2012-re csúszik az állami egyéni számlás rendszer


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Selmeczi Gabriella miniszterelnöki nyugdíjvédelmi megbízott a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, hogy tisztességes megoldást választott a kormány, amikor úgy döntött, hogy megnyitja a visszalépés lehetőségét a nyugdíjpénztártagok előtt. A politikus szerint az állami pillérben fokozatosan vezetik be az egyéni számlavezetést, és nyilvántartást, a rendszer pedig csak jövő év elejére lesz teljes.

A megbízott szerint a vagyon átadást-átvétel után teljes körű átvilágítást fognak végezni, többek között azért, mert tartanak attól, hogy lesznek még meglepetések és botrányos fejlemények.

Nem mert becslésekbe bocsátkozni Selmeczi Gabriella, véleménye szerint csak január 31-e után látják majd pontosan, hogy hányan tértek vissza az állami pillérbe. A december 30-ára vonatkozó adatok szerint 4300-an nyilatkoztak arról, hogy maradni szeretnének a pénztárukban, viszont már csak 20 munkanap van hátra az említett határidőig.

A megbízott azt is elmondta, hogy az állami pillérben nem csak egyéni számlavezetés lesz, hanem egyéni nyilvántartási rendszer is, tehát az emberek nem csak azt tudhatják meg, hogy mennyi volt a járulékbefizetésük, hanem azt is például, hogy mennyi a szolgálati idejük. Selmeczi Gabriella szerint a számlavezetés a visszalépés pillanatában elindul, viszont teljes, naprakész és személyre szóló – nyilvántartási – rendszer csak 2012. január elsejével áll fel.

A nyugdíjvédelmi megbízott szerint január 31-ével véglegesen lezárul a lehetőség az állami pillérbe visszatérni kívánók előtt, ezt a lehetőséget később nem fogják megnyitni. Selmeczi számításai szerint a kötelező pénztárak várhatóan átalakulnak majd önkéntes pénztárakká, miközben azt is hozzá tette, hogy ez a forma továbbra is kockázatos rendszer marad az állami rendszerrel szemben.

Selmeczi Gabriella az interjúban arra is kitért, hogy a vagyon átadás-átvétele nem valószínű, hogy zökkenőmentesen fog lezajlani, hiszen véleménye szerint Bába Julianna azt mondta, hogy macerás lesz a tagok egyéni számláink elért eredményeket kiszámolni, és ennek megfelelően a reálhozamot kiszámolni. A megbízott emiatt attól tart, hogy még lehetnek meglepetések és a botrányos fejlemények a szektorban.

A megbízott szerint az átadás-átvétel után mindenre kiterjedő, alapos átvilágítás kezdődik, ami a pénztári vagyont teljes egészében górcső alá veszi. Selmeczi szerint információgyűjtés esetén falakba ütköznek, véleménye szerint, ha kell a törvényeket is módosítani fogják, hogy kötelező legyen beszámolniuk a pénztáraknak minden egyes elköltött forintról. Persze azt is hozzátette, hogy reméli erre nem lesz szükség, és az átadás-átvétel békében, barátságosan, tisztességesen és korrekten fog lezajlani.

Selmeczi Gabriella szerint az alkotmánybíróság az elmúlt hónapok törvényeivel kapcsolatban semmi kifogást nem fog találni, hiszen azok alkotmányossági szempontból nem kifogásolhatók. Véleménye szerint a pénztártagok kárt szenvedtek a vegyes rendszerben. Azt a megbízott is elismerte, hogy gyorsan kellett cselekedniük a törvények meghozatalakor, és lehetett volna kicsivel jobban is csinálni a kommunikációt, viszont miután letették az asztalra a törvényeket igyekeztek mindent részletesen elmondani az embereknek.

Forrás: pénzcentrum.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.

2024. május 2.

Svédország – kis nép, nagy teljesítmény

A svédek büszkék hazájukra és erre minden okuk megvan. Az ország versenyképes, a gazdaság nemcsak a hagyományos ágazatokban, hanem a high-tech szektorban is nagyon jó teljesítményt nyújt, a jóléti társadalom stabilitást, biztonságérzetet ad minden polgárnak. Svédország közismerten magas adózású országnak számít, a magas színvonalú jóléti szolgáltatások és biztonsági háló alapja a magas adójövedelem.