A cégtelefon magáncélú használata


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cégtelefon magáncélú használata miatt a személyi jövedelemadó törvény szerint a cégeknek, szervezeteknek már évek óta adót kell fizetniük. Az Adó szaklap 2011/15. számában megjelent cikk az ezzel összefüggő adózási tudnivalókat eleveníti fel, ugyanis ezt az adókötelezettséget is érintették a nem pénzbeli juttatásokkal összefüggő, 2011-től megváltozott szabályok.

A személyi jövedelemadó törvényben (Szja-törvény) 2011. január 1-jétől a természetbeni juttatás fogalma megszűnt, de az adóztatás elve lényegét tekintve változatlan maradt. A korábban természetbeni juttatásnak nevezett nem pénzbeli jövedelmek – ilyennek minősült a cégtelefon magáncélú használata is – egy részénél a közterheket továbbra is az ilyen jövedelmet juttató cégnek, szervezetnek (bármely kifizetőnek, illetve munkáltatónak) kell megfizetnie. A kifizető adókötelezettsége mellett adható juttatásokra vonatkozó közös szabályokat (az adóalap meghatározását, az eljárást) a 2011. január 1-jétől hatályos Szja-törvény 69. §-a tartalmazza, az egyes juttatásokról – köztük a cégtelefon magáncélú használatáról – a 70. §-a, illetve a kedvezményezett béren kívüli juttatásokról a 71. §-a rendelkezik.

A cégeknél, szervezeteknél rendelkezésre álló telefonszolgáltatás (cégtelefon) az üzleti, hivatali kapcsolatok hatékony működésének, a magánéleti érintkezésnek egyaránt elengedhetetlen feltétele, vagyis nélkülözhetetlen munkaeszköz, és kétségtelen, hogy rendszeres magáncélú használata sem zárható ki.

A kifizető adókötelezettségével járó meghatározott juttatásnak minősül a tevékenységének ellátása érdekében biztosított helyi és távolsági távbeszélő-szolgáltatás, munkaeszközként kiadott mobiltelefonok, továbbá az internetprotokollt alkalmazó beszédcélú adatátvitel-szolgáltatás magáncélú használata címén meghatározott adóköteles jövedelem [Szja-törvény 70. § (1) bekezdés b) pont].

A cégtelefon magáncélú használata miatt 16 százalék szja és 27 százalék egészségügyi hozzájárulás (eho) fizetésére kötelezett minden telefonszolgáltatást előfizető vagy közvetített szolgáltatásként vásárló kifizető, ha a számlával (továbbszámlázással) érintett hívószámokról olyan magánbeszélgetések (is) kezdeményezhetők, amelyek költsége a kifizetőt terheli [Szja-törvény 69.§ (1) bekezdés; Eho-törvény 3. § (1) bekezdés ba) pont].

A kötelezettség minden intézményre, cégre (egyszemélyes társaságra, evaalanyokra is) kiterjed. Az egyéni vállalkozó (akkor is, ha evaalany) kifizetői minőségében kötelezett a cégtelefon magáncélú használata miatti szja és eho fizetésére, azaz akkor, ha a tevékenységében – akár más (cég, intézmény stb.) nevében – közreműködő magánszemély számára telefonhasználatot biztosít. Ugyanakkor az „önfoglalkoztató” egyéni vállalkozót ilyen adókötelezettség nem terheli, mivel önmagával szemben nem kifizető, és esetében a törvény a telefonszolgáltatás magáncélú használatát vagy annak lehetőségét nem határozza meg adóztatható körülményként.

A közterhek alapjának meghatározása

A telefonszolgáltatás magáncélú használata címén adóköteles jövedelemként, a kifizetőt a juttatás, szolgáltatás miatt terhelő kiadásokból azt a részt kell figyelembe venni, amelyet a kifizető a magáncélú használat értékéből nem téríttet meg a szolgáltatást igénybe vevő magánszemélyekkel. A 16 százalék szja és 27 százalék eho alapja a meg nem térített rész 1,19-szerese [Szja-törvény 69.§ (2) bekezdés].

A magáncélú használat értéke a kifizetőt terhelő kiadásból, azaz a szolgáltató által kibocsátott számla (a közvetített szolgáltatásról szóló számla) szerinti (áfával együtt számított) értékből többféleképpen is meghatározható [Szja-törvény 70.§ (5) bekezdés c) pont].

1. Az egyik lehetőség, hogy az említett telefonszolgáltatások miatt a kifizetőt terhelő (a nevére számlázott) összegből tételesen elkülönítik az üzleti, hivatali használat és a magánhasználat díját. Ha a magáncélú használat meghatározása a számlaértékből tételes elkülönítéssel történik,

– ki kell gyűjteni a forgalomarányos tételeket,

– ki kell gyűjteni a magáncélú hívások miatt számlázott forgalomarányos tételeket,

– a magáncélú hívások díjának az összes figyelembe vett forgalomarányos díjjal történő elosztásával meg kell határozni a forgalomarányos kiadások magáncélú hányadát,

– a magáncélú használat miatti számlaérték a magáncélú hívások miatt számlázott forgalomarányos tételek és nem forgalomarányos kiadások magáncélú használattal arányos részének együttes összege.

A tételes kigyűjtés az adózás rendjéről szóló törvény bizonylatkezelésre, nyilvántartás-vezetésre vonatkozó szabályainak figyelembevételével történhet, vagyis oly módon, hogy az adó alapjának megállapítására, ellenőrzésére az alkalmas legyen.

A hívások tételes elkülönítésének választása esetén, azok azonosításához alkalmas lehet bármely olyan módszer, amely a kifizető terhére számlázott díjjal egybevetve ellenőrzés esetén csak akkor kérdőjelezhető meg, ha az adóhatóság bizonyítja a módszer alkalmatlanságát vagy tartalmának valótlanságát. Célszerű lehet például hívásnapló vezetésének előírása, amelyben a használók feltüntetik az üzleti, hivatali célból hívott számot és a beszélgetés okát (például X. megrendelő visszahívása). A hívásnapló a kifizető szempontjából is hasznos, mert feltehetően visszatartja a használókat a kifizető számlájára történő magánbeszélgetéstől. Más módszer is elfogadható lehet, például az üzleti és magánbeszélgetések eltérő kódolásán alapuló módszer, amelynek alapján szétválaszthatóak a kétféle használat díjrészei. Ennél és a hívásnapló esetében is a részletes számla egybevetése alapján megállapítható az egyes magánszemélyek hívása. Ezzel a módszerrel igazolható akár az is, hogy egyáltalán nem történt magánbeszélgetés. Az érintett magánszemélyek közlése a hívás céljára vonatkozóan, illetve választása a kódok közül olyan nyilatkozatnak minősül, amelyet ellenkező bizonyítás hiányában el kell fogadni. Bármely esetben fontos azonban az adatvédelmi szabályok betartása, ami azt jelenti, hogy a hívott számok közül a telefon üzemeltetőjének részletes adatkérése és ellenőrzése csak az üzleti hívásokra irányulhat. Vagyis a magánbeszélgetések költségét maradékelven – a hívott fél és a hívási cél megjelölése nélkül – jogszerű a számlából megállapítani.

2. A tételes elkülönítés helyett választható lehetőség, hogy a számlaértékből 20 százalék számít a magáncélú használat értékének. A magánbeszélgetések tételes elkülönítése a legtöbb esetben túlzott adminisztrációt jelent (pl. több telefon, több magánszemély használó esetén, telefonkártya esetében). Emiatt a gyakorlatban célszerű és jóval egyszerűbben alkalmazható megoldás, ha a kifizető az áfával együtt számított számla értékből 20 százalékot tekint magáncélú használat miatt felmerült kiadásnak.

3. Abban az esetben, ha a magáncélú telefonhasználat tételes elkülönítése nem lehetséges, a kifizetőt terhelő számlázott érték 20 százalékát kell a magáncélú használat értékének tekinteni. Így például, ha a számlában forgalomarányos díj nem szerepel (például átalánydíjas szerződés esetén), mindenképpen a számlaérték 20 százaléka minősül magánhasználatnak.

4. Abban az esetben, ha az ingyenes vagy kedvezményes használatot közvetlenül a szolgáltató biztosítja (például a telefontársaság a saját alkalmazottainak, vagy egyes ügyfeleinek), a magáncélú használat szokásos piaci értékét, vagy ha ez nem állapítható meg, az összes használat szokásos piaci értékének 20 százalékát kell figyelembe venni. Ekkor a szokásos piaci érték meghatározására alkalmas módszer lehet a szolgáltatás szokásos haszonnal növelt közvetlen önköltségének figyelembevétele (költség és jövedelem módszer; Szja-törvény 3.§ 9. pont c) alpont).
Amennyiben a magánhasználat előzőek szerint megállapított értékét a használók (akár többen is, megosztva) megtérítik, magáncélú telefonhasználat miatt a kifizetőnek közterheket nem kell viselnie. Ha a megtérítés részleges, a kifizetőt csak a meg nem térített rész után terhelik a közterhek.

A magáncélú használat értékének megtérítése történhet pénztári befizetéssel (befizetési bizonylat ellenében), munkavállaló esetén – hozzájárulásával – a bérelszámolás keretében levonással vagy számla alapján.

Surányi Imréné cikke részletesen kitér a közterhek megfizetésének módjára, a számviteli elszámolások, valamint az áfa-levonás szabályaira. A cikk teljes terjedelemben az Adószaklap 2011/15. számában olvasható.

Forrás: Adó szaklap 2011/15. szám


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.