Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Három világsikerű magyar startup-cég, a Prezi, a LogMeIn és a Ustream nonprofit szerveződést hozott létre, hogy „visszaadjanak valamit annak a kultúrának, ahonnan ők is indultak”. A Bridge Budapest életre szóló élményt kínál a kreatív fiataloknak, a Facebook vagy a Twitter főhadiszállására viszi ki őket, hogy hazatérve nekikezdjenek saját sztorijuknak. Miért szorongunk, miért tudnak csak kevesen globális sikertörténeteinkről és elhisszük-e, hogy az álmok fontosak a felnőttkorban is? A Privátbankár Pistyur Veronikával, a Bridge Budapest vezetőjével beszélgetett.
– Bridge Budapest – honnan a név?
– Hidat próbálunk meg létre hozni a szélesebb nyilvánosság és – ahogy én nevezem – egy titkos, szűkebb társadalom, a startupperek világa között. Amerikában ennek a kultúrának valóságos celebjei vannak, New Yorkban evidencia ma már, hogy 50 képes fotókiállítás nyílik a Times Square-en a geek-világ celebritásairól. Itthon nem tudnánk ilyen kiállítást nyitni, a legtöbben nem ismernek egyetlen nevet sem ebből a világból, pedig vannak már nagy sikersztorijaink is.
Készítettünk egy kutatást, amit még nem publikáltunk, ebben rákérdeztünk, hogy a 20 és 35 év közötti magyar fiatalok mennyire ismerik a sikeres startup-cégeinket, a legtöbben a Prometheus nevű céget ismerték fel a megadottakból, pedig ezt mi találtuk ki, ilyen valójában nem is létezik. A valódi sikersztorikról a válaszadók nagyon kis százaléka tudta, hogy egyáltalán létezik és hogy Magyarországról indult, pedig többek között az alapítóinkat raktuk a kérdőívbe, tehát a Prezit, a LogMeIn-t és a Ustream-et. A felmérést amúgy azok körében végeztük, akikről azt gondoljuk, hogy vagy maguk is sikertörténetek alapítói lehetnének, vagy akár ezeknek a cégeknek potenciális munkavállalói. Az eredményből kitűnik: nem is tudnak a nemzetközi sikercégeinkről, melyeknek itt, Budapesten van többek között a fejlesztőbázisa.
– Sok helyütt elmondják, hogy tehetséges nemzet vagyunk, mégsem vagyunk tele sikersztorikkal – mi lehet a gond?
– Nekem az a tapasztalatom, hogy kevesen értik a win-win szituációkat, a kooperáció hiánya az, ami nem visz előre. Félünk a konkurenciától, félünk a nyitottságtól – a félelmeink és szorongásaink irányítják a döntéseinket, nem pedig a bátorság. Ez nemcsak a vállalkozói kultúrára jellemző. A vállalkozások sem működnek máshogy, mint az egyes emberek, ezek a párhuzamok nem véletlenek, amíg a társadalmat a szorongás és a kishitűség jellemzi, nem pedig az, hogy merjek előrelépni, hogy ne attól féljek, hogy mikor taposnak a lábamra, addig ez nyilván nem fog megváltozni.
– A Bridge Budapest mennyire számít unikális vállalkozásnak a hazai startup-világban?
– Abszolút az. De ezt a szót, hogy „startup”, nem is igazán kedveljük, az emberek többsége ugyanis nem is tudja mit jelent, sőt nem használja ezt a kifejezést. Mi nem abból az aspektusból közelítjük meg ezt a dolgot, hogy elmagyarázzuk a fogalmakat, a vállalkozói attitűdöt szeretnénk szélesíteni. Az üzenetünk a legegyszerűbben talán így fogalmazható meg: nem kell mindig a körülményekre hivatkozni, kitartó munkával és némi szerencsével meg lehet valósítani az álmainkat. Az alapítócégeink léte legitimizálja ezt az üzenetet. Bizonyítékunk van rá, hogy ez bárki által létrehozható, mindegyik alapítónk úgy gondolja, hogyha neki is sikerült, akkor másnak is menni fog. Amikor arról van szó, hogy 20-50 millió felhasználót elérnek ma ezek a cégek, akkor mindenki néz egy nagyot, pedig mindegyik történetnek ugyanaz volt az alapja: egy jó ötlet és a kitartó munka.
Ezzel az attitűddel kevesen foglalkoznak itthon, a legtöbben befektetésre alkalmas céget keresnek, projekteket karolnak fel. A mi dolgunk az, hogy ne kelljen az anyukámnak elmagyarázni, hogy mivel foglalkozom (nevet). Milyen „jövőképek” vannak előttünk? Hogy alkalmazott leszek vagy munkanélküli? Pedig emellett ott van az is, hogy van egy ötletem, bátor leszek, és megyek az álmaim után!
Az interjú teljes szövegét itt olvashatja.
