A horvát parlament megszavazta az extraprofitadóról szóló törvényt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A horvát parlament pénteki rendkívüli ülésén 96 igen szavazattal 37 ellenében megszavazta az extraprofitot termelő nagy horvát vállalatok megadóztatásáról szóló törvényt – közölte a horvát közszolgálati televízió.

Az új adónem minden olyan vállalatot érint, amely 300 millió kunát (16,1 milliárd forint) meghaladó bevétellel rendelkezik, és az idén az elmúlt négy év átlagos nyereségét több mint 20 százalékkal felülteljesítette.

Az adó alapja az elmúlt négy év átlagprofitja plusz 20 százalék feletti nyereség, mértéke 33 százalék. Egyszeri adónemről van szó, az ebből befolyó összeget pedig elsősorban a végső fogyasztók, ezen belül is a veszélyeztetett háztartások energiaköltségeinek csökkentésére fordítja a kormány.

A parlament külön napirendi pont alatt szavazott a munkatörvény módosításáról is, amely számos változást hoz a jövőben, egyebek között 50 százalékkal megnövelik az alapbért vasárnap vagy munkaszüneti napokon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.

2024. június 20.

Illeték: cserét pótló vétel

Életünk során adunk-veszünk dolgokat, akár ingatlanokat is. Változunk is változtatunk. Abban az esetben, ha ingatlant szerzünk ellenérték fejében, általában vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az ingatlan szerzése, átruházása, hasznosítása jogi esemény is, mely akár csere formájában is megvalósulhat. Jelen cikkben az illetéktörvényben szereplő csere, illetve cserét pótló vétel szabályait, érdekességeit mutatjuk be.

2024. június 19.

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között

Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.