Jogszerűek-e a francia sztrájkok és blokádok?
…hogy az állam (elsősorban a prefektus) abban az esetben léphet be a munkaügyi konfliktusokba, ha úgy véli, a sztrájk a népesség ellátását, érdekeit, a közrendet stb. sérti. Ilyenkor, ha más…
…hogy az állam (elsősorban a prefektus) abban az esetben léphet be a munkaügyi konfliktusokba, ha úgy véli, a sztrájk a népesség ellátását, érdekeit, a közrendet stb. sérti. Ilyenkor, ha más…
Bő 10 milliárd óra – a 15–84 éves magyarországi népesség együttesen ennyi időt fordít egy évben háztartási munkákra, amelyért a dolog jellegéből következően nem kap semmiféle fizetséget. Ez a hatalmas…
…és francia tőkebehozatal is segítette az ipari üzemek építését (főleg a textil- és bőripar területén), lendületet kaptak a vasútépítések, növekedett a népesség. Az aktív és passzív ellenállás Az erőszakos németesítés,…
…fiatalok számára. Ugyanakkor van még teendő, egyebek mellett növelni kell a munkavállalási korú népesség aktivitását – mondta. A legnagyobb kihívásnak a képzelten, tartósan munkanélküli, munkatapasztalat nélküli vagy elavult szaktudással rendelkezők…
…(Forrás KSH) Az is baj, ha a népességnövekedés lényegesen meghaladja a gazdaság biztosította megélhetési lehetőségeket. Ennek számos, főleg afrikai és ázsiai példáját lehetne említeni, Ázsia két legnépesebb országában, Indiában és…
Muszáj lesz újra felemelni a nyugdíjkorhatárt a népesség számának csökkenése és a lakosság elöregedése miatt. A KSH Demográfiai portré 2015 című kötetéből kiderül: 2060-ra csaknem kétmillióval, 7,9 millióra zuhanhat Magyarország…
A 2015-ös személyi jövedelemadó törvényben szereplő kedvezmények nem titkolt célja, hogy növeljék a házasságkötési hajlandóságot és a gyermekvállalási kedvet. Ettől azt remélik, hogy gyarapszik majd a népesség, és az öregedő…
…mértékű árcsökkenés sokaknak jól jönne, a KSH szerint a népesség közel egyharmada (2013-ban 27,2 százalék) olyan háztartásban él, ahol nem esznek legalább kétnaponta húst , vagy azzal azonos tápértékű vegetáriánus…
…területeken, illetve azokon a területeken, ahol a Rákóczi-szabadságharc miatt jelentősen csökkent a népesség, a betelepített, főleg német lakosság eleve jobb helyzetet tudott elérni, és a megmaradt jobbágyság is részesült ezekből…
…összes érintett több mint 70 százaléka, bő 2 millió ember – a 60 éves vagy idősebb népesség 86 százaléka – tartozik közéjük. A vizsgált évben a KSH összesítései szerint egyedül…
…szegénység-dimenzió, a nagyon alacsony munkaintenzitás szempontjából a helyzet hasonló: ez nálunk 9,2 százalékot, míg az uniós népességből mintegy 8 százalékot sújt. Az anyagi depriváció az alapvető javakhoz, szolgáltatásokhoz való elégtelen…
…1,4 millió ember élt a szegénységi küszöb alatt, vagyis a KSH adatai szerint a teljes népesség 14,6 százaléka tartozott a relatív jövedelmi szegények közé. Ez az arány a megelőző évhez…
…a közlekedés bizonyos ágazataiban, a sugárveszélyes munkahelyeken dolgozó emberek „igenis elhasználódnak, ez a népesség sokkal kevesebb nyugdíjas időt él meg, mint az átlag” – jegyezte meg. Dávid Ferenc, a Vállalkozók…
…a munkaképes korú népesség igen jelentős része vándorolt ki a nyugati társállamokba, Litvániából például 9 százalék, Romániából 10 százalék. Az IZA a 2004-2009-es időszak folyamatait tanulmányozva azt vizsgálta, hogy a…
…a munkaképes korú népesség igen jelentős része vándorolt ki a nyugati társállamokba, Litvániából például 9 százalék, Romániából 10 százalék. Az IZA a 2004-2009-es időszak folyamatait tanulmányozva azt vizsgálta, hogy a…
…összes érintett több mint 70 százaléka, bő 2 millió ember – a 60 éves vagy idősebb népesség 86 százaléka – tartozik közéjük. A vizsgált évben a KSH összesítései szerint egyedül…
…összes érintett több mint 70 százaléka, bő 2 millió ember – a 60 éves vagy idősebb népesség 86 százaléka – tartozik közéjük. A vizsgált évben a KSH összesítései szerint egyedül…
…tavalyi 20-ról mostanra 24 százalékra kúszott fel. (Összességében a vizsgált népesség 28 százaléka tartozik a havi gyakoriságú online vevők közé.) A készpénzmentes fizetéssel kapcsolatos fenntartások fokozottan jelentkeznek, ha idegen pénznemről…
…el. Bár 2010 augusztusa óta folyamatosan emelkedik a foglalkoztatottság a teljes népesség körében, a fiataloknál 2012 nyaráig csökkent vagy stagnált. A kormány ekkor döntött az Első munkahely garancia program elindításáról,…
Az európai népesség folyamatosan öregszik, így egyre kevesebb aktív korú polgár befizetéseiből kell egyre több nyugdíjas részére állami nyugdíjat fizetni, a nyugdíjas kori változatlan életszínvonal ezért csak öngondoskodással érhető el…