400 milliárd is befolyhat a bankforgalmi adóból


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Éves szinten 400 milliárd forint bevétele is származhat az államnak egy bankforgalmi adóból a BDO Magyarország pénzügyi tanácsadó cég szerint. Az adó alapja a bankközi számlaforgalom lehetne, amely 1 ezrelékes adómérték mellett közel 400 milliárd forint adóbevételhez juttatná a költségvetést – közölte Gerendy Zoltán, a BDO vezető adótanácsadója. Egy háztartás esetén havi 80 ezer forintnyi átutalással számolva havonta 800 forint lenne a pótlólagos költség.


A szakember elmondta, hogy a költségek döntő hányadát – egyéb bankköltségekhez hasonlóan – a számlatulajdonosok viselnék, így a bankszektor, összhangban az ágazati különadók kivezetésének eredeti menetrendjével, érdemi adókönnyítést kapna a korábbi eszközalapú adózáshoz képest.

Gerendy Zoltán szerint az eszközalapú adózás megszüntetése adójogi szempontból újból vonzó banki tevékenységgé tehetné a hitelezést, ami élénkíthetné a vállalkozások beruházási kedvét, hozzájárulva új munkahelyek létrehozásához. A BDO szerint egy ilyen típusú adó mellett szól az egyszerű adminisztráció és az áttekinthetőség. Az elsősorban a spekulatív tőkemozgásokra fókuszáló Tobin-adóval szemben Gerendy Zoltán a bankforgalmi adó előnyeként említette, hogy az adóelkerülés nehezebben valósítható meg.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 3.

Uniós biztosjelölt: meg kell fontolni a kerozinadó és a fosszilis üzemanyagadó bevezetését

Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit – jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) meghallgatásán hétfőn.

2023. október 2.

Könnyebb lesz a KKV-k élete

Az ETAF (European Tax Adviser Federation) tájékoztatása szerint az Európai Bizottság 2023. szeptember 12-én elfogadott egy jelentős mérföldkőnek számító KKV javaslatcsomagot az EU-ban működő határon átnyúló mikro-, kis- és középvállalatok támogatására, mely az adózással kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek drasztikus könnyítésére irányul – hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.