A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés új szabályai
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Május 1-jétől új jogszabály állapítja meg, mikor és mennyit köteles a munkáltató fizetni alkalmazottjának azért, hogy munkahelyén megjelenjen, illetve onnan hazatérjen. Külön szabály vonatkozik arra az esetre, ha a munkavállaló nem állandó lakóhelyéről jár dolgozni. Az Adó szaklap 2010/8. számában dr. Horváth István példákkal illusztrálva ismerteti az új előírásokat.
A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről a 39/2010. (II. 26.) kormányrendelet rendelkezik. Az új szabályozás egyik erényének tekinthetjük, hogy megteremti a lehetőségét az utazási kedvezménnyel megváltott, illetve üzletpolitikai kedvezménnyel csökkentett árú bérletek és menetjegyek elszámolásának, ezáltal pedig – a munkába járás összköltségének csökkentése érdekében – ösztönzi a kedvezményre jogosító utazási konstrukciók igénybevételét.
Tekintettel arra, hogy az új díjövezeti rendszerben teljes mértékben egységesültek a helyközi autóbusz- és vasúti tarifák, indokolatlanná vált a korábbi, utazási eszköztől függő 80 százalékos, illetve 86 százalékos megtérítési kötelezettség fenntartása, ennek megfelelően a rendeletben meghatározott költségtérítési szabály egységesített költségmegosztást alkalmaz a munkáltató és a munkavállaló között.
Mindezeken túl, a határokon átnyúló kapcsolatok mindennapossá válása következtében a rendelet szabályozási tárgykörébe vonta az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államok területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező és Magyarországon elhelyezkedett munkavállalók hazautazásának költségtérítését.
A közösségi közlekedés – a költségtérítésre jogosító utazás
A korábbi szabályozás alapján – miután a kérdést április 30-ig szabályozó, a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 78/1993. (V. 12.) kormányrendelet határozott különbséget tett a helyi és a helyközi utazás között – korlátozottan voltak elszámolhatók az egyes településeken átmenő, ám helyi díjszabású közösségi közlekedési járművek igénybevétele során keletkezett utazási költségek. Emiatt sok esetben kérdéses volt, hogy a munkáltató mely költséghányad után köteles utazási költségtérítést fizetni. Eltérő jogalkalmazási gyakorlat alakult ki a munkáltatók körében, például az egyes településeken átmenő utazás helyi vagy helyközi utazásként történő minősítése során.
Az ilyen speciális esetekre is választ ad a rendelet. Mindennek alátámasztásként egy gyakorlati példa! A munkavállaló szentendrei lakóhelyéről Budaörsre jár munkába, háromféle bérletet vásárol: a Szentendre és Budapest közötti szakaszra autóbusz-vonalbérletet vagy HÉV-bérletet, a Budapesten belüli utazáshoz BKV-bérletet, valamint a Budapest és Budaörs közötti útra vasúti bérletet, illetve távolsági autóbusz vonalbérletet. A Szentendre–Budaörs relációban megvalósuló munkába járás szempontjából a budapesti átmenő közlekedést célszerű helyközinek – és nem helyinek – tekinteni, hiszen sem a lakóhely (tartózkodási hely), sem a munkahely nem azonos Budapesttel. Az új rendelet szerint a munkavégzés helyétől közigazgatásilag eltérő lakóhely vagy tartózkodási hely közötti menetrend szerint közlekedő közforgalmú közösségi közlekedési jármű igénybevételével történő utazás attól függetlenül helyközinek minősül, hogy a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helyének eléréséhez szükséges-e helyi közlekedés igénybevétele. Így megfizetendő a Budapesten belüli utazás költségének 86 százaléka is.
A munkáltató költségtérítési kötelezettsége
A munkáltató megtéríti a munkavállaló munkába járását szolgáló teljes árú, valamint a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet szerinti utazási kedvezménnyel megváltott, illetve az üzletpolitikai kedvezménnyel csökkentett árú bérlet vagy menetjegy árának a rendelet szerinti mértékét, amennyiben a munkavállaló belföldi vagy határon átmenő országos közforgalmú vasút 2. kocsiosztályán, helyközi (távolsági) autóbuszjáraton, elővárosi buszon, HÉV-en vagy menetrend szerint közlekedő hajón, kompon vagy réven utazik a munkavégzés helyére, továbbá, ha hazautazás céljából légi közlekedési járművet vesz igénybe.
Újdonság: vízi közlekedési járműveket is igénybe vehetnek a dolgozók, ha a munkavállaló közigazgatási határt átlépve jár dolgozni (pl. Fonyódról Badacsonyba). A menetrend szerint közlekedő hajón, kompon vagy réven történő utazást is a rendelet hatálya alá tartozik.
A rendelet jogalkotási célja szerint a költségtérítésnek azért is szükséges a teljes árú bérletek és menetjegyek körén túl biztosítani a kedvezményes bérletek és menetjegyek elszámolhatóságát, mivel – a korábbi szabályozással ellentétben – indokolatlan a végső soron államilag finanszírozott fogyasztóiár-kiegészítés, illetve ezáltal a kedvezménnyel megváltott menetjegyek és bérletek kedvezményrészének a munkáltatókkal és a munkavállalókkal történő megtéríttetése, illetve ezzel a szolgáltatók jegyár-bevételének a munkáltatók terhére történő biztosítása. Az új szabályozás alapján lehetővé válik, hogy a kedvezményesen vásárolt menetjegyet – ha azt például hétvégi hazautazásra tekintettel munkába járás címén használják – a munkáltató megtérítse. Kedvezményben részesülhetnek a központi költségvetési szervek, önkormányzati szervek dolgozói (köztisztviselők, közalkalmazottak), 50 százalékos kedvezménnyel legfeljebb évi 12 alkalomra adott menetjegy használható fel. Ez azt jelenti, ha ilyen menetjegyet „költségtérít” a munkáltató, akkor kevesebbet kell fizetnie, de ez a megtakarítás fedezi a fogyasztóiár-kiegészítés túllépést is.
Eltérő mértékek a munkába járáshoz és a hazautazáshoz
A rendeletben meghatározott költségtérítési szabály egyfajta költségmegosztást alkalmaz a munkáltató és a munkavállaló között, amely a foglalkoztatási jogviszonyból származó kötelezettségek teljesítése érdekében, a munkavállalónál felmerült költségek teljes körű megtérítéséhez képest a munkavállalóra is hárít bizonyos költséghányadot. A költségtérítés fentebb említett, rendelet szerinti mértéke a következő: a munkáltató által fizetett napi munkába járással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának legalább 86 százaléka. Az új rendelet hatálybalépésével tehát a távolsági autóbuszjáratra, az elővárosi buszra és HÉV-re váltott jegyeket/bérletek árának 86 százalékát kell megtéríteni, ezek esetében április 30-ig a költségek eddig 80 százalékát kellett a munkáltatónak megfizetnie, csak a vasútra vonatkozott a 86 százalékos mérték.
Ettől eltérő lehet a munkáltató által fizetett hazautazással kapcsolatos költségtérítés mértéke. A százalékszám azonos a munkába járás költségtérítésével, azaz a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának legalább 86 százaléka, viszont legfeljebb havonta 2010-ben 30 ezer forint, 2011-től minden évben az előző évben irányadó összegnek a Központi Statisztikai Hivatal által a megelőző évre megállapított és közzétett éves átlagos fogyasztóiár-növekedés mértékével növelt összege.
A rendelet szerint a hazautazás: a tartózkodási helyről – a munkavégzés rendjétől függően – legfeljebb hetente egyszer a lakóhelyre történő oda- és visszautazás. Tehát csak azon munkavállaló esetében kerül sor e költségek megtérítésére, aki munkába nem lakó, hanem tartózkodási helyéről jár. Például az alkalmazott egy budakalászi albérletből jár fővárosi munkahelyére, és egyébként Komáromban van lakóhelye. Megjegyzendő, hogy a havi 30 ezer forintos támogatási limit csak a heti egyszeri hazautazás esetében áll fenn, a napi munkába járásra nem vonatkozik. A korábbi jogszabályban nem volt ilyen limit, hiszen csak a Magyarországon élő munkavállalók utazási költségei tekintetében volt a munkáltatóknak térítési kötelezettsége. A repülőjegy költsége a 30 ezer forintos korlátig is oda-vissza elszámolható, feltéve, hogy nem a napi munkába járást, hanem a hazautazást szolgálja hetente egyszer.
dr. Horváth István cikke teljes terjedelemben az Adó szaklap 2010/8. számában olvasható.
Forrás: Adó szaklap 2010/8. szám
