KKV-tipp: becsapós őszi akciók
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Árhullás, árenyhülés, őszi áreső, olcsó notebookok iskolakezdésre. Egymás hegyén-hátán bukkannak fel az őszt felvezető akciók számítógépekre, tabletekre, okostelefonokra és egyéb számítástechnikai eszközökre, ám itt is érvényes a „nem mind arany…” kezdetű szólás.
Egy kisvállalkozás számítástechnikai felszerelése egyaránt kényes feladat azárak és a technikai buktatók tekintetében. A néhány fős kis cégeknek nincs olyan költségvetésük, amelynek határait a naponta változó árak és kínálati feltételek szerint tologathatják, de a másik oldalról olyan üzemeltetői, támogatói háttérrel sem rendelkeznek, hogy az olcsó gagyik megvásárlásától (vagy annak következményeitől) megóvják a beszerzőt.
Ennek ellenére az ősz legeleje általában kiváló alkalom, hogy a KKV-k is kedvező áron találhassanak PC-ket és egyéb informatikai eszközöket, hiszen az iskolakezdésre kínált notebookok, tabletek vagy kiegészítők közül viszonylag sok lefedheti a kis cégek által keresett tudást és színvonalat. Érdemes tehát a kisvállalkozóknak is bújniuk az akciós újságokat és hirdetéseket, csak épp nagyon oda kell figyelni a buktatókra.
Ha az ár fontos
Sok más termékkörhöz hasonlóan a számítástechnikai eszközök vásárlásakor is jó kiindulópont lehet az árösszehasonlító oldalak böngészése. Ezek legtöbbjén már lehetőségünk van arra, hogy a nekünk megfelelő árkategóriára szűkítsük le a keresett termékek találati listáját. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy a webáruházak speciális akciói sok esetben nem kerülnek bele az árösszehasonlítóknak automatikusan átküldött xml-listákba, csupán a webáruház reklámbannerein vagy a bolt heti újsághirdetéseiben láthatók.
Éppen ezért, ha egy általános webes keresés vagy gyűjtőoldali hivatkozás alapján megtetszik egy notebook funkcionalitása vagy ára, mindenképp futtassunk le egy második keresést is: egyrészt nézzük meg, hogy hasonló összeállítású, de esetleg más márkájú eszközt nem találunk-e valahol kedvezőbb feltételekkel, másrészt pedig mindenképpen látogassuk meg az eladó weboldalát, hátha ugyanaz – vagy nagyon hasonló – modell egy rövid ideig tartó akcióban is megjelenik.
Ne kapjunk el mindent, ami zuhan
Az őszihez hasonló akciók egyik rákfenéje, hogy ilyenkor a promóciók mögé bújva egy csomó olyan terméket is igyekeznek kiszórni a viszonteladók, amelyeket az elmúlt hónapokban, vagy akár jóval régebben hiába próbáltak kiüríteni a raktárból. Mint ahogy a hazai IDC szakértőjétől megtudtuk, itthon folyamatos problémát jelent példáula notebookok túlraktározása. Ilyenkor a gyártó vagy a disztribútor a jó eladási statisztikák érdekében plafonig tömi a lokális dealerek raktárait, ám amikor fél évvel később ugyanezt tenné az eggyel újabb sorozatokkal, kiderül, hogy a túltervezett készletek nagy része még eltömi a pincét.
Ilyenkor aztán megszaporodnak az óriásplakátok és újsághirdetések, amelyekben a régi készleteket akciós áron igyekeznek a vevők után dobálni. Az ilyesminek azonban megvan az a hátulütője, hogy a vásárló kicsivel később rádöbben: bizony nem éppen a legfrissebb modellt kapta kézhez.
Az őszi számítástechnikai akciókhoz együttműködő partnerünk, a Bitport.hu (informatika az üzlet nyelvén) nyújtott segítséget.