Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nincs külön számviteli törvény a kereskedők, a termelővállalatok vagy éppen a szolgáltatók számára. Így üzleti stratégiát sem alapozhat meg a számviteli rendszer. Vagy mégis?
Képes Benjámin egy multi cég sikeres marketingmenedzsere. Egymás után háromszor is elnyerte az „Év Szövegírója” rangos szakmai elismerést, legutóbbi reklámfilmjét és marketing témában az év elején megjelent könyvét – pozitív példaként – az „ÉS”-ben is elemezték. Elérkezettnek látja az időt, hogy önállósítsa magát, és megalapítsa a saját reklámügynökségét. Úgy tervezi, hogy a marketingszolgáltatás mellett oktatni is fogja majd a szövegírást, továbbá fontolgatja olyan szolgáltatások kidolgozását is, amelyeket majd franchise rendszerben is értékesíthet. Kapóra jön most az érettségi találkozója, egykori osztálytársai közt több gazdasági szakember is van. Benjámin kikéri véleményüket az alapítandó vállalkozásával kapcsolatban. Az alábbi tanácsokat kapta:
a.) Jobb, ha először nem kockáztatsz túl sokat. Alapíts egy betéti társaságot és válaszd a KATÁ-t, így nem viszi el minden pénzedet az adó! Ráadásul a könyvelőt is megspórolhatod.
b.) Egy kft-vel jársz a legjobban! Ha belebuknál, csak a cég vagyonát veszted, a sajátodat nem. Szerintem túl sok költséggel nem kell számolnod, ez „agyas” tevékenység, így a társasági adózást nem ajánlanám, de a KIVA jó választás lesz.
c.) Tudod, cimbora, így hirtelenjében nem lehet megmondani, mi lenne számodra a megfelelő megoldás. Jobb lenne, ha részletesen átbeszélnénk a dolgot, számolgatni is kellene ezt-azt. Az sem mindegy, hogy honnan jön majd a pénz, azaz milyen jogcímeken lesz majd bevételed. Ha hétfő délután ráérsz, ugorj be az irodámba és megdumáljuk.
A Kedves Olvasó most számít a kérdésre – Önök szerint kire hallgasson Benjámin?-, és bizonyára arra is, hogy a helyes válasz a c.) lesz, hiszen az illenék egy számviteli, adózási tanmeséhez.
A Kedves Olvasónak – mint mindig – most is igaza van – és akkor is, ha netán az a.) vagy a b.) opció mellett tette le a garast.
Ugyanis Benjámin számára bármelyik tanács aranyat érhet – feltéve, hogy az ott leírt koncepció illik ahhoz az üzleti modellhez, amelyet marketingzseni barátunk szeretne megvalósítani.
De mit is jelent az, hogy üzleti modell?
Az üzleti modell egy eljárás, amivel egy vállalkozás kidolgozza termékeinek, szolgáltatásainak értékesítési stratégiáját. Ennek keretei között leírja azt a folyamatot, amelyet követve – és termelési ciklusonként ismételve – tevékenységét a lehető legkedvezőbb körülmények között folytathatja, illetve ennek megfelelően alakíthatja át értékesítési pontjait.
Fontos, hogy bár vannak sikerrel másolható üzleti modellek, mégsem mehetünk a mástól átvett koncepció esetében mindig biztosra. Így ami működőképes az egyik ágazatban, nem feltétlenül lesz sikeres a másikban, sőt akár azonos területen sem.
Így például a McDonald’s üzleti modelljével nem célszerű kísérleteznie egy luxushotel éttermének, függetlenül attól, hogy mindketten a vendéglátás területén működnek. Ahogyan az az üzleti modell, ami sikeres volt a hazai piacon, közel sem biztos, hogy „tarolni” fog más olyan külföldi piacokon, ahova belépni kíván a vállalkozó.
Ezért elengedhetetlen, hogy a vállalkozók üzleti modelljüket kifejezetten a célpiacukra szabják. Például, ha a vállalkozó tervei között az is szerepel-, mint Benjámin barátunknak is-, hogy szolgáltatásait később franchise rendszerben is értékesítse, akkor át kell gondolnia, hogy a jövőbeni átvevők milyen gazdasági, befektetési lehetőségekkel bírnak, milyen a végső felhasználók vásárló-ereje, az ágazat üzleti szokásait és sok más körülményt is mérlegelnie kell.
A lehetséges üzleti modellek összeállítására, elemeiknek leírására számos tippet találunk a szakirodalomban.
A stratégiai tanácsadó piacot az ún. Canvas (Vászon) modell tarolta le 2010-ben, és népszerűsége azóta is töretlen. Megalkotója egy svájci közgazdász – és nem mellesleg világpolgár – Alex Osterwalder, aki bestseller könyvet is írt a kérdésről.
A Canvas modell lényege, hogy egyetlen oldalon (vásznon) tömörítve, az egyes kulcsterületek közötti összefüggéseket is vázolva, kell bemutatnia a cégnek, hogy miből, hogyan szándékozik pénzhez jutni.
Ehhez a „vásznat” négy nagy kategóriára célszerű felosztani, úgymint
• infrastruktúra (kulcspartnerek, kulcstevékenységek és kulcsfontosságú erőforrások),
• értékajánlat: azon termékek és szolgáltatások összessége, amelyek kiszolgálják a cég célcsoportjának igényét (lehetőleg úgy, hogy a termék, a szolgáltatás valamiben más – pl. személyre szabhatóság, dizájn, teljesítmény, újdonság, stb.-, mint a versenytársaké, azaz erőteljesen megkülönbözteti a vállalkozást a piac más szereplőitől).
• vevők: beleértve a vevői kapcsolatot, az értékesítési csatornákat (némi egyszerűsítéssel, azt a – költséghatékony – kommunikációs felületet jelenti, ahol a cég és a vevői találkoznak), és a vevői szegmenseket, valamint
• a pénzügyek (költségek és bevételi források).
Legyen szó bármelyik “iskola” modelljéről, az biztos, hogy összeállításakor fentiekre, de a marketing tevékenységre is hangsúlyt helyezve, inkább öt alapvető kérdésre kell a cégnek megtalálnia a saját – terveihez, körülményeihez szabott- válaszát. Jelesül:
1. Hogyan, milyen forrásból jut pénzhez a cég (árbevétel, bérleti díj, jutalék, jogdíj, stb.)
2. Mit ad ezért cserébe: terméket, szolgáltatást, vagy ezek valamilyen kombinációját?
3. Hogyan jut el vásárlóinkhoz, megrendelőinkhez a termék, a szolgáltatás (kézzel fogható, vagy digitális termék, „klasszikus” bolt, webshop, stb.)?
4. Hogyan, honnan ismernek meg minket és termékünket, szolgáltatásunkat?
5. Hogyan győzzük meg lehetséges vevőinket, hogy pont a mi termékünkre, szolgáltatásunkra van szükségük?
Fenti kérdések közül e cikkben a bevételi forrásokkal és az azokhoz kapcsolódó számviteli megoldásokkal foglalkozom. (Az ezekkel összefüggő adózással, adótervezési lehetőségek egy későbbi írásom témája lesz majd.)
Bevétele a cégnek – a leggyakrabban előfordulókat kiemelve – származhat
• termékértékesítésből (termék előállítása, kereskedelem)
• szolgáltatások nyújtásából (például fodrász, karbantartó, csomagküldés)
• előfizetési és feliratkozási díjakból (könyvtár, bérletek)
• kölcsönzésből, bérbeadásból (tárgyi eszközök, ingatlanok)
• licenc díjból (például McDonald’s, Fornetti)
• közvetítői díjakból (ingatlanközvetítő, pénzügyi tanácsadó)
• reklámbevételekből (reklámfelület – mondjuk a cég honlapján – értékese)
Vegyük górcső alá a termékértékesítést! Ha a vállalkozás gyártója az adott terméknek, majd érétkesíti azt saját boltjában vagy nagykereskedelmi forgalomban kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásoknak, akkor ugyan minden esetben termékei eladásából származik a bevétele, de korántsem azonos számvívásokkal kell szembesülnie.
Amennyiben gyártója is a termékeknek, és nem csupán egyfajta termékről beszélünk, úgy létfontosságú számára, hogy a gyártás költségeit és az értékesítés bevételeit képes legyen egymással összekapcsolni. Ez egyrészt árképzési szempontból lényeges, másrészt a veszteségforrások azonosítása miatt bír fontossággal. Praktikus tehát a projektszemléletű számviteli rendszer kiépítése.
Bonyolítja a képet- és egyben átlátható és pontos nyilvántartások után kiált – az a verzió, ha a termékek előállításával foglalkozó cégnek saját boltja, bolthálózata (adott esetben franchise-rendszerben működtetett) van. Ugyancsak feladhatja a leckét, ha a cég vevőköre nem jelentős tételeket egyszerre felvásárló, viszonylag kevés számú vállalkozásból áll, hanem sok-sok partnerének értékesít kisebb tételekben. A vevői folyószámlák kezelése még számítógépes háttérrel sem könnyű. Persze mindezek akkor is érvényesek, ha a társaság beszállítói alkotnak igencsak nagy létszámú csapatot.
A csomagküldő – e-kereskedelmi – tevékenység esetében célszerű néhány dolgot a hagyományos kereskedelemtől eltérően könyvelni.
Így például javasolt a bevételek szétválasztása a könyvelésben azok forrása (mondjuk webshop-os vagy bolti értékesítés) és fajtája (termékértékesítés vagy szállítási díj) szerint.
Ennek adózási szempontból is hasznát láthatja a cég: például a szállítási díj közvetített szolgáltatás, így ha könyvelése külön történik, az iparűzési adó kiszámításánál is könnyebb szétválasztani. Az sem elhanyagolható szempont, hogy az üzleti tervezés során a teljes bevételből indulunk ki, az torzítja a képet, hiszen a szállítási díjjal szembeállítható költségszerkezet (jellegük és a változásukra ható tényezők) merőben más, mint a konkrét értékesítési bevétel esetében.
Nézzünk erre egy egyszerű példát!
Az értékesítésből származó bevétellel szemben felmerülő költség az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ). Ez lényegében egyenes arányban változik a bevétellel, azaz minél több árut adott el a cég, annál többet kell beszereznie. Tegyük fel, hogy a vállalkozás 30 százalékos árréssel dolgozik. Ez azt is jelenti, hogy 100 egység értékesítési bevételhez biztosan kell 70 egység értékű beszerzés – innentől matematika az egész, azaz mondjuk 400 egység bevételhez szükség lesz pedig 280 egység érétkű áru beszerzésére (az esetleges mennyiségi kedvezmény mértéké persze le kell ebből vonni).
Ezzel szemben a szállítási díj jellemzően nem egyenes arányban függ össze a bevétellel, és ráadásul az összefüggés költségoldalon sem lineáris. Induljunk ki ennek megértéséhez abból, hogy 100 egység értékesítési bevételhez 10 egység szállítási díjbevétel kapcsolódik. Ez esetben 400 egység értékesítési bevételhez csak akkor kötődik 40 egység szállítási díj, ha a bevétel növekedését kizárólag a vásárlások számának növekedése okozta.
Akkor azonban, ha a bevétel növekedése mögött az áll, hogy háromszor annyian vásároltak, mint korábban, és átlagosan harmadával nagyobb kosárértéket vettek, akkor nem négyszer, csak háromszor annyi szállítási díjbevétellel kell számolnia a cégnek. Természetesen ebben is szerepe van annak, hogy a kosárérték nagyságához nem kapcsolódik-e valamilyen szállítási kedvezmény, vagy a csomag súlya mennyire befolyásolja a szállítási díjat.
A vázoltak is bizonyítják, hogy ha a könyveléstől arra is szeretne a vállalkozás vezetősége választ kapni, hogy a bevételeik és a hozzájuk tartozó költségek, valamint a keletkezett eredmény – vagy netán veszteség – alakulását milyen tényezők alakították, akkor mindkét oldalt (költségtípustól függően) külön főkönyvi osztályokon kell nyilvántartaniuk.
Az értékesítési bevételekkel szemben kell tehát könyvelni a beszerzési költségeket, a kapcsolódó szállítási díj felszámításából származó bevétellel szemben pedig az ehhez tartozó költségeket: a futárszolgálattal történő vagy postai szállítás díja, az esetleges biztosítási felárak, az utánvéti díj vagy a bankkártyás fizetés jutaléka, de idesorolhatjuk a csomagolóanyagok költségeit is, úgymint a csomagolópapír, a boríték, a ragasztószalag beszerzési árát).
A vásárlóknak nyújtott kedvezmények, pontakciók is hoznak némi kihívást a számvitelesek életébe.
Ahogyan a bérleti díjakból – ideértve a reklámfelületek bérbeadását is-, vagy a fentebb felsorolt tevékenységekből eredő bevételek és költségek elszámolása is igényelhet speciális megoldásokat.
E keretek között nincs lehetőségem mindenre kitérni e körben. Azonban fentiek is bizonyítékul szolgálhatnak arra, hogy a projektszemléletű könyvelés (ennek legfontosabb eszköze a 6-7-es számlaosztályok vezetése és a főkönyvi számlák kellő részletezettségű alábontása) erős támasza lehet a vállalkozás vezetőségének a megfelelő döntések meghozatalában.
Bár a vállalkozásoknak el kell készíteniük a saját számviteli politikájukat, mégis kevesen használják ki az ebben rejlő lehetőségeket, csak lényegi változtatások nélkül átvett szabályzatmintákat használnak. Holott a költségek és bevételek elszámolására, a főkönyvi osztályok kialakítására nem kevés szabadságot biztosít a számviteli törvény, amellyel élve a vállalkozás a működésének sajátosságait követve testre szabhatja azokat. Ennek legfőbb értéke az, hogy az egyébként is kötelezően vezetendő könyvelés az üzletmenetről is hasznos adatokat szolgáltathat a tulajdonosok, a döntéshozók számára.
Az, hogy ezek az információk adott esetben életmentőek is lehetnek a cég számára, kiderül a következő cikkből.
A cikket Sinka Júlia okleveles adószakértő, közgazdász írta, aki a Kamu és gyémánt – a könyvelés a cégtulajdonos szemével című könyv szerzője.
