Új lízingszabályozás az IFRS-ekben

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ritka mozgalmas éveket tudhatnak maguk mögött az IFRS alapján is jelentő magyar szakemberek – azt hiszem ebben a kérdésben az érintettek között konszenzus alakulna ki. Túl vagyunk két markáns standard – az IFRS 9 és az IFRS 15 – „éles indulásán” és a 2017-es üzleti évről szóló különálló pénzügyi kimutatásokat kellett elsőként meghatározott körben az IFRS-ek szerint elkészíteni, legalábbis „érzékelhető” számosságú gazdálkodó esetében. A számviteli szakma azonban továbbra sem kell nélkülözze a kihívásokat, hiszen egy rendkívül széles kört érintő számviteli téma került újragondolásra: 2019-től alkalmazandóvá válik az IFRS 16, amely a lízingeket szabályozza.

A lízing szabályozásának problémája egyáltalán nem újkeletű. A hetvenes évek elejétől születtek törekvések arra, hogy beemeljék a lízingbevevő mérlegébe az erre irányuló szerződés alapján birtokolt eszközöket, ragaszkodva a tartalom elsődlegességéhez, leegyszerűsítve ahhoz, hogy pusztán a tulajdonjog hiánya ne tegye azt lehetővé, hogy a birtokos „kihagyja” a vagyoni elemet a mérlegéből és persze ezzel együtt mellőzze a tétellel összefüggő kötelezettséget is.

Ha jobban meggondoljuk, a menedzsmentnek gyakran érdekében áll az, hogy bizonyos eszközök és főleg kötelezettségek ne a vezetett cég mérlegét „nyomják”, hiszen így tetszetősebb képet mutat az eszköz arányos megtérülés, illetve egészségesebbnek mutatkozik a saját tőke és idegen tőke aránya, a tőkefeszültség is, csak hogy két látványos példát említsünk. Az már persze egy másik kérdés, hogy az így mutatkozó értékek mennyiben tekinthetőek valósnak.

A lízing szabályozás – így az IAS 17 is – akként válaszolt ezekre a „menedzsment törekvésekre”, hogy a lízingeket kategorizálta: szétválasztotta a pénzügyi és az operatív lízinget mindkét fél tekintetében és a pénzügyi lízingnek minősülő ügylet keretében átadott eszközt a lízingbevevő könyveibe „telepítette”. Az operatív lízingek azonban továbbra is egyszerű bérleti konstrukcióként kerültek kimutatásra, tehát lízingbeadó nem jelenítette meg az eszközt és a kapcsolatos kötelezettséget. E kettősség azzal járt, hogy a felhasználók előtt még mindig nyitva volt az a lehetőség, hogy megfelelő szerződések létrehozásával a lízingelt eszközök és a kapcsolódó kötelezettség kimaradjon a mérlegből. Így – bár az IAS 17 és az amerikai lízing szabályozás kétségtelenül rengeteget tett a valósabb bemutatás érdekében – még mindig nem volt a téma teljesen menyugatóan rendezve. Nagyon jól szemlélteti a helyzetet Sir David Tweedie – az IASB előző elnökének – zseniális helyzetértékelése: „az egyik nagy vágyam, hogy egy olyan repülőn utazzak mielőtt meghalok, amely a repülőtársaság mérlegében szerepel”. A mondat elhangzása után majd nyolc évet kellett még várni, hogy megszülessen az új lízing standard, az IFRS 16, amely a fenti vágy teljesülését talán lehetővé teszi.

Az IFRS 16 fogalmi szinten hoz hatalmas változásokat, magát a lízingekhez kötődő technikákat nem bolygatja meg.
Kétségtelenül a legszembetűnőbb változás az, hogy a lízingbevevőnél megszünteti a különálló operatív és pénzügyi lízing kategóriákat csak egy, a lízing marad, amelyből fakadó jogokat és kötelezettségeket a mérlegben meg kell majd jeleníteni.

Kis túlzással ki lehet jelenteni, hogy a lízingbevevő szempontjából a jövőben minden lízing a mostani pénzügyi lízinghez hasonlóan fog viselkedni. E megjelenítési kötelezettség alól mindössze két helyzetben enged kivételt a standard:

• a rövid távú lízingeknél, amelyek azok a lízingek, ahol a hosszabbítási opciókat is figyelembe vevő lízing futamidő a 12 hónapot nem haladja meg és;
• azoknál a lízingeknél, ahol a mögöttes eszköz kisértékű.

Ezeknél a lízingdíjakat a lízing futamideje alatt kell elszámolni időarányosan vagy más magyarázható szisztematikus módszerrel.

A lízingbeadó esetében a régi kategorizálás megmarad, vagyis tartalmilag a korábbi elvek mentén a lízingbeadó továbbra is minősíti a lízingjeit operatív vagy pénzügyi lízingként. Ha arra jut, a lízing operatív lízing, az eszközt a könyveiben tartja és bevételt számol el, ha pénzügyi lízingnek kell tekinteni az ügyletet, akkor az eszköz helyett a lízingdíjakra vonatkozó követelést jelenít meg, amelyet a későbbi lízingdíjak csökkentenek, illetve egy lízingdíj egy része a bevételt fogja érinteni.

A lízing minősítésének e duális természete mellett további lényeges változásokkal is számolni kell. A fogalmi rendszert teljesen újragondolta a standard. A lízing fogalmát pontosan körülhatárolta a szabályozás, illetve meghatározta azokat a tartalmi ismérveket, amelyek nélkül nem jöhet létre számviteli értelemben lízing. A lízinget jogként ragadja meg a standard, amely egy eszköz használatát teszi lehetővé ellenértékért cserében. Emellett a lízing létrejöttéhez ezentúl megköveteli a szabályozás, hogy

• az azonosított eszközhöz kötődjön;
• illetve a lízingbevevő képes legyen az eszköz használatának irányítására és
• arra, hogy megszerezze az eszközből fakadó hasznokat a használati időtartam alatt.

A standard emellett jóval részletesebb eligazítást tartalmaz arra nézve, hogy miként kell meghatározni a lízing futamidejét – abba mi számít bele és mi nem, illetve a lízingdíjnak minősülő tételek tartalmának tekintetében is számos szabályt pontosított vagy megváltoztatott, melyek közül kiemelendő az, hogy a változó díjak egy részét is „beengedte” a standardalkotó a lízingdíj elemei közé.

A standard további – elvi jelentőségű – változása, hogy a lízinget szigorúan használati jogként fogja föl. Ennek a prezentálásra nézve az a következménye, hogy nem a mögöttes eszközt, hanem az eszköz használatára vonatkozó jogot kell a mérlegben megjeleníteni, mégpedig az immateriális eszközök között.

Az új standard az technikai részleteket lényegesebb változtatás nélkül hagyja: a lízing implicit kamatlába a szokásos megközelítéssel kerül megállapításra, illetve a lízingdíjak kamatra és törlesztésre való bontásának lépései sem kerültek változtatásra.

A standard szabályait a 2019. január 1-jén vagy azután kezdődő üzleti évek kapcsán kell alkalmazni. A fenti vázlatos ismertetésből is jól látszik: azoknál a szerződéseknél lesz alapvető hatása az új standarnak, amelyek jelenleg lízingbeveők operatív lízingeire vonatkoznak. Az áttérésre két lehetőséget kínál a szabályozás:

• teljes retrospektív módszer: ekkor az összes, a bemutatott időszakokban még „futó” IAS 17 szerinti lízingszerződést újra kell számolni, mintha az IFRS 16 szabályai mindig hatályosak lettek volna;
• módosított retrospektív módszer: a standard első alkalmazásának évének első napján még „futó” IAS 17 szerinti szerződéseket kell csak újraszámolni és a keletkező különbözetet az eredménytartalék terhére/javára elszámolni; az előző időszakokat ebben a helyzetben nem kell újra megállapítani.

A lízingbeadó az új standard első alkalmazásakor a korábbi egyenlegeit hozza tovább.

Érdemes végiggondolni, hogy a megváltozott standard a pénzügyi kimutatásokra milyen hatást fog gyakorolni. A kép egyértelmű: a lízingbevevőnél a mérlegbe beemelt korábbi operatív lízingszerződések miatt a mérlegfőösszeg nőni fog: mind az eszközök, mind a kötelezettségek értéke növekszik. Ez nyilván maga után vonja azt, hogy olyan kulcsfontosságú mutatók, mint a ROA vagy a tőkefeszültség kedvezőtlenebb képet fog mutatni. Ezzel egyidejűleg egyes eredménymutatók – mint például az EBITDA – kedvezőbb értéket vehetnek fel10. Kulcsfontosságú tehát az összes érintettnek az, hogy megértse a standard szabályait és azt is világosan lássa, hogy e standard bevezetése után a beszámolóban szereplő értékek – pusztán a szabályváltozás miatt – lényegesen módosulnak.

A cikk írója: Lakatos László Péter, Ph.D. okleveles könyvvizsgáló, jogász, egyetemi docens; a Budapesti Corvinus Egyetem és a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központja oktatója.

---