Átírja a nyugdíjtörvényt a kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Könnyebbé és gyorsabbá válik a nyugdíjas adósoktól a pénzbehajtás, a végrehajtás – hívja fel a figyelmet a tervezett módosításra az azenpenzem.hu.

Ha a nyugdíjból nem, vagy csak hosszabb idő alatt térül meg a követelés, akkor a központi nyugdíjbiztosítási szerv kezdeményezésére a nyugdíjas keresetéből is vonható a tartozás – olvasható az azenpenzem.hu cikkében, amely a kormány törvénymódosító javaslatáról számol be.

A kincstári számfejtési körbe tartozók esetében – olvasható a javaslatban – a Kincstárt munkáltatónak kell tekinteni. Ha mindez nem vezet eredményre, akkor jön a végrehajtó, vagy már az adóhatóság. A Magyar Államkincstár adatszolgáltatási (bevallási) kötelezettséget teljesít az állami adóhatóság felé a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által folyósított járulékköteles ellátások után.

A szülőtartás kötelező elrendelése 2016 júliusában lépett hatályba, jelen javaslat a törvényi alapfogalmak közé emelné be a tartásra köteles és képes hozzátartozó fogalmát.

E szerint a „tartásra köteles és képes hozzátartozó: az az árvaellátást, illetve a szülői nyugdíjat igénylő tartására törvény alapján, – a tartási kötelezettség sorrendjében – az elhunyt jogszerzőt
megelőzően köteles személy,
ia) akivel szemben bíróság elrendelte az árvaellátást igénylőt, illetve a szülői nyugdíjat
igénylőt megillető tartás teljesítését, vagy
ib) akinek – a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint – a családjában az egy főre jutó jövedelem meghaladja az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összegének két és félszeresét, kivéve, ha a bíróság úgy döntött, hogy vele szemben nem rendeli el az árvaellátást igénylőt, illetve a szülői nyugdíjat igénylőt megillető tartás teljesítését”

A nyugdíjtörvény jelenleg is lehetővé teszi, hogy ha a nyugellátást jogszabálysértően állapították meg az igénylőnek járónál magasabb összegben, akkor öt éven belül csökkenthető az összeg. A mostani módosítás alapján ezt a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a nyugellátás eredeti kezdő időpontjában alkalmazandó jogszabályok alapján, hivatalból teheti meg – olvasható a cikkben.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Mi lesz a nyugdíjakkal Magyarországon? Célkeresztben a Nők40, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjkorhatár

2023 végére vártuk a kormány által beígért OECD-jelentést a magyar nyugdíjrendszerről. Ez alapján dolgozta volna ki, és bocsátotta volna társadalmi vitára saját nyugdíjtervét a magyar kormány 2024. június 30-ig, amelyet az eredeti tervek szerint 2025. március 31-éig törvénybe is iktatnának. Aztán egyre csak azt hallottuk, hogy nincs szükség semmiféle nyugdíjreformra, hiszen egy 2016-os MNB-tanulmány szerint az akkori nyugdíjrendszer 2035-ig fenntartható. A Portfolio.hu véleménycikke.

2024. október 3.

A nyugdíjmegtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetséges hatásai

A nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználása a pénztártagok hosszútávú érdekeit tudja szolgálni és még a fiatalabb generációk számára is vonzóbbá teheti a nyugdíjpénztári takarékoskodás megkezdését – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) szerdán.