A földadó az egyik új mumus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiszélesítik az önkormányzatok adóztatási jogát, ébredezik – és tiltakozik – a potenciális érintettek egy része.


A MOSZ pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, megdöbbenéssel értesült arról, hogy az önkormányzatok 2015-től földadót vethetnek ki a földtulajdonosokra, ami az agrár-érdekképviselet szerint rontaná a mezőgazdaság teljesítményét.

földadó kivetésének alapjául az adótörvényt módosító csomag szolgál. Ez többek között lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok újfajta helyi adót vethessenek ki a magánszemélyek eddig adóval nem terhelt tulajdonaira, köztük a termőföldre is. A MOSZ szerint a földtulajdonosokat terhelő adó bevezetése tovább rontaná a mezőgazdaság teljesítményét, ezért  kezdeményezik, hogy a települési adó hatálya alól.

Az Adó Online korábban írt arról, hogy az önkormányzatok szó szerint bármit megadóztathatnak jövőre, amihez csak kedvük van, az új adótörvény csak minimális korlátokat állít föl.

„Az önkormányzatok által újonnan bevezethető települési adó(k) nem terhelhetnek olyan adótárgyat, amelyre törvényben meghatározott – így akár központi, akár helyi – közteher vonatkozik . További rendelet-alkotási korlát, hogy a települési adónak (adóknak) nem lehet alanya szervezet vagy vállalkozói minőségére tekintettel vállalkozó. Egyéb adóztatási korlátot (…)az önkormányzatok számára a települési adók kapcsán nem állapít meg”- áll a jogszabály indoklásában.

(MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.