Ismét megnyílt a legnépszerűbb uniós pályázat
Megint dübörög a Nemzeti Fejlesztési Terv évek óta legnépszerűbb pályázata, amelyen a mikro-, kis- és középvállalkozások nyerhetnek uniós támogatást technológiai fejlesztésre….
Megint dübörög a Nemzeti Fejlesztési Terv évek óta legnépszerűbb pályázata, amelyen a mikro-, kis- és középvállalkozások nyerhetnek uniós támogatást technológiai fejlesztésre….
…eleshet a gazdaság, amennyiben nem sikerül megoldást találni a kialakult helyzetre. Kezdődött azzal, hogy január elsejétől kizárólag elektronikus úton lehet lefolytatni az uniós értékhatár feletti közbeszerzéseket. Csakhogy az adott időpontra…
…uniós program pénzalapjából fedeznek, a maradék 40 millió euró pedig a költségvetés tartalékaiból érkezik. Plenáris ülésén az Európai Parlamentnek még jóvá kell hagynia a döntést, erre várhatóan a jövő héten…
Féleredményt jelent az adóinformációk cseréjével kapcsolatban az uniós pénzügyminiszterek egyezsége. E szerint a tárcavezetőknek sikerült a héten megállapodniuk a határon átnyúló adótartozásokkal kapcsolatos információcsere megkönnyítéséről. Ez azonban csak úgy volt…
Az idén jelentősen átalakulnak a közlekedési eszközök bérbeadására vonatkozó áfaszabályok. A külföldről bérelt autó bérleti díjáról szóló számlák áfáját a külföldi adóhatóság eddig kivétel nélkül visszatérítette, ám az uniós áfadirektívával…
Október elején megszületett az eredmény, a 18 pályázó közül 8 Kockázati Tőkealap-kezelő vette sikeresen az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram akadályait. A 8 alap legalább 30% saját forrást az uniós pénzek…
…területén. Szalai János, a PMX Consulting ügyvezető partnere szerint Magyarország sok tekintetben eminens, mert már most alkalmazza az uniós „”javaslat”” előírásait, ugyanakkor a tervezett változások itthon is minden cég, vállalkozás,…
Magyarországon a kis- és középvállalkozások évente több százmilliárd forint támogatásban részesülnek központi, illetve uniós forrásokból. Annak a vizsgálata, hogy vajon ezek a pénzek megfelelően hasznosulnak-e, csak az utóbbi években kezdődött…
Több mint négyéves egyeztetés után az Európai Bizottság tavaly februárban módosította az áfairányelvet, amelynek értelmében alapvetően átalakul a szolgáltatások áfafizetési gyakorlata jövőre. Ezt a szabályozást minden tagállamnak át kell ültetnie…
…tavaly decemberben bólintott rá arra a kockázatitőke-programra, amelynek keretében uniós, állami és magánforrások révén hazai magvető, induló és növekedési szakaszban lévő kis- és középvállalkozások kaphatnak majd friss pénzt – nem…
Az európai uniós támogatásra a pályázatot – így az üzleti tervet is – forintban számolva kell beadni, a nyertes pályázó az elszámoláskor ebben a pénznemben kapja meg a támogatást –…
…uniós pályázatokat kezelnek. Szakértők szerint a munkaügyi központokkal az a baj, hogy nem tartozik a hatáskörükbe az uniós pénzek kezelése, illetve nincsenek erre akkreditálva sem. Úgy tudjuk, az előterjesztés folyamatosan…
A nemrég társadalmi egyeztetésre bocsátott uniós pályázati kiírások több ponton is változnak. Elsőként érdemes megemlíteni, hogy a kiírásokban jelentősen erősödött az előleg szerepe a cash-flow nehézségek kezelésére – mutat rá…
A legfrissebb adatok szerint Magyarország kifizette az első Nemzeti Fejlesztési Tervben rendelkezésre állt 670 milliárd forint fejlesztési forrás 99,6 százalékát. Az uniós szabályok szerint 2008. december 31-éig lehet erre a…
…a számukra fontos közbeszerzési pályázatokról, kereshetnek az uniós pályázatok győztesei között tallózva vagy kilencféle építőipari szakmatípus szerint olyan, az uniós pályázatokhoz kapcsolódó üzleti lehetőségekről is, ahol nem kell közbeszerzési pályázatot…
Hozzátette: az európai uniós források egy részét átrendezik, és többet szánnak gazdaságfejlesztésre, a vállalkozások támogatására. Kifejtette: 100 milliárd forint uniós fejlesztési forrás jut a Gazdaságfejlesztési Operatív Programból, illetve a Közép-Magyarország…
Továbbfejlesztette a kormány a korábban bejelentett 800 milliárdos, kis- és középvállalkozásokat segítő csomagját, és hozzátett még kétszázmilliárdot. Ebből százmilliárd forintot uniós támogatások átcsoportosításából nyernek, a másik százmilliárd pedig több kisebb…
A képviselő az Európai Bizottság szakértőit, a Régiók Bizottságát, valamint a legnagyobb nyolc, kis- és közepes vállalkozásokkal foglalkozó szövetséget invitálta meg az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában tapasztalható pénzpiaci zavarok, és…
A támogatás célja vidéki munkahelyek létrehozása vagy megőrzése érdekében a vidéki turizmusformák közül a fenntartható falusi, agro- és ökoturisztikai fejlesztések, beruházások infrastrukturális és szolgáltatási feltételeinek, marketingjének támogatása. A jogszabály alapján…
…szabadalom ügye, amelynek tekintetében az európai uniós tagállamok még mindig nem képesek dűlőre jutni. Hiányolják továbbá a hivatkozást a környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelésben segítő programra (Environmental Compliance Assistance Programme –…