Sajátos járulékcsökkentés jön jövőre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Varga Mihály elmondta: számolni kell a 2017-es költségvetésben azzal, hogyan lehet a bérnek bizonyos részét járulék nélkül kifizetni a munkavállalóknak, utalva ezzel a mininiszterelnök által bejelentett cafeteria-átalakításra.


A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) folyik a jövő évi költségvetés tervezetének kidolgozása, ami április végére a kormány elé, majd májusban már a parlament asztalára kerülhet – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Varga Mihály elmondta: számolni kell a 2017-es költségvetésben azzal, hogyan lehet a bérnek bizonyos részét járulék nélkül kifizetni a munkavállalóknak. Ez hatással van a bevételekre és inflációs vonzata is van – tette hozzá.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A nullás költségvetésről szólva Varga Mihály elmondta: azt szeretnék elérni, hogy az állam hiány nélkül működjön, a közkiadások – honvédelem, egészségügy, környezetvédelem – külső piacok hitele nélkül tudjon működni. Leszögezte: úgy kell a nulla százalékos hiányt elérni, hogy lehetőség szerint a 3 százalék körüli tartományban maradjon a GDP-növekedés, ne álljanak le a beruházások – például a paksi atomerőmű, a Budapest-Belgrád vasútvonal -, mert akkor növekedési oldalon lesz veszteség, és kevesebb munkahely jön létre.

 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 23.

Így is lehet szolgálati időt szerezni

A nyugdíjjogosultság és a nyugdíj összege szempontjából meghatározó jelentősége van a szolgálati idő hosszának. Jó tudni, hogy szolgálati időt megállapodással is lehet szerezni.