A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A NAV pénzügyőrei fél tonna ismeretlen eredetű hússzállítmány lepleztek le Komárom-Esztergom megyében, amikor egy lengyel rendszámú teherautót ellenőriztek, amelynek nem volt EKÁER száma – adta hírül a hatóság.
A járőrök megállítottak egy lengyel tehergépjárművet, melyet egy szlovák állampolgár vezetett és mintegy 5000 kg csirkehúst szállított. A gépjárművezető az ellenőrzéskor nem rendelkezett nemzetközi árufuvarozói engedéllyel, valamint az áru behozatalához szükséges állatorvosi igazolással, illetve EKÁER számmal sem. Kétséget kizáróan nem volt megállapítható az áru származása. A fuvarlevél alapján a lengyel teherautó szlovák sofőrje egy magyar cégtől egy másik magyar cégnek szállította a húst.
A járőrök azonnal értesítették a területileg illetékes kormányhivatal munkatársát, aki megállapította, hogy a hús eredete nem igazolt, ezért úgy döntött, hogy a 6 millió forint értékű csirkehúst meg kell semmisíteni.
A fuvarozási engedély hiánya miatt közigazgatási eljárás indult, melyben 600 000,-Ft. bírságot szabott ki a NAV, amelyet a sofőr a helyszínen megfizetett, továbbá az EKÁER bejelentés elmulasztása miatt a feladó székhelye szerinti Adóigazgatóság eljárást indított és további ellenőrzések várhatók.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!