A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: TB-nyugdíj témájú kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kormány arra számít, hogy 300 milliárd forintos többletköltséget jelentenek majd az otthonteremtési program új elemei a jövő évi költségvetésben, ebből az otthonfelújítási támogatásra szánt részt 150-170 milliárd forintra becsüli – közölte Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.
Januártól a kormány a legalább egy gyermeket nevelő családok felújítási költségeinek felét, maximum hárommillió forintig visszatéríti. A otthonfelújítási támogatás felülről nyitott előirányzat, ha a becsültnél többen igénylik majd a támogatást, arra is lesz lehetőség.
A támogatás igénylésének feltételei között említette, hogy az igénylőnek egyéves társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkeznie, amelyet legfeljebb 30 napra szakított meg. A jogviszonyba beleszámít a felsőoktatási jogviszony, az álláskeresési járadék időszaka és a külföldi munkaviszony is. Utóbbinak feltétele azonban, hogy az igénylőnek az igénylés napján már legyen magyar tb-jogviszonya – tette hozzá.
A lehetőséggel az egyszülős családok is élhetnek, az elvált, de a gyermekfelügyeletet megosztó szülők pedig megoszthatják egymás között a támogatást, vagy le is mondhatnak saját részükről a másik szülő javára.
A támogatás igénylése online is intézhető, a számlák benyújtása után az arra jogosultak rövid időn belül megkapják a támogatást – mondta a miniszter.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!