412 találat erre a kulcsszóra: szakszervezetek

2010. december 3.

Sávos béremelés

…Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. Az adó- és járulékszabályok változása miatt a nettó minimálbér a 4500 forintos bruttó emelés ellenére is csak nettó 154 forinttal emelkedik –…

2010. október 28.

Összeolvadhat a hideg- és melegkaja-jegy

…kedvezőnek, de a korábbi kormányzati nyilatkozatokhoz képest csalódást keltőnek értékelte a juttatások adóztatásának jövő évi változásait lapunknak Hanti Erzsébet, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) munkaügyi szakértője. Az étkezési utalványok…

2010. október 8.

Az egykulcsos szja a szegényeket sújtja?

Jelenleg nagyjából 63 ezer forint a 73 ezer 500 forintos minimálbér nettója, ugyanakkora létminimum 73 ezer forint – mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke. Hozzátette: az…

2010. szeptember 20.

Minimálbér, korengedményes nyugdíj – indul a nagy menet!

A Napi Gazdaság hétfői számának cikke A legfontosabb, hogy végre sor kerül az első ülésre, leginkább pedig arra várnak a szakszervezetek és munkaadói érdekképviseletek, hogy a kormány tisztázza, valóban érdemi…

2010. augusztus 12.

Lesz új Munka Törvénykönyve?

…Nem lesz meglepő, ha a szakszervezetek hangja a szokottnál is visszafogottabb lesz, hiszen a kormány csomagban tárgyalhat velük az országos érdekegyeztetésen az őket magukat is érintő kérdésekről (a szakszervezetek jogosítványairól)….

2010. július 29.

Soltész Miklós: megmarad az üdülési csekk

…a szakszervezetek nem szorulnak ki az alapítvány működéséből. A kormány nem folytatja azt a gyakorlatot, hogy politikai haszonszerzésre használja fel a szakszervezeteket – jelentette ki. A kormány vizsgálni fogja az…

2010. július 5.

Minimálbér: mennyi legyen, mennyi lehet?

…hogy egyhamar nem mutatkozik lehetőség a kiegyenlítésre. Milyen minimálbér az, amely még a létminimumot sem fedezi? – sommázta a munkavállalói oldal egyik legnagyobb problémáját Hódi Zoltán, a Magyar Szakszervezetek Országos…

2010. július 1.

Alkotmányt sért a végkielégítés adója?

…Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára. Az intézkedés összességében több mint 680 ezer embert hozhat a korábbinál sokkal kedvezőtlenebb helyzetbe – hangsúlyozta a főtitkár, a szakszervezetek ugyanakkor változatlanul úgy vélik, hogy a végkielégítések…

2010. június 10.

Durván emelkedhet a minimálbér

…megszüntette a minimálbér adómentességét, majd 2000-től – a szakszervezeteket is meglepve – drasztikusan emelni kezdte a minimálbért, így az két év alatt több mint duplájára emelkedett. Ezen intézkedések egyik nyertese…

2010. április 16.

Szakmafüggő lehetne a minimálbér

…A munkavállalók szerint mindenhol kellene Pataky Péter, az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint minden ágazatban szükség lenne bértarifarendszerre, amelyet az ágazati kollektív szerződésben rögzítenének. Van erre jó példa:…

2009. december 1.

73 500 forint lehet a minimálbér

…mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, aki szerint a munkavállalók számára elfogadható a minimálbér reálértékének megőrzése, de a szakmunkás bérminimumról tovább kell tárgyalni. Nagy válság, kis emelés…

2009. október 2.

Kevesebb állás lehet a magasabb minimálbér ára

Nem közeledtek az álláspontok az Érdekegyeztető Tanács tegnapi ülésén, a szakszervezetek továbbra is azt szeretnék, ha jövőre a minimálbér 71 500-ról 80 ezer forintra emelkedne, a kormány a reálkeresetek szinten…

2009. szeptember 22.

Mi lesz a feketézők csodafegyverével?

…az alkalmi munkavállalás szigorításáról, sem a munkavállalói, sem a munkáltatói oldal nem támogatta. Meskó László, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) sajtóreferense az FN.hu-nak elmondta: a tervezett változtatások még egyáltalán…

2009. szeptember 18.

80 ezer forintos javaslat a minimálbérre

…cégeknél. Az egyszemélyes mikrovállalkozóknak viszont nem sokat számít, mert nekik jövőre az elvárt járulékalap nem a dupla minimálbér lesz, hanem a foglalkozására jellemző átlagbér. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ)…

2009. augusztus 31.

Kárt okozna a béremelés?

…– nincs minden ágazatra érvényes minimálbérszint, és a kormányzati tervekben egyelőre nem is szerepel annak bevezetése. A német szakszervezetek támadásba lendültek annak érdekében, hogy bebizonyítsák: a törvényes bérküszöb előírása segítené…

2009. április 25.

Vita a járulékcsökkentésről

…héten, szombaton a szakszervezetek a Parlament előtt tüntettek, igazságosabb közteherviselést, átgondoltabb reformokat követelve. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke akkor azt mondta az egybegyűlteknek: a szakszervezeti vezetők…

2009. március 23.

Mit várjunk az új kormánytól?

…majd adni a szakszervezetek azon kérdésére, hogy miért alul, miért nem felül kell megszorítani, s el tudja-e kerülni a tüntetéseket, sztrájkokat. A szakszervezetek április 4-re országos demonstrációt szerveztek a Gyurcsány-csomag…

2009. március 17.

Mindenki elégedetlen az adócsomaggal

Ha a mostani tervezet hatályba lép, megint az alacsony jövedelműek hátán csattan az ostor – mondja Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. Differenciált reakcióra számítunk a munkaadók körében:…

2009. március 11.

Puhít az adócsomagon a kormány

A Népszabadság azt írja: a szakszervezetek és az adószakértők számára barátibb tervezet lesz napirenden. A kiszivárgott hírek szerint a személyi jövedelemadó januárig visszamenőlegesen változna: a kulcsok egyelőre a régiek maradnának,…