544 találat erre a kulcsszóra: transzferárazás felelőssége

2014. március 11.

Elkerülhető átállási csapdák az új Ptk-ban

…dokumentumai esetében – szögezi le Bejó Ágnes, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje. Bejó Ágnes hozzátette: közismert, hogy az új Ptk. alapján a vezető tisztségviselők társaság felé fennálló felelőssége szigorodik….

2014. március 4.

Nagyot szigorodhatnak a transzferárazás szabályai

„A szakmai vitára bocsátott OECD-tervezetből egyértelműen kiderül, hogy jelentős változásokra kell készülniük a transzferárazás terén a cégeknek. A nemzetközi szervezet idén szeptemberben adhatja ki hivatalos ajánlástervezetét, amelyet várhatóan a tagállamok…

2014. február 18.

Szigorodik a vezető tisztségviselők felelőssége

…új Ptk. a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősséget szinte objektív alapokra helyezi, ugyanis ebben az esetben nem a felróhatóság a zsinórmérték. A kontraktuális kárfelelősség során a károkozó csak igen szűk…

2014. január 15.

Márciustól még figyelmesebben kell szerződést kötni

…szerződést írt alá, amelyre nem volt jogosult – mondta. Márciustól jelentősen nő a vezető tisztségviselők felelőssége az új szabályozással: ha az illető bizonyíthatóan megszegi kötelezettségeit és ezzel másnak kárt okoz,…

2014. január 15.

Oda kell figyelni a szerződéskötésekre

…szerződést írt alá, amelyre nem volt jogosult – mondta. Márciustól jelentősen nő a vezető tisztségviselők felelőssége az új szabályozással: ha az illető bizonyíthatóan megszegi kötelezettségeit és ezzel másnak kárt okoz,…

2014. január 13.

A munkabérből való levonás szabályai 2014-ben

…alkalmazott önálló készfizető kezesi felelősséggel is tartozik, amennyiben a munkáltatótól a le nem vont összeget nem lehetett behajtani, vagyis az alkalmazott önálló felelőssége mögöttes felelősség. A levonási kötelezettsége teljesítése során…

2013. december 13.

Érdemes újratervezni a cafeteriát (x)

…támogatása a munkáltató változatlan szociális felelőssége is. Az elégedettebb munkatársak a növekvő biztonságérzet által lojálisabban állnak munkahelyükhöz. „SZEMÉLYESEN ÖNNEK”: mi segíthetünk a döntésben tanácsadással, vállalati vezetői és dolgozói előadásokkal, forduljon…

2013. december 11.

Cafeteria 2014: érdemes újratervezni (x)

…támogatása a munkáltató változatlan szociális felelőssége is. Az elégedettebb munkatársak a növekvő biztonságérzet által lojálisabban állnak munkahelyükhöz. „SZEMÉLYESEN ÖNNEK”: mi segíthetünk a döntésben tanácsadással, vállalati vezetői és dolgozói előadásokkal, forduljon…

2013. december 11.

Új adómentességek segítik az adósokat

…hitel (ide nem értve a belső hitelt) esetében a Munka Törvénykönyve szerint a munkavállaló kártérítési felelőssége körébe tartozó hiánnyal összefüggésben fennálló követelés, a külföldi kiküldetésre, külszolgálatra tekintettel adott előleg, elszámolásra…

2013. december 2.

Átláthatóbb cégeket hoz a január

…harmadik fél számára történő károkozásért. Mivel a szabályozás értelmében nagymértékben megnő a vezetőség tagjainak felelőssége, személyesen lesznek motiváltak és érintettek a vállalat és a munkatársai etikus és transzparens tevékenységében. (Forrás:…

2013. december 2.

Átláthatóbb cégeket hoz a törvény

…harmadik fél számára történő károkozásért. Mivel a szabályozás értelmében nagymértékben megnő a vezetőség tagjainak felelőssége, személyesen lesznek motiváltak és érintettek a vállalat és a munkatársai etikus és transzparens tevékenységében. (Forrás:…

2013. november 27.

Új adómentességek segítik az adósmentést

…nyújtott hitel (ide nem értve a belső hitelt) esetében a Munka Törvénykönyve szerint a munkavállaló kártérítési felelőssége körébe tartozó hiánnyal összefüggésben fennálló követelés, a külföldi kiküldetésre, külszolgálatra tekintettel adott előleg,…

2013. november 8.

Átalakítja a munkaügyi gyakorlatot az Mt.

…elképzelni: minden kormánynak van döntéshozói felelőssége, egy társadalmi szervezetnek pedig nincsen. Egy társadalmi szervezetnek abban van felelőssége, hogy meg tud-e állapodni, és abban, hogy hogyan – de nem ő a…

2013. november 6.

Az új Ptk. egyes adózási vonatkozású részei

…előre láthatta. Az előreláthatósági korlátot objektíven kell értelmezni, azaz szerződésszegő felelőssége nem csak az általa ténylegesen előre látott kárra terjed ki, hanem mindarra, amit egy hozzá hasonló helyzetben lévő személy…

2013. október 31.

Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe

…fióktelep és a központ közötti kapcsolatnál az ügyletek vonatkozásában úgy kell eljárni társasági adó szempontjából, mintha két független vállalkozás közötti tranzakció történne. A transzferárazás éppen ezért itt is lényeges kérdés….

2013. október 17.

Mitől forradalmi az új Mt?

…mentettek meg a válság során – mondta. A munkáltató kártérítési felelőssége is szűkült a jogalkotó szándéka szerint, ráadásul nemcsak a speciális, de a generális kockázat is a munkavállalóra szállt, vagyis…

2013. október 11.

Bizalmi vagyonkezelés: a vagyonstrukturálás új eszköze?

…az egyes örökösödési struktúrákat vagy éppen a vagyon anonim hasznosítását. Ezek mellett természetesen számos más lehetőséget is kínál a bizalmi vagyonkezelés. Bizalmi vagyonkezelő személye, felelőssége Az angolszász jogrendszerrel rendelkező országokban…

2013. október 11.

Visszaélések felderítése csalásszakértőkkel

…vezetők feladata az, hogy elkerüljék a szervezetre nehezedő ­túlzott teljesítménykényszert. Ennek érdekében olyan teljesítménycélokat kell kitűzni, amelyek teljesítése, bár kihívást jelent a szervezetnek, de nem lehetetlen. A vállalati vezetők felelőssége…

2013. október 8.

Harmadával kevesebb a felszámolás

…legtöbb esetben nem elegendő a felszámolás kiadásaira, és a veszteséget a máshol megtermelt díjakból kell fedezniük. Az elektronikus úton kijelölt felszámoló megbízatását viszont nem adhatja vissza. A vezetők felelőssége Hasznos…

2013. szeptember 25.

Mi az ára az irreálisan olcsó munkaerőnek?

…annak közterhei? Vajon hol az a határ, amíg pusztán a számlán szereplő összeg az elsődleges és minden más mellékes egy döntéshozó vezető számára. Pedig igenis van felelőssége minden döntéshozónak. Felelőssége…