712 találat erre a kulcsszóra: technológiai fejlődés

2013. július 4.

Hogyan szolgálhatja a számvitel a fenntartható fejlődést?

…A fenntartható fejlődés alapkoncepcióját 1987-ben alkotta meg a Brundtland Bizottság. Definíciója szerint a fenntartható fejlődés olyan jellegű fejlődési folyamat, amely a jelen szükségleteinek kielégítését úgy biztosítja, hogy a jövő generációk…

2013. július 4.

Tesztelik a Mobiltárcát

…a rendszert. A projekt a Magyar Mobiltárca Szövetség koordinálásával valósul meg, a technológiai hátteret pedig a Biztonsági Nyomda nyújtja. Pukler Gábor, a Magyar Telekom innovációs igazgatója, aki egyben a mobiltárca…

2013. július 4.

Szabadság: augusztustól sok minden változik

…vagy annál nagyobb mértékű (értelmi fogyatékos), d) állapota a személyiség egészét érintő fejlődés átható zavara miatt, az autonómia-tesztek alapján súlyosnak vagy középsúlyosnak minősíthető, e) a mozgásrendszer károsodása, illetőleg funkciózavara miatt…

2013. június 28.

E-útdíj: káoszra számítanak a fuvarozók

…07. 10. Az IFRS-ről röviden Vereczkey Zoltán kiemelte, hogy az MKFE tagságának nem a használatarányos útdíjjal van problémája, hanem a technikai, technológiai rendszer alkalmasságával. A fuvarozók számára nyújtott versenyképességi csomag…

2013. június 21.

Kontrolling: több módszer jobb, mint egy

…a versenyképes és megvalósítható lehetőségek, a vevői követelmények és az elvárt műszaki jellemzők kapcsolatát. Kaizen-költségszámítás (Kaisen Costing, KC) A módszer a folyamatos fejlesztés, fejlődés elvét fogalmazza meg úgy, hogy feltérképezi…

2013. június 19.

Hogyan virágzik az áfacsalás?

…problémáját, s a gazdasági fejlődés akadályát jelentik. Tudom, hatalmas számokról írok, s álláspontom különösen kirívó annak tükrében, hogy az ÁFA csalások mértékét igazából még sosem merték megbecsülni, de ha a…

2013. május 10.

Üzleti károkat is okozhatnak a rossz ERP-rendszerek

A kutatás 240, menedzsment-, technológiai-, operatív- és pénzügyi szerepkörben dolgozó üzleti felhasználó megkérdezésével zajlott, és egy 2009-ben, hasonló keresztmetszetű mintán elvégzett kutatás kérdéseit tette fel újra. A cél mindkét esetében…

2013. május 3.

Mennyit ér a vállalati tudás?

…reagáljon, mint a mostaniakra tette. Ezért fontos a tudásmenedzsment A vállalati tudásmenedzsment óriási szakirodalma, rengeteg aspektusát feltárta. Abban azonban egy irányba mutatnak, hogy a tudásmenedzsment nem csupán technológiai kérdés. A…

2013. április 26.

Változó piachoz változó tudás kell

…reagáljon, mint a mostaniakra tette. Ezért fontos a tudásmenedzsment A vállalati tudásmenedzsment óriási szakirodalma, rengeteg aspektusát feltárta. Abban azonban egy irányba mutatnak, hogy a tudásmenedzsment nem csupán technológiai kérdés. A…

2013. április 25.

Megkötötték az e-útdíj-szerződést

…hálózat kiépítésére. A minisztérium írásos válasza szerint a kivitelezők vállalták, hogy július 1-jéig leszállítják az új rendszert, amely garantálja a használatarányos díjfizetést, valamint megfelel az európai uniós technológiai követelményeknek, vagyis…

2013. február 15.

Indul a magyar üzleti fejlesztő program

Hiánypótló programot mutatott be szerdán a budapesti Desing Terminálban az iCatapult üzleti- és technológiai fejlesztő központ, melynek révén a magyarországi induló technológiai vállalkozások sikeresen kiléphetnek a nemzetközi piacra – írja…

2013. február 12.

Technológiai ipari központ lehetne Budapest

…technológiai piac szereplői látnak belőlünk. Erre hatalmas ráhatása van a cégeknek. Azt kell kommunikálni Budapestről, hogy érdemes ide jönni, hogy lehet itt technológiai beszállító cégeket keresni, mert itt nagyon jó…

2013. február 1.

Adóparadicsomnak is jó a felhő

…egyébként jogilag nehezen megfogható gyakorlatra, hogy az óriásvállalatok különböző, alacsony vagy éppen nulla társasági adót kérő országban bejegyzett leányvállalatukhoz irányítják a bevételek tetemes részét. Erre a technológiai vállalatoknak egyre nagyobb…

2013. február 1.

A tűztől félnek a magyar cégek

…elmúlt 30 évben a tizenötszörösére emelkedett. Ez a tendencia különösen az Ázsiában biztosított vagyontárgyak növekedése miatt várhatóan folytatódik, ráadásul a fejlődés egyre inkább a nagyobb kockázatot jelentő parti területek felé…

2013. január 10.

Az SAP-rendszer bevezetésének gyakorlati problémái

…hozzáállást a bevezetés során már nem tapasztaltuk. A termeléssel foglalkozó vállalkozásnak összetett a feladata. A beérkezett ajánlatkérést fel kell dolgozni. Először a műszaki előkészítés során a gyártáshoz értő, technológiai ismeretekkel…

2013. január 2.

Új fejezet nyílik az elektronikus számlázásban

…cél elérését elsősorban a technológiai fejlődés kihasználásában látja a Tanács, így egy olyan szabályozási keretet alkotott, melyben szinte azonos feltételekkel lehet elektronikus úton és papíralapon kiállítani számlát. Bár a változás…

2012. december 20.

Év végi rendezvények költségeinek elszámolása

…a hosszabb távú fejlődés trendjét. Célszerű külön meghívni a vevőket és külön a beszállítókat, mert egyrészt nem az a célunk, hogy összehozzuk őket, és közvetlen üzleti kapcsolatot alakítsanak ki, másrészt…

2012. december 17.

E-útdíj: a Getronics a befutó

…a Getronics Magyarország Kft. végső ajánlata tartalmazta a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást. A nyertes pályázó 34,89 milliárd forintért vállalta a rendszer teljes körű megvalósítását, amely technológiai megoldását tekintve a műholdas nyomkövetésre…

2012. december 15.

Túlélőkészlet informatikai vezetőknek

…el kell adniuk magukat, csoportjuk ötleteit, fejlesztési terveit az üzleti döntéshozóknak. Ebben pedig a számokon és észérveken kívül egy marketingeszköz, a szómágia is segítheti őket. A üzleti magazinok, napilapok technológiai…

2012. november 23.

Karácsonykor kaszálhatnak a webáruházak

…a műszaki cikkek gyártóinak is. A célközönség egyre nagyobb hányadát teszik ki a gyerekek, akiket természetesen nem feltétlenül a technológiai újdonságokkal és kifinomult funkcionalitással lehet egy-egy okostelefon, tablet vagy notebook…