200 pert indít a NAV adós cégvezetők ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyjából félmilliárd forintot igyekszik visszaszerezni az adóhivatal abban a kétszáz bírósági eljárásban, amelyek bedőlt cégek közadóssága miatt vették kezdetüket – írja a Magyar Nemzet.


 A nem működő, felszámolás alatt álló vállalkozások adótartozása szeptemberben meghaladta az 1800 milliárd forintot – olvasható a Magyar Nemzetben. A hatóság az utóbbi időben több próbapert is kezdeményezett némely fizetésképtelenné vált cég ügyében. Olyan ügyek kerültek a bíróság elé, amikor – az eset részleteiből kiindulva – alappal lehetett feltételezni, hogy a szóban forgó cég azért nem fizette be a közterheket, mert a tulajdonosok, irányítók kétes módon kimentették, eltüntették a vagyont – írja a lap.

Néhányat ezen perek közül meg is nyert a szervezet, s ezek nyomán bizonyos összegeket már le is róttak az érintettek – mondta a lapnak Kis Péter András, a NAV szóvivője.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

A BYD és az Ayvens együttműködik az európai elektromos átállás folyamatában

Szándéknyilatkozatot írt alá a BYD kínai elektromosjármű-gyártó és az Ayvens nemzetközi flottakezelő szolgáltató arról, hogy együttműködnek az új energiákkal hajtott személyautók és könnyű haszonjárművek terjesztésének érdekében az európai piacon – tájékoztatta a BYD PR Hungary szerdán közleményben.

2024. július 5.

KSH: 5,2 százalékkal csökkent az ipari termelés

Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. 2024. májusban az export euróban számított értéke 8,8, míg az importé 9,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.