Ennyivel nőnek a nyugdíjak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az emelés majdnem hárommillió embert érint


November 30-áig minden nyugdíjasnak és nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek, összesen 2,7 millió embernek fizették ki a nyugdíjprémiumot, ami maximum 12 ezer forint lehetett. A magyar kormány 30 milliárd forintot fordított a nyugdíjprémium kifizetésére – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence elmondta: a nyugdíjprémium összegét jogszabály határozza meg, így példaként említette, hogy akinek a nyugdíja eléri vagy meghaladja a 80 ezer forintot, azok már a maximális 12 ezer forintot kapták meg. A nyugdíjprémiumra fordított 30 milliárd forintról megjegyezte, hogy a kormány idén ennyivel is többet költ a nyugdíjasokra és a nyugellátásban részesülőre, az előző évhez képest.

Rétvári Bence arról is beszámolt, hogy már elkezdődött az Erzsébet-utalványok kézbesítése, ami 10 ezer forintos plusz juttatást jelent a nyugdíjasoknak. Ez a támogatás is a magyar gazdaság teljesítményéből fakad, a „kormány úgy gondolta, hogy az idősek iránti tisztelet jeleként, akik felépítették ezt az országot, ezt a többlettámogatást idén is biztosítja” – fogalmazott.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a Magyar Közlönyben a múlt héten jelent meg a jövő évi nyugdíjemelés mértéke, amelynek értelmében januártól további három százalékkal, átlagosan négyezer forinttal emelkednek majd a nyugdíjak.

(MTI)

 

 

Jövőre 2,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – jelentette be az emberi erőforrások minisztere keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Balog Zoltán elmondta: az emelés majdnem hárommillió embert érint. Hozzátette azt is: 1,7 millió öregségi nyugdíjas számíthat 2400 forinttal többre.

A baleseti járadék a nyugdíjjal megegyező mértékben emelkedik – közölte a miniszter.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Mi lesz a nyugdíjakkal Magyarországon? Célkeresztben a Nők40, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjkorhatár

2023 végére vártuk a kormány által beígért OECD-jelentést a magyar nyugdíjrendszerről. Ez alapján dolgozta volna ki, és bocsátotta volna társadalmi vitára saját nyugdíjtervét a magyar kormány 2024. június 30-ig, amelyet az eredeti tervek szerint 2025. március 31-éig törvénybe is iktatnának. Aztán egyre csak azt hallottuk, hogy nincs szükség semmiféle nyugdíjreformra, hiszen egy 2016-os MNB-tanulmány szerint az akkori nyugdíjrendszer 2035-ig fenntartható. A Portfolio.hu véleménycikke.

2024. október 3.

A nyugdíjmegtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetséges hatásai

A nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználása a pénztártagok hosszútávú érdekeit tudja szolgálni és még a fiatalabb generációk számára is vonzóbbá teheti a nyugdíjpénztári takarékoskodás megkezdését – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) szerdán.