Így változik a gyed
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A gyermekgondozási díj szabályozásában bekövetkezett változásokat vesszük górcső alá cikksorozatunk második, befejező részében.
(A cikksorozatunk első része a csecsemőgondozási díj változásairól itt olvasható)
A gyermekgondozási díj megállapításában bekövetkezett változások:
A gyermekgondozási díjra való jogosultság feltétele, hogy az ellátásra való jogosult a gyermeket a saját háztartásában nevelje. Pontosításra került mit is értünk ezen a fogalmi meghatározáson. A szülő akkor neveli a gyermeket a saját háztartásában, ha a gyermek a szülővel közös háztartásban életvitelszerűen együtt él és a gyermeket a szülő neveli, illetve gondozza.
A gyermekgondozási díj a gyermek 2 éves koráig jár a jogosultnak. Ez a jogszabály a 2015. december 31. napját követően jogosultak esetén alkalmazható.
Kedvezően változott a gyermekgondozási díj naptári napi alapjának megállapítása is.
Gyermekgondozási díjra való jogosultság esetén a naptári napi alap meghatározásánál, ha a gyermek, aki után gyermekgondozási díj kerül megállapításra, az előző gyermek jogán folyósított gyermekgondozási díj vagy gyermekgondozást segítő ellátás igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, a megállapított gyermekgondozási díj naptári napi alapja nem lehet kevesebb mint az utolsóként (előző) született gyermek jogán megállapított csecsemőgondozási díj naptári napi alapja.
Ez a kedvezmény csak akkor alkalmazható, ha mindkét gyermek után ugyanazon foglalkoztatónál elért jövedelem alapján került megállapításra a gyermekgondozási díj és a csecsemőgondozási díj.
Nézzük meg mit is jelent ez a gyakorlatban.
Táppénz szabály alapján kerül megállapításra a gyermekgondozási díj naptári napi alapja, ha a biztosítási idő a gyermekgondozási díjra való jogosultság kezdő napját megelőzően folyamatos, a gyermekgondozási díj alapját az ellátásra való jogosultság kezdőnapját közvetlenül megelőző naptári év első napjától a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjáig terjedő időszakban az időszak utolsó napjához időben legközelebb eső 180 naptári napra jutó jövedelem alapján lehet megállapítani. A folyamatos biztosítási idő megszakítása esetén a gyermekgondozási díj alapjaként a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni.
I. példa:
2006. június 10. napjától 2013. október 31. napjáig „A” munkáltatónál
2013. november 02. napjától „B” munkáltatónál biztosított nőnek első gyermeke 2013. december 24. napján született.
Gyermeke után
2013. 12.24-től 2014.06.09-ig terhességi-gyermekágyi segélyben (naptári napi alap 5.200.-Ft) 2014.06.10-től 2015.12.24-ig gyermekgondozási díjban, majd ezt követően gyermekgondozási segélyben részesült.
Gyermek első életévének betöltését követően a gyermekgondozási díj folyósítása mellett 2014.12.29-től visszament dolgozni, napi 4 órában 70.000.-Ft havi jövedelemért.
ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal
|
ADÓ szaklap online
ADÓ-kódex szaklap online
Számviteli tanácsadó szaklap online
Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ
kérdések és válaszok
Ado.hu Prémium cikkek
Rendelje meg most >>
|
Második gyermeke 2015. szeptember 14. napján született, csecsemőgondozási díjat a szülés várható ideje előtt (szülés várható ideje 2015. szeptember 20.) 2015. szeptember 01. napjától igényelte, az ellátás 2016. február 15. napjáig került folyósításra, majd ezt követően a biztosított gyermekgondozási díjat igényelt 2016. február 16. napjától.
Irányadó időszak: 2015.01.01-től 2015.11.30-ig
Számítási időszak: 2015.11.30-tól visszafelé számított 180 jövedelemmel ellátott nap, azaz
2015.03.05-től 2015.11.30-ig
Hónap
|
Kieső idő
(naptári nap)
|
Osztószám
(naptári nap)
|
bevallott jövedelem (Ft)
|
figyelembe vehető jövedelem (Ft)
|
2015.11.
|
31 csed
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.10.
|
30 csed
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.09.
|
30 csed
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.08.
|
0
|
31
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.07.
|
0
|
31
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.06.
|
0
|
30
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.05.
|
0
|
31
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.04.
|
0
|
30
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.03.
|
0
|
27
|
60.968.-
|
60.968.-
|
|
|
180
|
|
410.968.-
|
A fentiek alapján a biztosított gyermekgondozási díjának naptári nap alapja második gyermeke után 2.283,16 Ft
2016. január 01. napjától életbe lépett változások alapján a kedvezményszabály a következő:
A biztosított első gyermeke után a következők szerint került megállapításra a terhességi-gyermekágyi segély
2013. július 14-én hatályos jogszabályok alapján 5.200.-Ft
2014. december 24. napját hatályos jogszabályok alapján 4.400.-Ft
2015. szeptember 14. napján született gyermeke után járó gyermekgondozási díj naptári napi alapja 2.283,16 Ft.
Tekintettel arra, hogy az első gyermek után megállapításra került a terhességi-gyermekágyi segély naptári napi alapja a „B” munkáltatónál elért jövedelem alapján is (nem ezzel folyósították az első gyermek után a terhességi-gyermekágyi segélyt), ami magasabb összegű, mint a második gyermek után megállapításra kerülő gyermekgondozási díj, így ezen megállapított naptári napi alapot kell összehasonlítani a 2015. szeptember 14. napján született gyermek után megállapításra kerülő gyermekgondozási díj alapjával és a kedvezőbbel – azaz 4.400.-Ft – kell folyósítani a jelenlegi gyermek után a gyermekgondozási díjat.
Ha a biztosított nem rendelkezik az irányadó időszak utolsó napjától visszafelé számítva 180 naptári napi jövedelemmel, de az irányadó időszak utolsó napjához időben legközelebb eső időszakban rendelkezik legalább 120 naptári napi jövedelemmel, és van legalább a gyermekgondozási díjra való jogosultság kezdő napjától visszafelé számított 180 napnyi folyamatos biztosítási ideje, a gyermekgondozási díj naptári napi alapját a 120 napi tényleges jövedelem alapján kell megállapítani.
II. Példa:
2006. június 10. napjától 2013. október 31. napjáig „A” munkáltatónál
2013. november 02. napjától „B” munkáltatónál biztosított nőnek első gyermeke 2013. december 24. napján született.
Gyermeke után 2013. 12.24-től 2014.06.09-ig terhességi-gyermekágyi segélyben (naptári napi alap 5.200.-Ft)
2014.06.10-től 2015.12.24-ig gyermekgondozási díjban, majd ezt követően gyermekgondozási segélyben részesült.
Gyermek első életévének betöltését követően a gyermekgondozási díj folyósítása mellett 2014.12.29-től visszament dolgozni, napi 4 órában 70.000.-Ft havi jövedelemért.
Várandóssága miatt 2015. május 01. napjától 2015. augusztus 31. napjáig táppénzben részesült.
Második gyermeke 2015. szeptember 14. napján született, csecsemőgondozási díjat a szülés várható ideje előtt (szülés várható ideje 2015. szeptember 20.) 2015. szeptember 01. napjától igényelte az ellátás 2016. február 15 napjáig került folyósításra, majd ezt követően a biztosított gyermekgondozási díjat igényelt 2016. február 16. napjától.

Számítási időszak: 2015.01.01-től 2015.11.30-ig
2015.11.30-tól visszafelé számítva nem rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel ellátott nappal, tekintettel arra, hogy munkába állását követően 2014.12.29-től táppénzre való jogosultságának napjáig 2015.04.30-ig 123 naptári napi jövedelemmel rendelkezik, így a gyermekgondozási díj naptári napi alapját 120 jövedelemmel ellátott nap alapján kell megállapítani.
Hónap
|
Kieső idő
(naptári nap)
|
Osztószám
(naptári nap)
|
bevallott jövedelem (Ft)
|
figyelembe vehető jövedelem (Ft)
|
2015.11.
|
31 csed
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.10.
|
30 csed
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.09.
|
30 csed
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.08.
|
31 táppénz
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.07.
|
31 táppénz
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.06.
|
30 táppénz
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.05.
|
31 táppénz
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.04.
|
0
|
30
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.03.
|
0
|
31
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.02.
|
0
|
28
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.01.
|
0
|
31
|
70.000.-
|
70.000.-
|
|
|
120
|
|
280.000.-
|
A fentiek alapján a biztosított gyermekgondozási díjának naptári nap alapja második gyermeke után 2.333,33 Ft

2014. december 24. napján hatályos jogszabályok alapján 4.400.-Ft
2015. szeptember 14. napján született gyermeke után járó gyermekgondozási díj naptári napi alapja 2.333,33 Ft.

Ha a biztosított az irányadó időszakban nem rendelkezik 180 naptári napi, valamint 120 naptári napi jövedelemmel, de a jogosultság első napját közvetlenül megelőzően van legalább 180 napnyi folyamatos biztosítási jogviszonya, a gyermekgondozás díj naptári napi alapját a tényleges jövedelme alapján kell megállapítani. Tényleges jövedelem hiányában a szerződésben meghatározott jövedelmet lehet figyelembe venni.
III. Példa

Várandóssága miatt 2015. március 01. napjától 2015. augusztus 31. napjáig táppénzben részesült.
Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex
|
– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban
– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a
– Vacsora-kódex
Rendelje meg most >>
|
Második gyermeke 2015. szeptember 14. napján született, csecsemőgondozási díjat a szülés várható ideje előtt (szülés várható ideje 2015. szeptember 20.) 2015. szeptember 01. napjától igényelte az ellátás 2016. február 15. napjáig került folyósításra, majd ezt követően a biztosított gyermekgondozási díjat igényelt 2016. február 16. napjától.
Irányadó időszak: 2014.01.01-től 2015.11.30-ig
2015.11.30-tól visszafelé számítva nem rendelkezik 180, valamint 120 jövedelemmel ellátott nappal, tekintettel arra, hogy munkába állását követően 2014. 12.29-től táppénzre való jogosultságának napjáig 2015.02.28-ig 62 naptári napi jövedelemmel rendelkezik a biztosított, de a gyermekgondozási díj jogosultságát megelőzően rendelkezik legalább 180 napnyi folyamatos biztosításban töltött idővel, így ellátásának alapja a ténylegesen megszerzett jövedelem alapján kerül megállapításra, azaz
Hó
|
Jövedelem
|
2015.11.
|
csed.-
|
2015.10.
|
csed.-
|
2015.09.
|
csed.-
|
2015.08.
|
táppénz
|
2015.07.
|
táppénz
|
2015.06.
|
táppénz
|
2015.05.
|
táppénz
|
2015.04.
|
táppénz
|
2015.03.
|
táppénz
|
2015.02.
|
70.000.-
|
2015.01.
|
70.000.-
|
2014.12.
|
10.000.-
|
A fentiek alapján a biztosított gyermekgondozási díjának naptári napi alapja második gyermeke után 150.000.-Ft megszerzett jövedelem alapján 2.419,35 Ft.
2016. január 01. napjától életbe lépett változások alapján a kedvezményszabály a következő:
A biztosított első gyermeke után a következők szerint került megállapításra a terhességi-gyermekágyi segély
2013. július 14-én hatályos jogszabályok alapján 5.200.-Ft
2014. december 24. napját hatályos jogszabályok alapján 4.400.-Ft
2015. szeptember 14. napján született gyermeke után járó gyermekgondozási díj naptári napi alapja 2.419,35 Ft.
Tekintettel arra, hogy az első gyermek után megállapításra került a terhességi-gyermekágyi segély naptári napi alapja a „B” munkáltatónál elért jövedelem alapján is (nem ezzel folyósították az első gyermek után a terhességi-gyermekágyi segélyt) magasabb összegű, mint a második gyermek után megállapításra kerülő gyermekgondozási díj, így ezen megállapított naptári napi alapot kell összehasonlítani a 2015. szeptember 14. napján született gyermek után megállapításra kerülő gyermekgondozási díj alapjával és a kedvezőbbel – azaz 4.400.-Ft – kell folyósítani a jelenlegi gyermek után a gyermekgondozási díjat.
Fontos:
2015. július 01. napjától bevezetett kedvezmény szabály alapján
Ha a második, illetve minden további gyermek, az előző gyermek után igénybevett gyermekgondozási díj vagy gyermekgondozást segítő ellátás (gyermekgondozási segély) ideje alatt, vagy a annak megszűnését követő egy éven belül született a hatályos jogszabályok alapján kiszámított gyermekgondozási díj naptári napi alapját össze kellett hasonlítani az előző gyermek után folyósított csecsemőgondozási díj (terhességi-gyermekágyi segély) naptári napi alapjával és a kedvezőbbel kellett folyósítani az ellátást.
Fenti kedvezmény csak akkor volt alkalmazható, ha az utolsóként megállapított ellátás alapja kizárólag a jogosultság kezdő napján fennálló jogviszonyban elért jövedelem figyelembevételével került megállapításra.
A 2015. január 1-jét megelőzően született gyermekekre tekintettel 2014. december 31-ét követően megállapított csecsemőgondozási díj összege nem lehet alacsonyabb, mint ami a 2013. július 14-én hatályos szabályok alapján járt volna.
A 2015. január 01. napját megelőzően született gyermek után járó terhességi-gyermekágyi segély naptári napi alapját meg kellett állapítani a 2013. július 14-én hatályos jogszabályok alapján is, vagyis a más munkáltatónál megszerzett jövedelmek figyelembe vételével. Ha az így megállapított ellátás naptári napi alapja magasabb összegű volt, mint a terhességi-gyermekágyi segélyre való jogosultságot megalapozó jogviszonyban megszerzett jövedelem alapján, akkor a terhességi-gyermekágyi segély folyósítása a 2013. július 14-én hatályos jogszabályok alapján került folyósításra.
2015. december 31. napjáig gyermekgondozási díjra jogosultságot szerzett biztosított esetén nem volt alkalmazható a kedvezményszabály a második, harmadik, illetve minden további gyermek után, tekintettel arra, hogy az előző gyermek után folyósított terhességi-gyermekágyi segély nem csak annál a munkáltatónál elért jövedelemből került megállapításra, mint a gyermekgondozási díj.
Fontos, hogy visszamenőleges hatállyal 2015. július 01. napjától kell alkalmazni azon kedvezményt, hogy a jelenlegi gyermek után megállapított gyermekgondozási díj naptári napi alapját nem kizárólag az előző gyermek után folyósított csecsemőgondozási díj naptári napi alapjával kell összehasonlítani, hanem a megállapításra kerülő ellátás naptári napi alapjával is, és a kedvezőbbel kell folyósítani az ellátást. A csecsemőgondozási díjnál leírtakhoz hasonlóan különbözet illeti meg a kismamákat, ha 2015. évben a kedvezményszabály nem volt alkalmazható a gyermekgondozási díj megállapításánál.
Ha a jogosult nem rendelkezik a fentiek szerinti 180, illetve 120 napi jövedelemmel és nincs a jogosultságot megelőzően 180 napnyi folyamatos biztosításban töltött ideje sem, akkor az ellátás napi alapját az ellátásra való jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének harmincad része alapján kell megállapítani. Ha a jogosult tényleges, illetve szerződés szerinti jövedelme nem éri el a minimálbér kétszeresét, akkor az ellátást az irányadó időszakban bevallott tényleges jövedelem, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem figyelembevételével kell megállapítani.
Példa:
„A” munkáltatónál 2008. május 22. napjától biztosított nőnek első gyermeke 2012. november 01. napján született.
Gyermeke után 2012.11.01-től 2013.04.17-ig terhességi-gyermekágyi segélyben
2013.04.18-tól 2014.11.01-ig gyermekgondozási díjban,
2014. 11.02-től 2015.11.01. -ig gyermekgondozási segélyben részesült.
Munkaviszonya 2015. november 30. napján megszűnt, biztosítási jogviszonyt „B” munkáltatónál 2016. január 04. napján létesített.
Második gyermeke 2016. június 01. napján született (szülés várható ideje 2016. július 01.), csecsemőgondozási díjban részesült 2016. június 01. napjától 2016. november 15. napjáig, gyermekgondozási díjra 2016. november.
16. napjától jogosult.
Gyermeke születését megelőzően veszélyeztetett várandósága miatt keresőképtelen állományban volt 2016. január 09. napjától.
Irányadó időszak: 2016.01.04-től 2016.08.31-ig
Hó
|
Jövedelem
|
2016.08.
|
csed.-
|
2016.07.
|
csed.-
|
2016.06.
|
csed.-
|
2016.05.
|
biztosítása szünetel
|
2016.04.
|
biztosítása szünetel
|
2016.03.
|
biztosítása szünetel
|
2016.02.
|
biztosítása szünetel
|
2016.01.
|
5 naptári napra jövedelem
5 naptári napra táppénz
18 naptári nap biztosítása szünetel
|
|
|
2016.08.31-től visszafelé számítva nem rendelkezik 180, valamint 120 naptári napi tényleges jövedelemmel ellátott nappal, és a jogosultság kezdő napjától 2016. november 16-tól nincs 180 napnyi folyamatos biztosítási jogviszonya, így a gyermekgondozás díj naptári napi alapja a minimálbér kétszeresének harmincad része.
Ha a biztosított szerződés szerinti jövedelme – azaz 2016.01.04-től 2016.01.08-ig 5 naptári nap, azaz nincs 30 naptári napi tényleges jövedelme- alapján számított naptári napi jövedelem alapján számított naptári napi jövedelem nem éri el a minimálbér kétszeresét, akkor nem részesülhet magasabb ellátási alappal gyermekgondozási díjban, a gyermekgondozási díj összegének megállapításánál a biztosított tényleges/ szerződés szerinti jövedelmét kell figyelembe venni. Tényleges jövedelem hiányában a szerződés szerinti jövedelmet kell figyelembe venni azzal, hogy a naptári napi alap a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének harmincad részét nem haladhatja meg.
Nézzük meg milyen további változások kerültek bevezetésre a gyermekgondozási díjnál.
- A csecsemőgondozási díj lejártát követően a gyermekgondozási díj igénybevétele mellet a szülő keresőtevékenységet folytathat.
- hatálytalan lett azon rendelkezés mely szerint nem járt igénybevétel első napjától számított 60 napig a gyermekgondozási díj ha az első igénybevétel a gyermek egy éves kora után kezdődik, és a jogosult bármilyen jogviszonyban – ide nem értve a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban végzett tevékenységet – keresőtevékenységet folytat, kivéve, ha az igénylő a gyermekre tekintettel csecsemőgondozási díjat vett igénybe, vagy a gyermekgondozási díjban részesülő meghal.
Gyermekgondozási díj maximumának felülvizsgálata:
A maximális összegben megállapított gyermekgondozási díj összegét 2016. január 15. napjáig hivatalból felül kell vizsgálni, és a tárgyévre érvényes összeghatár figyelembevételével január 1-jei időponttól újra meg kell állapítani az ellátást.
Gyed havi maximum: 2016-ban 155.400 Ft (111.000 Ft minimálbér kétszeresének a 70%-a)
Példa:
2015. március 01. napján született gyermek után 2015. augusztus 06. napjától a gyermekgondozási díj került megállapításra, naptári napi alapja 7.300.-Ft, melynek napi összege (70 %) 5.110.-Ft.
2015. november hónapban 153.300.-Ft összegre lett volna jogosult, de nem kaphatott 147.000.-Ft-nál többet.
2015. december hónapban 158.410.-.-Ft összegre lett volna jogosult, de nem kaphatott 147.000.-Ft-nál többet.
2016. évben a felülvizsgálatot követően:
2016. január hónapban 158.410.-Ft összegre jogosult, de 155.400.-Ft-nál nem kaphat többet
2016. február hónapban 148.190.-Ft összegre jogosult, a gyermekgondozási díj havi összege nem éri el a 2016. évben érvényes összeghatárt.
2016. március hónapban 158.410.-Ft összegre jogosult, de 155.400.-Ft-nál nem kaphat többet.
2016. április hónapban 153.300.-Ft összegre jogosult, a gyermekgondozási díj havi összege nem éri el a 2016. évben érvényes összeghatárt.
2016-tól ugyanazon gyermekre tekintettel egyidejűleg, egyetlen ügyintézés keretében is be lehet nyújtani a Csed és a Gyed iránti kérelmet.
A gyermekgondozási kérelem elbírálásánál azonban nincs változás: Amennyiben a gyermekgondozási díj iránti kérelem a szülési szabadság vagy az annak megfelelő időtartam lejártát megelőzően kerül benyújtásra, a kérelem elbírálására vonatkozó határidő kezdőnapja a szülési szabadság, illetve az annak megfelelő időtartam lejártát követő nap.
Jogalap nélkül kifizetett ellátások visszafizetésében bekövetkezett változások:
2016. január 01. napjától lehetővé vált, hogy – a szülők egybehangzó nyilatkozata alapján – a jogalap nélkül felvett ellátásnak a másik szülő részére megállapított pénzbeli ellátás összegéből történő levonását.
Ha a szülők nem járulnak hozzá egybehangzó nyilatkozattal a levonáshoz, a jogalap nélkül felvett ellátást – felróhatóságra tekintet nélkül – az a szülő köteles visszafizetni, aki az ellátást felvette.
(A cikksorozatunk első része a csecsemőgondozási díj változásairól itt olvasható)
A gyermekgondozási díj megállapításában bekövetkezett változások:
A gyermekgondozási díjra való jogosultság feltétele, hogy az ellátásra való jogosult a gyermeket a saját háztartásában nevelje. Pontosításra került mit is értünk ezen a fogalmi meghatározáson. A szülő akkor neveli a gyermeket a saját háztartásában, ha a gyermek a szülővel közös háztartásban életvitelszerűen együtt él és a gyermeket a szülő neveli, illetve gondozza.
A gyermekgondozási díj a gyermek 2 éves koráig jár a jogosultnak. Ez a jogszabály a 2015. december 31. napját követően jogosultak esetén alkalmazható.
Kedvezően változott a gyermekgondozási díj naptári napi alapjának megállapítása is.
Gyermekgondozási díjra való jogosultság esetén a naptári napi alap meghatározásánál, ha a gyermek, aki után gyermekgondozási díj kerül megállapításra, az előző gyermek jogán folyósított gyermekgondozási díj vagy gyermekgondozást segítő ellátás igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, a megállapított gyermekgondozási díj naptári napi alapja nem lehet kevesebb mint az utolsóként (előző) született gyermek jogán megállapított csecsemőgondozási díj naptári napi alapja.
Ez a kedvezmény csak akkor alkalmazható, ha mindkét gyermek után ugyanazon foglalkoztatónál elért jövedelem alapján került megállapításra a gyermekgondozási díj és a csecsemőgondozási díj.
Nézzük meg mit is jelent ez a gyakorlatban.
Táppénz szabály alapján kerül megállapításra a gyermekgondozási díj naptári napi alapja, ha a biztosítási idő a gyermekgondozási díjra való jogosultság kezdő napját megelőzően folyamatos, a gyermekgondozási díj alapját az ellátásra való jogosultság kezdőnapját közvetlenül megelőző naptári év első napjától a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjáig terjedő időszakban az időszak utolsó napjához időben legközelebb eső 180 naptári napra jutó jövedelem alapján lehet megállapítani. A folyamatos biztosítási idő megszakítása esetén a gyermekgondozási díj alapjaként a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni.
|
Előjelentkezési akció!
Ha október, akkor Visegrád! Megkezdődött az előjelentkezés a XIII. Magyar Munkajogi Konferenciára. December 31-ig még a 2015-ös áron jelentkezhet a jövő évi rendezvényre.
További információ és jelentkezés >>
|
I. példa:
2006. június 10. napjától 2013. október 31. napjáig „A” munkáltatónál
2013. november 02. napjától „B” munkáltatónál biztosított nőnek első gyermeke 2013. december 24. napján született.
Gyermeke után
2013. 12.24-től 2014.06.09-ig terhességi-gyermekágyi segélyben (naptári napi alap 5.200.-Ft) 2014.06.10-től 2015.12.24-ig gyermekgondozási díjban, majd ezt követően gyermekgondozási segélyben részesült.
Gyermek első életévének betöltését követően a gyermekgondozási díj folyósítása mellett 2014.12.29-től visszament dolgozni, napi 4 órában 70.000.-Ft havi jövedelemért.
Második gyermeke 2015. szeptember 14. napján született, csecsemőgondozási díjat a szülés várható ideje előtt (szülés várható ideje 2015. szeptember 20.) 2015. szeptember 01. napjától igényelte, az ellátás 2016. február 15. napjáig került folyósításra, majd ezt követően a biztosított gyermekgondozási díjat igényelt 2016. február 16. napjától.
Irányadó időszak: 2015.01.01-től 2015.11.30-ig
Számítási időszak: 2015.11.30-tól visszafelé számított 180 jövedelemmel ellátott nap, azaz
2015.03.05-től 2015.11.30-ig
Hónap
|
Kieső idő
(naptári nap)
|
Osztószám
(naptári nap)
|
bevallott jövedelem (Ft)
|
figyelembe vehető jövedelem (Ft)
|
2015.11.
|
31 csed
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.10.
|
30 csed
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.09.
|
30 csed
|
0
|
0.-
|
0.-
|
2015.08.
|
0
|
31
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.07.
|
0
|
31
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.06.
|
0
|
30
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.05.
|
0
|
31
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.04.
|
0
|
30
|
70.000.-
|
70.000.-
|
2015.03.
|
0
|
27
|
60.968.-
|
60.968.-
|
|
|
180
|
|
410.968.-
|
A fentiek alapján a biztosított gyermekgondozási díjának naptári nap alapja második gyermeke után 2.283,16 Ft
2016. január 01. napjától életbe lépett változások alapján a kedvezményszabály a következő:
A biztosított első gyermeke után a következők szerint került megállapításra a terhességi-gyermekágyi segély
2013. július 14-én hatályos jogszabályok alapján 5.200.-Ft
2014. december 24. napját hatályos jogszabályok alapján 4.400.-Ft
2015. szeptember 14. napján született gyermeke után járó gyermekgondozási díj naptári napi alapja 2.283,16 Ft.
Tekintettel arra, hogy az első gyermek után megállapításra került a terhességi-gyermekágyi segély naptári napi alapja a „B” munkáltatónál elért jövedelem alapján is (nem ezzel folyósították az első gyermek után a terhességi-gyermekágyi segélyt), ami magasabb összegű, mint a második gyermek után megállapításra kerülő gyermekgondozási díj, így ezen megállapított naptári napi alapot kell összehasonlítani a 2015. szeptember 14. napján született gyermek után megállapításra kerülő gyermekgondozási díj alapjával és a kedvezőbbel – azaz 4.400.-Ft – kell folyósítani a jelenlegi gyermek után a gyermekgondozási díjat.
Ha a biztosított nem rendelkezik az irányadó időszak utolsó napjától visszafelé számítva 180 naptári napi jövedelemmel, de az irányadó időszak utolsó napjához időben legközelebb eső időszakban rendelkezik legalább 120 naptári napi jövedelemmel, és van legalább a gyermekgondozási díjra való jogosultság kezdő napjától visszafelé számított 180 napnyi folyamatos biztosítási ideje, a gyermekgondozási díj naptári napi alapját a 120 napi tényleges jövedelem alapján kell megállapítani.
II. Példa:
2006. június 10. napjától 2013. október 31. napjáig „A” munkáltatónál
2013. november 02. napjától „B” munkáltatónál biztosított nőnek első gyermeke 2013. december 24. napján született.
Gyermeke után 2013. 12.24-től 2014.06.09-ig terhességi-gyermekágyi segélyben (naptári napi alap 5.200.-Ft)
2014.06.10-től 2015.12.24-ig gyermekgondozási díjban, majd ezt követően gyermekgondozási segélyben részesült.
Gyermek első életévének betöltését követően a gyermekgondozási díj folyósítása mellett 2014.12.29-től visszament dolgozni, napi 4 órában 70.000.-Ft havi jövedelemért.
Várandóssága miatt 2015. május 01. napjától 2015. augusztus 31. napjáig táppénzben részesült.
Munkajogi Klub Online Extra
|
+ GARANTÁLT MEGLEPETÉS – Egy könyv, amely választ ad számos munkajogi kérdésre
Megrendelés >>