Még több iskoláshoz juthat el a Digitális Tudatosság program


Még több gyermekhez, illetve iskoláshoz juthat el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Digitális Tudatosság programja, miután együttműködést írt alá a GVH a Tanítsunk Magyarországért program megvalósítóival, a Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Kft.-vel és a Tanítsunk Magyarországért Alapítvánnyal.

A GVH szerdai, MTI-nek küldött közleménye szerint az együttműködéssel a nemzeti versenyhatóság szakemberei mellett a Tanítsunk Magyarországért programban résztvevő és a GVH által felkészített egyetemista mentorok is segítik a gyerekeket, miként válhatnak tudatosabb fogyasztóvá az online térben a digitális világ kihívásai között. Mindemellett az iskolák az új tanévben ismét jelentkezhetnek közvetlenül is a GVH Digitális Tudatosság programjába.

A versenyhivatal 2023 második felében azzal a céllal indította el a Digitális Tudatosság programját, hogy felhívja a figyelmet az internet-használattal járó, gyermekekre leselkedő veszélyekre és felkészítse a diákokat a tudatos internet-használatra. A 2024-es tavaszi félévben 52 iskola 175 osztályában több mint 4000 diáknak tartottak tanórákat a nemzeti versenyhatóság szakértői. Az elmúlt félév tapasztalatai alapján pedig egy frissített, naprakész programmal indítják az új tanévet a GVH szakemberei – közölték.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményben kiemelte: mindennél fontosabb, hogy megvédjük gyermekeinket a digitális térben is. Fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy az online világban sincs ingyen ebéd. Ha nem pénzzel, akkor a figyelmükkel – a reklámok megtekintésével – illetve az adataikkal fizetnek az egyes weboldalokon, vagy a különböző alkalmazásokban, online játékokban – tette hozzá.

György László, a Tanítsunk Magyarországért program kormánybiztosa a programot képviselve elmondta: ettől a tanévtől kezdődően a mentorok számára több ingyenes, rendkívül hasznos tréning válik elérhetővé, melyek által új ismeretekhez juthatnak, saját és mentoráltjaik készségei, képességei fejlődhetnek. A GVH-val való együttműködés keretében a szervezet egyedülálló szakmai tudását, eszköztárát becsatornázva a mentoráltak és a mentorok digitális tudatossága is fejlődik, e tudás pedig a jövő munkaerőpiacán is hasznukra fog válni – mondta.

A Tanítsunk Magyarországért program mellett a GVH edukációs programjára a 2024/2025-ös tanévben is lehet közvetlenül jelentkezni: egy-egy iskolára vagy évfolyamra szabott, egyedi megoldásokra is nyitottak a szervezők. A GVH oldalán elérhető a program leírása és a diákoknak szóló, illetve a pedagógusok munkáját támogató útmutatók, jó tanácsok is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. március 8.

A digitális jövőre készül a NAV

A NAV 2.0 megújulási program egyik fontos célja, hogy az adó- és vámhatóság felkészüljön a digitális jövőre – mondta Kalocsai Kornél, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) stratégiai projekt koordinációért felelős szakfőigazgatója csütörtökön Debrecenben

2024. május 29.

A fenntarthatóság egyre fontosabb, de nem minden áron

A fogyasztók egyharmada (31%-a) szerint az infláció jelenti az elsődleges kockázatot az országára nézve és 62% számít arra, hogy kiadásai leginkább az élelmiszerek miatt fognak növekedni. Az aggályok ellenére átlagosan 9,7%-kal többet hajlandóak költeni fenntartható gazdálkodásból származó vagy fenntartható forrásokból beszerzett termékekért – derül ki a PwC Voice of the Consumer felméréséből.
2022. szeptember 20.

Varga Mihály: fokozott jelentősége van a pénzügyi tudatosságnak

A világjárvány és a háború kihat az emberek pénzügyi döntéseire is, a jelenlegi kihívásokkal teli korszakban a pénzügyi tudatosságnak fokozott jelentősége van – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén kedden Budapesten.