Keresik a nyugdíjhiba felelősét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tárcaközi bizottság vizsgálja a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülők özvegyi nyugdíja tárgyában hozott közigazgatási határozatok szabályozási körülményeit, előzményeit, valamint azt, szükség van-e személyi felelősség megállapítására az ügyben.


Az Országgyűlés október elsején korrigálta – Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter előterjesztésének elfogadásával – azt a júliusban – szintén Balog Zoltán javaslatára – elfogadott törvényt, amely úgy rendelkezett: aki a tavalyi év végén házastársa jogán özvegyi nyugdíjban, valamint rendszeres szociális járadékban részesült, és most rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást kap, annak özvegyi nyugdíját szeptember 1-jétől a felére csökkentik, az összegtől függetlenül.

Az októberi változtatás rögzítette, hogy a nyugdíjcsökkentés nem hajtható végre, az özvegyi nyugdíjak mértéke változatlan marad, vagyis nem csökken annak a nyugdíjnak a 30 százalékára, amely az elhunyt házastársat halálakor megillette.

A tárcaközi bizottság létrehozásáról a Hivatalos Értesítő keddi számában megjelent utasítás szerint a munkacsoportba a nemzetgazdasági, a közigazgatási tárca, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma delegál tagokat, és lehetőséget kap a részvételre – két taggal – a Miniszterelnökség is.

A testület a vizsgálat során álláspontot alakít ki arról, hogy az ügyben szükség van-e személyi felelősség megállapítására, és ha igen, úgy javaslatot tesz a felelősségre vonás módjára és mértékére.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szeptember 11-én a parlamentben – egy másik törvényjavaslat vitájában – azt mondta: az ügyben a jogalkotó és a nyugdíjbiztosító is súlyos hibát követett el, ezért a minisztériumban és a nyugdíjbiztosítónál is belső vizsgálatot rendeltek el a személyi felelősség megállapítására. Akkor közölte azt is, hogy az özvegyi nyugdíjának csökkentéséről nagyjából háromezer embert értesítettek, de egyiküket sem éri hátrány, az emberierőforrás-miniszter minden érintettnek bocsánatkérő levelet küld a kormányzati hiba miatt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

A nyugdíjmegtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetséges hatásai

A nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználása a pénztártagok hosszútávú érdekeit tudja szolgálni és még a fiatalabb generációk számára is vonzóbbá teheti a nyugdíjpénztári takarékoskodás megkezdését – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) szerdán.

2024. szeptember 27.

Előkerült egy OECD jelentés a tervezett nyugdíj-változtatásról

Meglepte a nyugdíjas szervezeteket az OECD számára szinte titokban, de mindenképpen társadalmi egyeztetés nélkül összeállított nyugdíjreform tervezet, amiből kiderül egyebek között, hogy a kormány jelentősen szigorítaná, sőt akár meg is szüntetné a „nők 40” rendszerét. A napokban napvilágot látott írásban a nyugdíjkorhatár megemelése is reális célként szerepel. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) érdemi szakmai párbeszédet követel.