az azzal járó, várható előnyökhöz képest. Arra, hogy a valós kockázatokat a helyükön kezeljék, és pontosan felmérhetővé váljon a potenciális terjeszkedésben rejlő…
…első lépés, amit a kockázatok csökkentése érdekében mindenképpen meg kell tenni. A beszállítók folyamatos figyelemmel kísérése ugyanakkor nem egyszerű. A nagyobb cégeknek, szervezeteknek általában túl sok beszállítójuk és túl kevés…
…ingatlant ajánl fel a hitel fedezeteként?”” – érvel az elnök, aki szerint az efféle kockázatok mérlegelését a bankokra kell bízni, hiszen ott áll mögöttük a pénzügyi felügyelet, amely azonnal lecsap,…
…kezdeményeznie. A pénztártag az átlépési szándékától elállhat addig, amíg az összes részéről kötelezően megismerendő, kitöltendő dokumentumot (belépési, átlépési nyilatkozat, módszertani útmutató) alá nem írta. Az átlépéssel kapcsolatos előnyök és kockázatok…
A tanulmány készítői szerint a hitelek értékesítésének lehetősége és az egyszerűen elérhető refinanszírozási források féloldalas bevételi szerkezethez vezettek, ahol a hitelezésből származó bevételek (a költségek és a kockázatok leszámítása előtt)…
…valamint • a munkavállaló, ha foglalkoztatására jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között kerül sor. Ettől érvényesen eltérni nem lehet. A gyermekét egyedül nevelő munkavállaló – gyermeke egyéves korától négyéves koráig –…
A beérkező pályázati kezességigények száma közel 30 százalékkal megemelkedett, ugyanakkor a kockázatok növekedésével együtt jelentősen megnőtt az elutasított igénylések száma is – számolt be a START Tőkegarancia Zrt. Az okok…
…hogy a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitása érzékelhetően visszaesett, a növekvő kockázatok miatt a vállalkozások hitelhez jutásának feltételei sokkal szigorúbbá váltak, aminek következtében még az egyébként életképes gazdasági társaságok is nagyon…
Veszteséges ügyletek kérdése A lassú, kiszámítható árváltozások, amelyeket a piac normális hullámzása okoz, a transzferárazásban nem jelentenek gondot, mivel a vállalatoktól elvárható, hogy a mindenkori piaci körülmények (kockázatok) mellett is…