200 milliárdnyi áfa a tét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy 200 milliárd forint EU-támogatás elszámolása a tétje annak a két pernek, amelyeket szerdán tárgyal EU Törvényszéke. Ha hazánk veszít a közlekedési projektek áfaelszámolásáról szóló ügyekben, akkor ennyi pénzt kell a magyar költségvetésből előteremteni – írja a Világgazdaság.


Még 2010 februárjában, illetve szeptemberében indított pert hazánk az Európai Bizottság ellen az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakaszának megépítése, illetve a Kelenföld-Székesfehérvár-Boba vasútvonal átépítése ügyében, ugyanis a brüsszeli testület elvonná a projektek EU-támogatási összegéből az áfára elkülönített részt, miután hazánk az áfát is az elszámolható költségek közé sorolta – írja szerdai számában a lap.

A magyar álláspont szerint a két projektnél azért vették az áfát is elszámolható költségként figyelembe, mert az építtető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) nem tudja továbbhárítani és visszaigényelni az általa megfizetett forgalmi adót – olvasható a Világgazdaságban.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.