Jó hír a magyar feltalálóknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még az idén megalakulhat a visegrádi országok közreműködésével, budapesti központtal az a virtuális közép-európai szabadalmi intézet, amely a világ másfél tucatnyi intézményéhez hasonlóan globálisan elismert szabadalmi vizsgálatot kínál – írja a Heti Válasz.


Az új intézet az egyetemek és az üzleti szféra elfekvő tanulmányait kutatná és vinné tőzsdére- – mondta Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke a Heti Válasznak adott interjújában. Rámutatott, hogy csak a magyar felsőoktatásban és a vállalkozói szférában sok olyan tanulmányt lehet fellelni, amelyeket azért nem jelentenek be, mert nincs pénz a jogok megszerzéséhez és fenntartásához. Ismertetése szerint még az idén újraindítják az ehhez igényelhető támogatások lehetőségét.

Ezeket a jogokat az állami bankpiac egyik szereplője vehetné meg, amelyeket aztán a technológiai tőzsdén keresztül értékesítene európai innovátoroknak – mondta Bendzsel Miklós, hozzátéve, hogy ebbe vonnák be cseh, lengyel, szlovák, szlovén és horvát partnereiket. Így a kínálat már kellőképpen vonzó lenne a külföldi nagybefektetők számára – tette hozzá.

Innovatív vezetői eszköztár
A Business Coach Kft. és a Wolters Kluwer Kiadó közös szervezésében 2014. szeptember 19-étől indítjuk 10+1 alkalomból álló INNOVATÍV VEZETŐI ESZKÖZTÁR programsorozatunkat, mely az összes témát érinti, amit egy mai vezetőnek tudni érdemes.

Modulok:

Ön és emberismeret; Érzelmi intelligencia a vezetésben; Vezetői kommunikáció- Asszertivitás; XXI. századi motiváció; Helyzetfüggő vezetés; Prezentáció, moderáció és értekezletvezetés; Időgazdálkodás- Delegálás- kontrolling;  Konfliktuskezelés, változásmenedzselés; Projektmenedzselés és időgazdálkodás; Stresszkezelés és Work-Privat Life-Balance; Munkajog a gyakorlatban

Helyszín: Business Coach Kft., 1062 Budapest Andrássy út 98.

További részletek és jelentkezés >>

Elmondta: Európa ötven vagy a világ ötszáz legnagyobb cégének rangsorát vizsgálva látható, hogy előbbi 40-45, utóbbinak pedig több mint fele nemcsak Magyarországon termeltet vagy végeztet háttérműveleteket, hanem harmaduk kutatás-fejlesztési részlegét is ide telepítette.

Az uniós tagság révén a magyar cégek előtt is kitárult a belső piac – jelezte. Megoldásaik megvalósításához egy forrástérkép birtokában tőkét gyűjthetnek, egy mozdulattal olyan cégbejegyzést is tehetnek az európai gazdasági térségben, amely a földrész nagy részén is érvényes.

Magyarországon azonban a magyar tőke ma még ódzkodik a magyar szellemi eredményekbe való befektetéstől – vélekedett az elnök. Ennek szerinte az az oka, hogy a nagyvállalkozók többsége még mindig többre becsüli a sűrű fillért és a biztos megtérülést, mivel a közismert tétel szerint tíz innovatív ötlet közül csak egy szokott bejönni. Amikor ez tudatosul, el is vész az érdeklődés a magyar szellemi eredményekbe való befektetések iránt. Pedig a mondás második fele úgy szól, hogy az az egy jó ötlet annyi többletet termel, ami bőven fedezi a másik kilenc próbálkozás költségeit – fogalmazott.

A kormánynak és a szabadalmi hivatalnak véleménye szerint abban lehet szerepe, hogy megtanítsa a vállalkozásoknak és a feltalálóknak azokat a védelmi és konzorciumépítési praktikákat, amelyekkel meg lehet akadályozni a szellemi tulajdonuk elvesztését.

Bendzsel Miklós.arról is beszélt: az adóhatósággal együttműködve ellenőrzik, hogy a cégek a kutatás-fejlesztéshez igénybe vett adókedvezményeket valóban k+f tevékenységre fordították-e. Az elmúlt két évben a 2007–2012 közötti időszakot átvizsgálva a kétes pályázatok közül például a műszaki tárgyúak esetében 60 százalék nem szolgált k+f célokat. A legszerényebb becslések szerint is 3-4 milliárd forintot segítettek visszakövetelni az adóhatóságnak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.