306 találat erre a kulcsszóra: végkielégítések a közszférában

2016. január 28.

Végkielégítések a közszférában: különadóveszély

…Nemzet cikke. A lap azonban arra figyelmeztet, hogy a kormány arról nem beszélt, hogy a végkielégítések 2, illetve 3,5 millió forint feletti részét a 75 százalékos különadó terheli attól függően,…

2016. január 26.

Hatezer embert küldhetnek el a hivatalokból

…nem nem dolgoznak az állami- és közszférában. Az elbocsátottak ehelyett a versenyszférában helyezkedhetnének el, amit adó- és járulékkedvezményekkel, átképzési programokkal és vállalkozói hitelekkel támogatná a Miniszterelnökség – írja az Index….

2016. január 6.

Leépítések:fura számokat mond Csepreghy

…alá. A miniszterhelyettes pedig az egymilliós létszámba valószínűleg beleérti a közfoglalkoztatottakat és az állami cégek alkalmazottait. A hazai közszféra létszáma a közfoglalkoztatottak és állami cégek alkalmazottai nélkül nagyjából 700 ezer….

2015. december 21.

A munkáltató fegyelmezési lehetőségei

…vagyoni hátrányt kíván alkalmazni a munkáltató, az nem haladhatja meg a munkavállaló egyhavi alapbére összegét. Abban az esetben, ha a munkavállaló vitatja a hátrányos jogkövetkezmény alkalmazását, keresettel megtámadhatja bíróság előtt,…

2015. december 4.

A köztulajdonban álló munkáltatóval fennálló munkaviszony

…akkor köthető, ha ahhoz a tulajdonosi jogokat gyakorló a hozzájárulását adta, és legfeljebb egyéves időtartamra, illetve az ellenérték nem haladhatja meg a munkavállalót az azonos időszakra megillető távolléti díj ötven…

2015. november 19.

Az IMF a fogyasztási adók pártján áll

Fontos, hogy a jövedelmi adóktól a fogyasztási típusú adók felé helyeződjön a fiskális politika súlypontja, mert egyéb tényezők mellett ezzel segíthető legjobban a gazdaság hosszútávú növekedése – mondta Johannes Wiegand,…

2015. november 18.

A túlóra szabályozása a közszférában

…tételét szolgáló szerepe is van. A közalkalmazottak számára járó pótlékokat általában hármas jogforrási szint határozza meg: az Mt., a Kjt. és az adott ágazatra vonatkozó végrehajtási rendelet. Az Mt. alapján…

2015. november 10.

Meddig szüneteltethető a nyugdíjfolyósítás?

…a nyugdíjas igazolja, hogy a közszférában történő foglalkoztatása megszűnt. A szüneteltetés időtartama alatt az érintett nyugdíjasnak minősül. A szüneteltetést követően a nyugellátás az időközben történt nyugdíjemelésekkel, és a Tny.22/A. §…

2015. november 3.

A bérkompenzáció és hatásai

…többségük önerőből nem lett volna képes. Ezen a helyzeten igyekezett az állam a bérkompenzációval akként segíteni, hogy a béremelés miatt megnövekedett terhek egy részét a munkáltatóktól átvállalta. A bérkompenzáció 2012-ben…

2015. november 2.

Teljesítményértékelés a közszférában II.

…szempontrendszer, hanem a törvény azt mondja ki, hogy két teljesítményértékelés együttesen adja a minősítés eredményét. A rendelet ezt úgy konkretizálja, hogy a minősítést, mint a közszolgálati tisztviselő tárgyévre vonatkozó teljesítményértékelései…

2015. szeptember 9.

A reálbérnövekedéstől függne a járulékszint

…amelynek eredményeiről a közvéleményt negyedéves rendszerességgel tájékoztatja. Az akcióterv fordítson különös figyelmet az így felszabaduló munkaerő versenyszférában történő alkalmazására, illetve képzésekkel alkalmassá tételére. A versenyszféra munkaerőigényeinek növekedésével párhuzamosan a közmunkára…

2015. szeptember 8.

A munkaidő szabályozása a környező országokban I.

…munkaidő beosztása, a pihenőidők kijelölése, szabadság időpontjának a meghatározása – alapvetően a munkáltató joga és egyben kötelessége. A felek megállapodása, illetve kollektív szerződés a munkáltató számára a törvény által biztosított…

2015. szeptember 1.

Amikor tilos munkaerőt kölcsönözni

…A munka díjazása – 2. átdolgozott kiadás – dr. Kártyás Gábor Külföldiek magyarországi foglalkoztatása – dr. Ács Vera Judit Munkajogi kárfelelősség a gyakorlatban – dr. Hanyu Henrietta A munkaerő-kölcsönzés egyik…

2015. augusztus 24.

Áfacsökkentés: elhalasztották a döntést Romániában

…kellett volna ismét szavazni, mert azt Klaus Iohannis államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek. Az elnök Románia külföldi hitelezőinek és a jegybank kormányzójának figyelmeztetéseire, valamint a görög válságra hivatkozva óvatosabb költségvetés-politikát…

2015. augusztus 14.

Kárfelelősség a közszférában

…megőrzésre átvett dolgokban esett kárhoz, mégpedig akkor, ha a kár oka a dolog megrongálódása; ekkor a foglalkoztatott mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja, úgy járt el, ahogy az adott helyzetben…

2015. június 1.

A munkaidő szabályozása a környező országokban I.

…munkaidő beosztása, a pihenőidők kijelölése, szabadság időpontjának a meghatározása – alapvetően a munkáltató joga és egyben kötelessége. A felek megállapodása, illetve kollektív szerződés a munkáltató számára a törvény által biztosított…

2015. május 21.

A gyermekvállalás és határozott idejű munkaviszony

…csomagban 20% kedvezménnyel >> A terhességgel kapcsolatos orvosi vizsgálatokra sem kötelezhető indokolatlanul a nő. A Munka Törvénykönyve szerint ugyanis alkalmassági vizsgálatra csak abban az esetben kötelezhető a munkavállaló, ha azt…

2015. május 4.

Jövőre közel 340 milliárd megy közmunkára

…A pedagógus életpálya modell fokozatos életbe lépése, a fegyveres és rendvédelmi ágazatban az életpálya modell megvalósítása a korábbi tervek szerint folytatódik. Ezen kívül azonban csak a közszféra létszámának alig több…

2015. március 31.

Brutálisan nagy a dolgozói szegénység

…figyelmet: a gazdasági válság előtt, 2008-ban a létminimum alatt keresők aránya a nemzetgazdaság egészében 18% volt. Azaz nőtt azoknak az aránya, akik nem keresnek még annyit sem, hogy a szerény…

2015. március 31.

Drámaian nagy a dolgozói szegénység

…figyelmet: a gazdasági válság előtt, 2008-ban a létminimum alatt keresők aránya a nemzetgazdaság egészében 18% volt. Azaz nőtt azoknak az aránya, akik nem keresnek még annyit sem, hogy a szerény…