Közzétett éves beszámoló ismételt közzététele
Melyek azok az esetek mikor a közzétett éves beszámolót ismételten közzé lehet/kell tenni?
Kapcsolódó termékek: Számviteli kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A külföldi tőkebevonást tervező startupoknak is jól jön majd az új jogszabály.
Nemcsak a tőzsdén szereplő a nagy cégek, de a külföldi tőkebevonást tervező startupok is örülhetnek, amiért a kormányzat lehetővé kívánja tenni, hogy a nemzetközi számviteli sztenderdek (IFRS) szerint beszámolót készítő cégeknek ne kelljen a magyar előírások szerint is elkészíteni beszámolójukat – közölte a KPMG. Az üzleti tanácsadó cég szerint a márciusra ígért jogszabály jelentős költségektől mentesítheti e cégeket.
Amellett, hogy a kétféle beszámoló elkészítése jelentős költséggel és leterheltséggel jár, a külpiacra lépéshez nélkülözhetetlen az IFRS alkalmazása, hiszen a potenciális befektetők abból tájékozódnak. Az alapvetően adózási szempontokat szem előtt tartó magyar számvitellel szemben ugyanis az IFRS a gazdaság változásait jobban követő, folyamatosan változó rendszer, így jobban tükrözi a cég valóságos folyamatait – fejti ki a közleményben Rakó Ágnes, a KPMG számviteli tanácsadó csoportjának vezetője.
Társadalombiztosítás, járulékfizetés és családtámogatási szabályok |
---|
Előadók: Farkasné Gondos Krisztina osztályvezető, OEP Időpont: 2014. december 16. |
A szakértő szerint az IFRS alkalmazása sok olyan cég számára is jobb megoldás lehet a magyar beszámolónál, amely eddig nem is gondolt erre. Az IFRS ugyanis teljesen más szemléletet képvisel, az így elkészített beszámoló jobban felhívja a figyelmet a problémákra, és jobban jelzi a cég előnyeit is.
Rakó Ágnes szerint jórészt alaptalan az a félelem, hogy az így vezetett könyvekkel nehezebb lesz eleget tenni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) beszámolási előírásainak, az adótörvények egy része ugyanis már most sem a számvitelben kimutatott számokra épít.
(MTI)
Melyek azok az esetek mikor a közzétett éves beszámolót ismételten közzé lehet/kell tenni?
A követelésekről általában, a követelések értékeléséről és a csődeljárás számviteléről olvashat többek között az Adó-kódex legfrissebb számában.
Ismertetjük a törvényi definíciót, elmondjuk az adóellenőrzések legfontosabb tapasztalatait és szólunk a fiktív számlák korrekciós lehetőségeiről is.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!