Jelentősen emelkednek a cseh öregségi nyugdíjak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januártól átlagban 825 koronával (13 613 forint) emelkedik az öregségi nyugdíj Csehországban – közölte a kormány hétfő esti döntését Marian Jurecka munkaügyi és népjóléti miniszter a Twitteren.

A nyugdíjas nők szintén január elsejétől minden felnevelt gyermek után havonta ezentúl még 500 koronás „nevelői” bónuszt is kapnak. Az intézkedést követően a csehországi öregségi nyugdíj átlagos értéke 19 500 koronára (321 750 forint) emelkedik – jegyezte meg a miniszter.

Elsősorban a magas infláció miatt Csehországban már januárban, júniusban és szeptemberben emelték az öregségi nyugdíjakat.
A cseh nyugdíjbiztosító július végén 2,84 millió személynek fizetett havonta öregségi nyugdíjat. A cseh védelmi és belügyi tárcáknak, valamint a bíróságoknak saját nyugdíjrendszerük van. Zbynek Stanjura pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a jövő évi költségvetésben számolnak a nyugdíjemelésekkel.

A költségvetés tervezetét, amely jövőre 295 milliárd koronás (4867,5 milliárd forint) hiánnyal számol, szintén hétfőn este hagyta jóvá a Petr Fiala vezette kabinet.
A cseh öregségi nyugdíjak a hatályos szabályok szerint két részből tevődnek össze. Az első, az úgynevezett szolidáris rész, amely mindenki számára egyforma, mindig az átlagkeresetek 10 százalékát teszi ki. Ez jelenleg 3900 korona, januártól 4040 koronára emelkedik. Januárra az átlagkereset a kormány háttéranyaga szerint várhatóan 40 324 koronára (665 346 forint) nő. A második rész, amely a ledolgozott évek és a biztosítóba befizetett összegek szerint alakul ki, mindenkinél más.

A törvény szerint a nyugdíjakat minden év elején az áremelkedések értékével, valamint a reálbérek növekedésének 50 százalékával kell emelni. A cseh öregségi nyugdíj jelenleg az átlagkereset 42,5 százalékát teszi ki, a januári emelések után ez az arány 45,9 százalékra javulna.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. március 11.

2020. július 1-től hatályba lépő új tb-szabályok – I. rész

A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (új Tbj.) 2020. július 1-én történő hatályba lépésével módosul néhány fontos szabály, ami többek közt érinti a munkavállalókat, a társas vállalkozókat és a feladatukat megbízási jogviszony keretében ellátó személyeket is. Ebben a cikkben bemutatjuk az újonnan bevezetésre kerülő egykulcsos járulékot, továbbá a meghatározott járulékalapot egyéni vállalkozók, és társas vállalkozók tekintetében.
2020. március 17.

2020. július 1-től hatályba lépő új tb szabályok – II. rész

A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (új Tbj.) 2020. július 1-én történő hatályba lépésével módosul néhány fontos szabály, ami többek közt érinti a munkavállalókat, a társas vállalkozókat és a feladatukat megbízási jogviszony keretében ellátó személyeket is. Ebben a cikkben áttekintjük a munkavállalók járulékfizetését, a saját jogú nyugdíjasok munkavégzését, és az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetést érintő változásokat.